Még az aszfaltcsík is kiváló lehetőségeket rejt a természetjáró élmények szerzéséhez, főleg, ha jól választjuk ki az utat és jármódot.
Nálam a természetjárás elsősorban gyalogos túrákat jelent, és csak ritkán jut eszembe, hogy két keréken is bevehetem magamat az erdőbe. Ehhez viszont az esetemben aszfaltra van szükség, mert a városi közlekedésre kalibrált bringám a terepen való közlekedésre egyáltalán nem alkalmas. Az erdei aszfaltutakat idáig teljesen más szemmel néztem, hiszen gyalogos turistaként kényelmetlenségük és forgalmuk miatt kerülendők voltak számomra. Ráadásul nekem az aszfaltról és a kerékpárról mindig a munkába járás, a futárkodás, vagy ritkábban a Tour de France jut eszembe (utóbbival személyes tapasztalatom nincsen) nem pedig az élménybringázás, ahol nem számit, mikor érünk A-ból B-be és mennyi idő alatt, hanem hogy csak guruljunk. Egy ilyen kirándulóutat néztem ki magamnak a Börzsönyben, ami az őszi tájban való kerekezés élményén kívül történelmi helyszíneket és új megvalósításra váró ötleteket is tartogatott számomra.
Pestről egy bő félórás vonatúttal érkeztem meg Kismarosra, túrám kiindulópontjára. A sportpálya és a kisvasút végállomásánál készülődtem az indulásra, mikor egy érdekes oszlopra lettem figyelmes. A kismarosi folklór sajátságos megjelenítése egyszerre csalt mosolyt az arcomra, illetve gondolkodtatott el. Máshol is láttam már ilyen póznát, de vajon hogyan alakult ki ez a népszokás, illetve mely falvakra vagy népcsoportokra jellemző ez a fajta „faállítás”?
Kismarosi folklór
Kismaroson nem időztem sokat, csupán egy-kettőt kattintgattam a fotógyűjteményembe, aztán nekiveselkedtem a pihenésnek és kikapcsolódásnak szánt kilométereknek. A reggeli csípős menetszél gyorsan kiűzte belőlem a túlfűtött vonaton szerzett bágyadtságomat, ahogy a Morgó-völgyön keresztül tartottam Szokolya irányába. Az őszi hangulat még a borús, párás idő ellenére is kezdett magával ragadni. A színek, a levegő illata egyaránt azt sugallták, ma kiváló utam lesz.
Kismarosról kifelé végig a kisvasút sínjeit kíséri az aszfaltút
Kismarosról negyedórába sem telt mire felértem Szokolyára. Miután a település közepén áthajtottam a Török-patak feletti hídon perifériám bal oldalán valami furcsaságot észleltem. Korábban is jártam erre, de eddig fel sem tűnt nekem az út szélén álló Mányoki Ádám-mellszobor. Ebből kifolyólag azt sem tudtam, hogy a barokk híres portréfestője erről a településről származott, mint ahogy egyébként egy másik festőnk, Viski János is. A szobor felfedezését - ami már 1975 óta itt áll - környezetének megújításának köszönhettem, amely a sokszínű dísznövényeken kívül a fehérlő kavicságyával is vonzza a tekintetet.
Szokolya híres szülöttje Mányoki Ádám
A településről kivezető aszfaltút enyhe emelkedésben vitt a Börzsöny belseje és Királyrét felé. A szürke idő ellenére is őszi pompa festette be a tájat, ami jóllehet az elmúlást hirdeti, de engem mégis élettel töltött meg, amitől csak még könnyebben hajtottam a bringát. Megállásra csak egy újabb felfedezés, egy koponyákkal teleaggatott fakereszt és egy tábla késztetett, ami Szokolya északi határában áll. A jelképes üzenet tanúsága szerint ide nem érdemes „pottyantani”!
Királyrét felé
Ogre-köz Szokolya határában
Még Királyrét előtt lefordultam a főútról a nevében is izgalmas Deszkametsző-völgybe, ami egy hangulatos és jó minőségű aszfaltúttal vezet át Kóspallagra. A kanyargós út kezdetben emelkedős szakasszal, majd kényelmes gurulással vezet a Tóviki vadászházhoz, majd nem sokkal utána a Börzsöny legfiatalabb - a 18. század végén alakult - településéhez, Kóspallagra. Magát a települést ezúttal elkerültem, mert inkább annak külterülete, a Kisinóci turistaház felé vettem az irányt.
