Két nap alatt beleszerettem a sífutásba

Az út előtt kicsit szkeptikus voltam, nem hittem, hogy nulláról ilyen rövid idő alatt érdemi szintre juthatok sífutásban. Kelet-Stájerországban azonban rájöttem, hogy a sífutást nemcsak nézni, de csinálni is nagyon jó.

Szöveg és fotó:
Fotó:
Bernhard Bergmann / Oststeiermark Tourismus (kiemelt kép)
2020. január 28.

Az út előtt kicsit szkeptikus voltam, nem hittem, hogy nulláról ilyen rövid idő alatt érdemi szintre juthatok sífutásban. Kelet-Stájerországban azonban rájöttem, hogy a sífutást nemcsak nézni, de csinálni is nagyon jó.

A St. Jakob im Walde település melletti Joglland sífutópályán minden megtalálható, ami egy élvezetes teleléshez kell. Mindenekelőtt hó. Ez ugyanis, január végén, itt Kelet-Stájerországban nem is olyan egyértelmű. Ahogy az 1100 méteren fekvő sípálya felé tartunk, tél helyett határozottan tavaszt érzünk. Kék az ég, szikrázóan süt a nap, és végtelen fehérség helyett sápadtzöld legelők nyújtózkodnak mindenfelé. A pálya azonban hóval fedett, így nem kell aggódnunk, a bejáratnál található kölcsönzőben megkapjuk a sífutócipőt, a méretben épp hozzánk passzoló léceket, botokat, és már csúszhatunk is havon.

A pályán viszonylag sok magyarral találkozunk, ami nem csoda, hisz Semmering mellett a Kelet-Stájerország északi vidékén fekvő Joglland-Waldheimat régió a másik legközelebbi síközpont, a határ innen csak egy óra. A Joglland sífutóközpontot az ország egyik legszebbjének tartják, de a környékben több lesiklópálya is van. Ezek leginkább a kezdő, középhaladó síelők számára ideálisak, épp ezért a családok különösen kedvelik azokat.

Tétova kezdet

Az Österreich Werbung magyarországi irodája által szervezett úton kilencen vagyunk a csoportban, és szinte mindenki életében először próbálkozik a sífutással. Lesiklás és a snowboard többeknek rendszeres téli program, én egyiket sem művelem, sőt nem is korizok, de ennek, sífutás-tanulás közben, nem érzem hátrányát. A gyakorló pályán kb. 50 méteres párhuzamos nyomok vannak a hóban, itt ismerkedünk a sportág, pontosabban a klasszikus stílusú sífutás alapjaival.

Először csak az egyik léccel, botok nélkül siklunk, mintha rollereznénk, majd két léccel, és végül a botok is kézbe kerülnek. A sífutó felszerelés más, mint a lesikló. A sífutó cipő sokkal kisebb és könnyebb, a kötés csak a léc elején rögzíti azt, hátul a láb szabadon mozoghat, a sífutó lécek pedig sokkal vékonyabbak és hosszabbak, mint a lesiklásnál.

Miközben oktatónkat követve a gyakorlatokat végezzük, egyre magabiztosabban mozgunk, és már nem is izgulunk annyira, mikor elindulunk egy kis körre a pályán. A pályarendszer több, különböző hosszúságú körből áll. A legrövidebb 2 km-es, de van 3, 4, 5, 7 és 10 km-es kör is. A pálya jobb szélén két párhuzamos nyom halad a hóban, kívül mennek a lassabb sífutók, a belső sávban lehet előzni, azon túl pedig a szabadstílusban haladók mehetnek, amihez nincs szükség előre lefektetett nyomra.

A pálya nem teljesen vízszintes, vannak emelkedők és lejtők is benne, nem is kevés, és nem is kicsik. Amikor az első nagyobb lejtőhöz érünk, elbizonytalanodunk, és tétován bevárjuk a többieket. Oktatónk felvázolja a lehetőségeinket. Vagy lesuhanunk a nyomban, vagy, akinek ez túl gyors, az a nyomon kívül hóekézve is lemehet. Én félek a lejtőkön, bármivel is kell ott lemenni, legyen az bringa, síléc vagy szánkó. Így a hóeke mellett döntök, de még ez is meglepően gyors nekem, valahogy azt gondoltam, sífutásban nem kell lejtőkön leszáguldani. Nem mintha nem néztem volna elég északisí vb és világkupa-közvetítést, de egész más nézni, mint csinálni. Aztán csak lejutok, és a sokadik lejtőn lecsúszás után, már szinte élvezem, ahogy a menetszél az arcomba vág, amivel, úgy érzem, határozottan teljesítettem a boldog élethez vezető út egyik fontos, 21. századi követelményét, miszerint lépjünk ki minél többször a komfortzónánkból.

Hol van már a tavalyi hó?!

Hát itt például, egészen pontosan a pályán. Ahogy az elején már meséltem, az idei január vége Kelet-Stájerországban inkább a márciust idézi. A hegyoldalakon csak itt-ott, az északi lejtőkön látni hófoltokat, no meg a sípályákon.

Ami itt van, annak egy része bizony tavalyi hó. Ugyanis ahogy egyre több síterepen, néhány éve itt is belevágtak a snowfarming-ba.

