Két keréken a Vértesben

A Vértes több szempontból is remek választás a kétkerekű turisták számára, amit egyfelől a hegység változatos hangulata, másrészről a kiváló vasúti közlekedése tesz vonzóvá. Vonattal ugyanis a hegységet keletről, északról és nyugati irányból is könnyedén elérhetjük, ami nagyfokú szabadságot ad a lineáris túránk megtervezésében. Budapestről akár 40 perc alatt is elérhetjük a Vértest - függően az úti célunktól -, ami a zöldbe vágyó fővárosi bringásoknak remek túralehetőségeket biztosít.

Mi ezúttal a Budapestet Tatabányával összekötő vasútvonal szárligeti megállójánál szálltunk le, hogy egy nem túl hosszú, mindössze 33 km-es túrával járjuk be a hegység északkeleti részét, érintve olyan pihenőhelyeket is, melyek akár egy egész napos sütögetős családi piknikezésnek is remek helyszínéül szolgálhatnak. Az Alsógalláig tartó út során gyakorlatilag végig erdészeti utakon haladunk, melyek burkolata változó minőségű, ezért érdemes inkább olyan kerékpárral nekivágnunk, ami alkalmas a helyenként murvás, kavicsos, máshol saras út leküzdésére.

A szárligeti vasútállomástól a Baross Gábor utcán hagyjuk el a települést, amin az Országos Kéktúra is halad. A kék jelzéseket csak a falu határáig követjük, ahol az aszfaltút és turistaút különválik. Mi továbbra is az aszfalton maradunk, ami a Szárliget tőszomszédságában húzódó Hosszú-hegy mögé kanyarodik be. Ez az út a turistatérképeken kerékpárútként van feltüntetve, de fákon, oszlopokon vagy az úttesten ne keressünk felfestett jeleket, mert nincsenek. Túránk nyomvonalának követésében a térkép helynevei vagy a GPS (gpx track) nyújthat segítséget, de lényegében az út elejétől a végéig - egy-két kereszteződést leszámítva - egyértelműen és magabiztosan követhető.

Miután kereszteztük a 1-es számú országutat, és kényelmes emelkedésben a hegység belseje felé vettük az irányt, egyhamar magunk mögött hagytuk a település és a forgalom zaját. Az idilli erdei bringázásunk során csak az esetleges akadályokra kell odafigyelnünk, melyek általában kátyúkat vagy az útra hullott faágakat jelenti, de előfordulhatnak az aszfalton napozó gyíkok, vagy akár a másfél méter hosszúra is megnövő siklók. Utóbbit gyakran kígyónak nézik a kirándulók, és tartanak tőle, pedig az veszélyt csak akkor jelent az ember számára, ha biciklivel véletlenül áthajt a szerencsétlen állaton, és ettől megcsúszva elesik. Érdemes tehát az erdei utakon nagy körültekintéssel közlekedni, mert bármikor érhetnek minket meglepetések, főleg amikor egy hosszabb lejtőnél hajlamosak vagyunk engedni a sebesség csábításának.

A régi vasút nyomvonalát követve, hol sűrű fák lombjai alatt, hol nyílt részeken gurulva jutunk el a Vértes egyik legszebb völgyszorosába, a Fáni-völgybe. Nevének eredetét egy vérteskozmai legenda is őrzi, miszerint Fáni (Stefánia) a falu templomának oltárára szedett itt gyöngyvirágot, mikor az erre vadászó Csáki vár ifjú ura szemet vetett rá. Kerülgette, kéregette és kedves szóval hívogatta, de a szép Fáni nem ment vele az erdő sűrűjébe, ezért erőszakkal elrabolta. Este a szépséges lányt hiába várta haza az anyja, aki aggódva verte fel az egész falut, hogy a lány keresésére induljanak. Egész éjszaka hangos szóval kutatták a leányt, de csak nem találták. Reggel az anya a gyöngyvirágok közt találta meg lánya véres ruháit, mely látványtól az asszony a szívéhez kapott, és holtan összeesett. Ily szomorú történetet őriz ennek a csodálatos völgynek a neve, amit többméteres sziklafalpartjai tesznek még elvarázsoltabbá.

A Fáni-völgyet az Ördögszószéknek nevezett sziklánál hagyjuk el, amihez szintén tartozik egy Vérteskozmáról származó legenda. Valamikor régen két fő foglalkozásból éltek itt a helyiek. Az egyik részük faszén- és mészégetésből kereste meg a betevőt, ők a Bíró-réten laktak a kunyhóikban. A családok másik fele földművelésből élt, és ott laktak, ahol ma is állnak a település jellegzetes házai. Mivel mindkét helyen nagyon szegények voltak a családok, ezért a falu élére csak egy papra és egy bíróra tellett nekik. A pap személyében hamar megegyeztek, de a bíró tekintetében mindkét fél a sajátját tartotta alkalmasabbnak. Először csak győzködték egymást, vitatkoztak, majd tettlegességre is sor került, végül pedig már patakokban folyt a vér a völgyben. Az ördög megérezte a gyűlölködést, és előjött a pokol mélyéről, hogy felülve egy szikla tetejére, onnan szónokolva buzdítsa, uszítsa a verekedőket, akik aztán három napon át elvakultan ütötték egymást. Mikor már nem maradt dolgos ember a családoknál, az asszonyok megelégelték a hadakozást. Énekszóval, templomi zászlókkal, szenteltvízzel kivonultak a sziklához, hogy elűzzék onnét az ellenségeskedést szító ördögöt, megteremtve ezzel a békét a felek között. Az ördög eltakarodott, és a helyet azóta is Ördögszószéknek hívják, ami voltaképpen egy jellegzetes, kb. 10 méteres sziklaorom az út mentén. Nyáron a sűrű lombokkal benőtt követ alig lehet észrevenni, télen viszont annál inkább szembetűnő az útszéli bástyaszerű sziklatorony.