A kerékpárutak jó állapotban vannak
Elhaladtam a lassan kilencven éves épület mellett, ami ma is kedvelt szálláshely, és amelyről tekerés közben az jutott eszembe, hogy egyszer nekem is le kéne tesztelnem. Nem is értem, hogy korábbi Börzsöny-járásaim alkalmával miért nem választottam bázisomnak ezt a hangulatosnak tűnő klasszikus turistaépületet. Ezt a közeljövőben mindenképpen pótolnom kell, ha a fotó albumom mellett az élménygyűjteményemet is gazdagítani szeretném.
Kisinóci turistaház
Nagyirtás felé
A sárga kerékpáros jelzéssel ellátott erdei út Kisinóctól egy másfajta turistaparadicsomba vezet át. Nagyirtáspusztán luxusfogadó, wellness és kisvasút fogadja az embert, ami évről évre egyre nagyobb tömegeket szolgál ki. A környék legutóbbi fejlesztése a transzbörzsönyi kisvasút volt, ami 2016 óta szeli át a Börzsönyt Szobtól egészen Nagybörzsönyig, és amelynek Nagyirtáspusztán is van megállója, vagy ha úgy tetszik, átszállási állomása. Miközben a nagyirtási pihenőnél jártam, egy újabb megvalósításra váró ötletem támadt a kisvasúttal kapcsolatban. - Nem utaztam még az új pályaszakaszon, tehát ezt a mulasztásomat rögvest pótolnom kell. A menetrendet elnézve viszont erre már csak jövő tavasszal lesz lehetőségem. Pont lecsúsztam a szezonról.
Nagyirtáspuszta új vasútállomása
Kerékpáros kirándulásom eddig is őszi erdőtájjal díszített aszfaltcsíkon haladt, de Nagyirtástól kezdődött csak igazán a látványos élménytúrám. A tájban a zöldtől a narancsig, a sárgától a barnáig minden szín szerepelt, amit a természet csak ki tud keverni az őszi palettáján.
Útközben is volt kilátás a Magas-Börzsönyre
Varázslatos utakon kanyarog a kerékpárút
Egy film forgatási helyszínéhez hasonlított a Farkas-völgybe vezető kanyargós utacska, amit érkezésem előtt aprólékos munkával rendeztek be a kellékesek. Úgy tűnt, mintha csak egy rendező irányítaná a völgy aljáig tartó gurulásom, és az aszfalton lágy szellőben kavargó rozsdás faleveleket is csak egy szélgép táncoltatná.
Az út, a simogató menetszél és a természet minden rezdülése csak az enyém volt, úgy, mint egy igazi reklámfilmben, azzal a különbséggel, hogy ezúttal pár percre én voltam a főszereplő, aki a suhanó siklás közben át is éli a tökéletes szabadság illúzióját, nem csak képernyő előtt ülve vágyik rá.
A Nagyirtástól a Farkas-völgybe vezet a Börzsöny egyik legromantikusabb kerékpárútja
Egyszer minden véget ér, de az ilyen varázsaltos pillanatok még annál is gyorsabban elillannak. Főleg, ha a mesébe illő aszfaltút egyszer csak megszakad az erdő közepén. Mondjuk, erre számítottam, mert már Nagyirtáspusztán jelezte az irányítótábla, hogy Nagybörzsönyben már csak földúton lehet beérni. Úgy gondoltam, hogy ezt a hátralévő kilométert kibírom biciklitolással, ha már a saras és köves terep nem teszi lehetővé számomra a két keréken haladást.
Nosztalgikus „keréktolás”
Ahogy egy kisebb emelkedőn leszegett fejjel toltam a bringát, és a sarat dagasztó első kereket néztem, egyből a Másfélmillió lépés Magyarországon című sorozat ugrott be. Rockenbauer Pál híres ismeretterjesztő filmjében is egy kereket tolt a csapat, hogy lemérjék a kéktúrán megtett kilométereket. A gyaloglásról és a kerékről a film, a filmről pedig a főcímdal jutott az eszembe, és már meg is telt a fejem a dallammal, miközben ha nem is az országot átszelő, de legalább a Börzsönyi Kéken bandukoltam. Végül is, ez az én sajátos Kerekek és lépéseim voltak, ami az előbb említett film későbbi folytatása volt.