Ahogy a sípálya tulajdonosától, Wolfgang Orthofertől megtudtuk, az előző évben összegyűjtött hóból hatalmas dombokat építenek, amit vastag, mulcsréteggel, majd egy fehér fóliával takarnak be, ami megvédi a havat a meleg nyári esőktől. Így, bármennyire is hihetetlen, de a havat át tudják nyaraltatni. Ősszel aztán ezt a havat szétterítik a pályán, és már akár októberben is el tudják indítani a szezont, és az ilyen hóban szegény teleket is gond nélkül átvészelik. A módszerről ebben, a Stájerország másik felén készült riportban részletesen mesélnek.

Wolfgang és felesége, Margret egy fogadót is üzemeltetnek a sífutópálya mellett, melynek története meglehetősen különös. Hajdan ugyanis itt állt a császári vadászház, ahol Károly osztrák császár, magyar és cseh király beleszeretett Zita hercegnőbe. Margret Orthofer sokat tud a vadászház múltjáról, a dédapja és nagyapja, császári vadászmesterként, igen jóban voltak a császári családdal. Margaret a 80-as években maga is találkozott Zitával, aki visszalátogatott ide. A vadászház ma már nincs meg, 1922-ben leégett, csak egy faragott asztal maradt meg, amit ma is lehet látni a fogadóban.

Meditáció sílécen

Hogy sífutásban két nap alatt is eljuthat az ember olyan szintre, hogy élvezze is, amit csinál, azt magam sem hittem. De így van, mert a második napon egy kis gyakorlás után már hosszabb köröket is bevállaltunk, és a nap végére közel 10 kilométert siklottunk. Azt nem mondom, hogy a technikám tökéletes volt, az az igazság, hogy fogalmam sincs, hogy jó volt-e egyáltalán, de haladtam, és ez a hatalmas fenyők övezte útvonalon, így is nagy élmény volt.

Közben ara is rájöttem, mennyire harmonikus ez a mozgás, ha jól csinálja az ember, csak figyelni kell a ritmusra, és nem kell túlgondolni a mozdulatokat. Amikor ez összejött, olyan érzésem volt, mintha a karjaim és a lábaim ösztönösen tudnák, mit kell tenniük, és olyan volt az egész, mint egy meditáció. Aztán persze előbb-utóbb jött valami, ami kizökkentett, mondjuk egy gyorsabb sífutó mögöttem, egy lassabb előttem, egy éles kanyar, egy lejtő, vagy a szép panoráma, de időről-időre vissza tudtam térni ebbe a meditatív állapotba. Izomlázam lett, de enyhébb, mint amire számítottam, és egy nagyobb esésem volt, aminek élményét még most, napokkal később is érzem. Egy lejtő végén próbáltam siklás közben visszatérni a nyomba. Nem sikerült, ami nem is csoda, ez már azért haladó szint. Ahogy a szabadstílusú sífutás is, amit egyszer mindenképpen szeretnék megtanulni.

Levezetésként szánkózás, túra, esetleg egy wellness?

A St. Jakob im Walde falu közelében van egy lesiklópálya is, amit nappal a síelők, sötétedés után pedig a szánkózók használhatnak. Az esti szánkózás nagyon népszerű, ha biztosra akar menni az ember, érdemes előre időpontot foglalni. A pálya tetejére egy speciális szánkó-felvonó viszi fel a vállalkozókedvűeket, aztán már csak száguldani kell le a piros pályán. A szánkón külön fékkar is van, így aki fél a sebességtől, az visszafogottabban is lecsúszhat.

Túraútvonalakban is bővelkedik a környék, vannak olyan ösvények, amelyek keresztezik vagy egy darabon együtt haladnak a sífutópályával, ezért fontos, hogy a békés együttélés és a testi épségünk érdekében betartsuk a szabályokat, és gyalogosként szigorúan csak a pálya kijelölt részén haladjunk

Néhány napos sífutás alaposan megdolgoztatja az izmokat, mi sem esik jobban ilyenkor, mint egy jó kis wellness. A mi wenigzelli szállásunkon is volt egy kis wellness részleg, ahol nekünk is jól esett a gőzfürdő az egész napos mozgás után, de ebben a műfajban Bad Waltersdorf az egyik legjobb a környéken. A lankás dombok és szőlőültetvények között fekvő településen több termálfürdő és wellness szálloda várja a vendégeket. A kis faluban eredetileg olajat kerestek, ekkor bukkantak véletlenül a később kincset érő termálvízre, amit ma már nemcsak a medencékben, de épületek fűtésére is használnak.

Az Ausztria kertjének is nevezett, dimbes-dombos Kelet-Stájerország nemcsak télen remek úticél, de tavasszal is, ráadásul, ahogy mondják, itt még nem szálltak el annyira az árak, mint az ország más részein, ami valljuk be, keletről érkezve, elég fontos szempont.

Itt, félúton az Alpok igazán magas hegyei és a Kárpát-medence között, már akkor virágba borulnak a fák és a rétek, amikor az ország magasabban fekvő részein még javában zord tél van.

Áprilisban aztán beindul az almavirágzás, az alma pedig Stájerország egyik fő mezőgazdasági terméke, így ilyenkor virágtenger hullámzik a dombokon. Ősszel aztán az Almaúthoz csatlakozó gazdák terméseit, és persze az abból készült, messze földön híres párlatokat meg is lehet kóstolni. De nemcsak az Almautat, Európa legszebb virágos falvait összekötő Virágok útját vagy a Kastélyok útját is bejárhatjuk, a megannyi kerékpáros, gyalogos, mountain bike és terepfutó útvonalról nem is beszélve. És mindezt alig egy órányira a határtól.

További infók: www.oststeiermark.com







Cikkajánló