A Fillér-árokban változó útminőségű aszfaltcsíkon kanyargunk a Széna-hegy oldalában. Az ilyen és ehhez hasonló utakon nem ritka a defekt, ezért mindig készüljünk az ilyen esetekre. Legyen nálunk tartalék gumibelső és szerszám, hogy a kis bosszúságból ne legyen nagy szenvedés. Nincs annál rosszabb, mint amikor mindentől távol azzal kell szembesülnünk, hogy az addig megszokott kényelmes suhanást több kilométer hosszan vánszorgó felnin döcögés, vagy nyűgös biciklitolás váltja fel.

A nem túl meredeken emelkedő út az Új-Osztás nevű erdőrészbe vezet minket, ahol jelenleg fakitermelés folyik, ezért itt pár száz méteren keresztül gallyakkal és sárral van felhordva az egyébként is rossz állapotú úttest. Miután átvergődtünk ezen a szakaszon, leereszkedtünk a Vértes egy ritka kincsével bíró Mátyás-pihenőhöz. A vízben szegény hegységben kevés a forrás, főleg az olyan foglalás, ami egész évben bővizűen csordogál. Bár a kihelyezett tábla szerint a Mátyás-kút vize nem iható, ezzel együtt is nagyban növeli egy esetleges piknik komfortját.

Kiépített tűzrakók, több pad és egy nagyobb és egy kisebb esőház is helyet kapott a 2015-ben felújított pihenőhelyen. Egy tornácos kis kulcsosházat is találunk itt, amit a 70-es években építettek, de még a régen felszerelt láncos hinták is működnek. A hegyoldalban megbúvó, és közvetlenül az út mellett található táborhely tökéletes helyszíne a családi szalonnasütésnek, vagy egy baráti társaság bivakolós kirándulásának. Két dologra mindenképpen ügyeljünk! Tüzet csak az arra kijelölt helyen és nagy körültekintéssel gyújtsunk, és vigyük magunkkal a táborozás alatt keletkezett szemetünket. Ez utóbbi szabályt még mindig sokan nem tartják be, de sajnos már az előbbire is akadt példa, ami még súlyosabb károkat tud okozni.

A Mátyás-kúttól alig több mint egy kilométerre találunk egy másik remek táborhelyet, amit szintén 2015-ben újított fel az erdészet. Annak idején a Szarvas-kúti erdei pihenőre már igencsak ráfért a megújítás. Esőháza összedőlt, padjai elkorhadtak. Napjainkra viszont nem csupán új padokat és asztalokat kapott, de a kiépített bográcskampókkal is ellátott tűzrakók mellett új bivakolásra is alkalmas házikó épült. Az egyedi épület alsó része lényegében egy oldalról nyitott esőbeálló, az emeleten pedig egy meredek falépcsőn megmászható fapriccses kis menedéket találunk. Az akár négy ember számára is kényelmes nomádszállás ajtóval és ablakkal védett, így az tiszta és száraz fekhelyet biztosít az itt éjszakázók számára.

Sajnos az évek óta csak épphogy csöpögő Szarvas-kút némiképp csökkenti a táborhely vonzerejét. Vizét hosszú perceken át kell gyűjtenünk egy frissítő arcmosáshoz, a sütés-főzés alkalmával keletkezett koszos edények elmosása pedig egy hosszadalmas folyamatot jelent. Ezt leszámítva egy pompás táborhelyről beszélhetünk, amire ugyanazok az erdei törvények érvényesek, mint a Mátyás-kútnál. Ennek ellenére itt is rendszeresen nyomot hagynak azok, akik nem értik, vagy nem érzik ezeknek a szabályoknak a helyességét és hasznát.

A Szarvas-kúttól északi irányban folytatjuk a gurulást. Az út minősége ezen a szakaszon is változó, néhol az erdészeti gépek által szétnyomott útrészeket kőzúzalékkal töltötték fel, ami egyedül a mountain bike-osoknak nem jelent problémát. Szerencsére ezek a részek rövidek, nem hosszan tartók.

Az úton haladva elérjük a zöld turistajelzéseket, melyek a Vitányvár látványos romjaihoz vezetnek fel a kereszteződéstől mindössze alig hétszáz métert megtéve. Érdemes akár a bringát egy fához lekötni, és gyalogosan felkapaszkodni a nem túl nagy kitérőt és szintemelkedés jelentő ösvényen. Amennyiben korábban még nem látogattunk el erre a páratlan helyre, mindenképpen tegyük meg. A legendás falakon kívül a hely atmoszférája is egyedivé teszi ezt a helyet.

Az általunk követett erdészeti út a Vértessomlót és Tatabányát összekötő országútba torkollik bele. Amennyiben jobbra, azaz a rugógyár felé kanyarodunk, egy hét kilométeres tekeréssel juthatunk el az alsógallai vasútállomásra, ahonnan mind a pesti, mind a győri irányba utazhatunk. Amennyiben ezt a nem túl megerőltető 33 km-es és kevés szintet tartalmazó túrát megtoldanánk pár kilométerrel és élménnyel, akkor a térképen még bőven találunk bringázásra alkalmas vértesi utakat, illetve felfedezésre váró helyeket.

A cikk először 2018 májusában jelent meg.

Ide kattintva nézheted meg részletesen a túra útvonalát