Börzsönyi Kék
Nagybörzsönyben már nyeregbe pattanva gurultam le a főútig, amit a település bányásztemplománál értem el. Ezen a környéken már a 13. században is aranyat, ezüstöt és ólmot bányásztak, és kisebb megszakításokkal egészen az 1700-as évekig folyt a kitermelés, mielőtt a tárók végleg kimerültek. Az egykori nagybörzsönyi bányásztársadalom gazdagságát és összetartó erejét tükrözi a ma is látogatható bányásztemplom, ami feltehetőleg 1417-ben jött létre, egy már korábbi, a 13. században épített templom átépítésével. A templom napjainkban szép állapotban van és látogatható!
Nagybörzsöny bányásztemploma ma is látogatható
A templommal szemközt találjuk a bányászkiállítást
Utam érintette Nagybörzsöny másik 13. századból származó műemléket is, amit talán sokkal többen ismernek. A település határában és a főút mentén álló Szent István-templom is egy film díszletéhez hasonlított, ahogy a délutáni órákban előbújó nap megvilágította az őszi pompában úszó erődszerű építményt. Már csak kosztümös statiszták hiányoztak a képből egy középkori jelenet megelevenedéséhez. Sajnos arra már nem volt időm, hogy felhívjam a gondnokot, és kinyitassam a templomot, pedig ezt a börzsönyi nevezetességet sem láttam még belülről, így a bakancslistám megint csak bővült.
Az Árpád-kori Szent István-templomot is lehet látogatni
Nagybörzsöny bekötőútjáról még egy utolsó pillantást vetettem a Börzsöny hegyeire, melyek közt ezúttal két keréken szereztem felejthetetlen élményt. Az utam viszont még közel sem ért véget, hiszen a végállomásom Szob volt, és addig még az Ipoly folyót kísérve hátra volt 18 kilométer.
Nagybörzsöny határából a Börzsöny
Ezen az úton már többször is tekertem, és a forgalom ellenére is a kedvenceim közé tartozik. Az autók mennyisége nem vészes, így akik ódzkodnak az országúton való kerekezéstől, azoknak is merem ajánlani az itteni közlekedést.
Országúti suhanás Szob felé az őszi tájban
Balról a Börzsöny vonulata, jobbról az Ipoly menti szántóföldek szegélyezik az utat, amely minden évszakban festői tud lenni. Lejjebb, Letkés és Ipolydamásd között a folyó is közelebb jön hozzánk, és ha nem sietünk, érdemes lemenni a partjára, ahol gyakran találkozhatunk kacsákkal, hangoskodó vadlibákkal és persze táborozó horgászokkal is. Nekem most csak a száz színben tündöklő őszi tájhoz volt szerencsém, mert a libák az érkezésemre továbbálltak.
Rengeteg pihenőt találunk az Ipoly partján
Mielőtt beértem volna Szobra, megálltam szemrevételezni a Damásd várát, mely közvetlenül Ipolydamásd és az országút határában, egy csekély magaslaton áll. A romok nem sokat mutatnak az egykori várból, ami még a török uralom alatt pusztult el. Az idő vasfoga mellett a környékbeliek is dolgoztak az erősség eltüntetésén. Kövei értékes építőanyagként szolgáltak a helyiek házaihoz, így napjainkra már csak a régészek a megmondhatói, hogy pontosan hol és hogyan nézett ki az egykori vár, melynek történelméről az itt elhelyezett információs táblák mesélnek. Ez a hely nem mellesleg kiváló pihenőhely is egyben.
Damásd várának egykori falai mára csak keveset mutatnak
A vár romjain pihenőhelyet és infótáblákat találunk
A szobi vasútállomásnál ért véget a nem túl hosszú, de annál több élményt tartogató kirándulásom. Az 55 kilométeres út cseppet sem volt fárasztó, még a 700 méteres szintemelkedés ellenére sem, hiszen az kevés meredek kaptató tartalmazott, és sok pihenőt is beiktattam a fotózással és a helyi látványosságok megcsodálásával. Összességében egy kiváló túrát hoztam össze, amiben az őszi Börzsöny is tökéletes partner volt, csillapíthatatlan kedvet teremtve ezzel egy újabb bringatúrához. Tán a téli zimankó előtt még belefér egy erdei gurulás.
Térkép: Bába Imre
Kapcsolódó cikkek:
A BÖRZSÖNYI NAGY-VÖLGY MINDENT TUD
KERÉKPÁROS SZIGETELÉS A FŐVÁROS FELETT
EGYNAPOS KÖNNYŰ BRINGATÚRA A BALATON-FELVIDÉKEN
