Kihagyhatatlan hazai erdők

1. Dénesmajori Csigás-erdő Természetvédelmi Terület

Az alföldi Berettyó–Körös-vidékhez tartozó Körös menti sík délkeleti, a magyar–román határhoz közeli szeglete egy egészen aprócska, de mégis különleges értékkel bíró erdőfoltot rejt. A Békés megyei Gyula városának közigazgatási határain belül, a Fekete-Körös hullámterén fekvő védett természeti terület egy több mint húsz, köztük több szűk tűréshatárú, hegyvidéki csigafajnak élőhelyet nyújtó füzes.

Utóbbiak csoportjából a faunatörténeti szempontból igen jelentős kárpáti endemizmus, a védett bánáti csiga (Drobaica banatica) emelhető ki. E harmadidőszaki maradványfaj legnagyobb hazai állományai a Körös–Maros Nemzeti Park törzsterületének részét képező Maros-ártéren élnek, a Fekete-Körös menti, jellemzően pontszerű előfordulású populációi közül pedig a Dénesmajori Csigás-erdőhöz kötődők a legfontosabbak.

2. Long-erdő Természetvédelmi Terület

A Felső-Tisza-vidék részét képező Bodrogköz északnyugati részén, a Bodrog folyó mentén, holtágakkal és morotvákkal határolt, 91–100 m tengerszint feletti magasságú területen fekszik Magyarország egyik legszebb, különös kettősséggel jellemezhető erdeje. Botanikai szenzációnak is beillő módon itt az Alföldre jellemző ártéri fűz-nyár, valamint tölgy-kőris-szil ligeterdők montán, azaz hegyvidéki flóraelemeknek is otthont adó, bükkelegyes gyertyános-tölgyesekkel fordulnak elő mozaikosan. Utóbbiak vegetációtörténeti jelentősége rendkívüli, hiszen egy korábbi, hűvös klímájú időszak ritka hírmondóinak tekinthetők. A Long-erdő különböző mocsári és hínártársulásait, valamint állatvilágát nagy fajgazdagság jellemzi. Változatos madárfaunája mellett többek között két ritka futóbogárfaja, a védett rezes és a fokozottan védett zempléni futrinka érdemel említést.

3. Kerecsendi-erdő Természetvédelmi Terület

Az Észak-alföldi-hordalékkúpsíkság területén fekvő Hevesi-sík legészakibb, az Egri-Bükkaljával határos szegletében a hajdanán nagy kiterjedésű tatár juharos lösztölgyesek egyik utolsó, vegetációtörténeti, természetvédelmi és tájképi szempontból egyaránt nagy értékkel bíró hírmondója bújik meg. A Heves megyei Kerecsend központjától délnyugatra elterülő lösztölgyesben, amelynek természeti értékeit egy 3,5 kilométeres tanösvény tárja fel a látogatók előtt, mind a négy őshonos tölgyfajunk (kocsányos, kocsánytalan, molyhos és csertölgy) megtalálható. A tatár juhar és a mezei juhar dús, zárt cserjeszintből kiemelkedő egyedei az alsó lombkoronaszintet alkotják. A védett természeti terület bogár- és lepkefaunája, valamint madárvilága is rendkívül gazdag. Kerecsend erdejében állandó téli vendég az uráli bagoly, és többek között a fekete gólya is fészkel itt.

4. Szentgáli-tiszafás Természetvédelmi Terület

A hatalmas kiterjedésű Bakony-vidék legkülönlegesebb erdőségeinek egyike rejtőzik a Kab-hegy–Agártető-csoport névre hallgató földrajzi kistáj és a Veszprém–Devecseri-árok határán, a Veszprém megyei Szentgál község külterületén. Az ide ellátogatók a lassú növekedésű, de hosszú éteidejű tiszafa (Taxus baccata) legnagyobb természetes hazai állományát csodálhatják meg, amelyben az élénkpiros magköpenyét leszámítva minden porcikájában erősen mérgező toboztermő egyedszáma több ezerre tehető. A hűvös, párás klímát igénylő, árnytűrő tiszafák nem magukban alkotnak összefüggő állományokat, hanem főként az északi kitettségű bükkösökben alkotják az alsó lombkoronaszintet. Ezt az erdőtípust egyes szerzők bakonyi tiszafás-bükkösnek nevezik, mások azonban vitatják az önálló társulásként való elhatárolás létjogosultságát. Magyarországon a Bükk-vidék bükkös sziklaerdeiben is láthatunk tiszafákat.

5. Nagycenki-hársfasor Természetvédelmi Terület

A Sopron–Vasi-síkság területén fekvő Ikva-sík északnyugati csücskében hazánk egyik legimpozánsabb, természeti és kultúrtörténeti szempontból is jelentős, több mint 250 éves múltra visszatekintő fasora húzódik. A nagycenki Széchenyi-kastélytól induló, több mint 2 kilométer hosszú, széles allé a Fertőboz fölé magasodó dombsor gerincéig vezet (jelentős része Hidegség közigazgatási területén található). A zöld gyepterületet közrefogó, kettős fasort eredetileg mintegy 600 kislevelű hárs (Tilia cordata) alkotta, amely közül sok az idők folyamán elpusztult. Az ültetést hajdanán megrendelő Széchenyi Antal és felesége, Barkóczy Zsuzsanna emlékét őrző, hatalmas méretű egyedek alkotta fasor rendkívüli kerttörténeti kincs, amelyet 1942-ben nyilvánított rendeletében védetté a magyar királyi földművelésügyi miniszter. És bár nem „valódi erdő”, úgy éreztük, itt a helye az összeállításunkban egyfajta különleges színfoltként.

A cikk a Turista Magazin 2019. szeptemberi számában jelent meg. Korábbi számainkat digitális formában ide kattintva tudod megrendelni, előfizetni pedig itt tudsz ránk.