Kihagyhatatlan sziklacsodák Biatorbágy határában

Egészen mostanáig semmit sem tudtam Biatorbágyról, leszámítva azt a mindenki által jól ismert tényt, hogy a város legnépszerűbb látványosságáról 1931-ben egy robbantásos merénylet következtében a mélybe zuhant egy személyvonat, és 22 ember lelte halálát. „Matuska édes! Matuska drága! Legyen tiéd a bitófa ága!”. Ez a merénylőről szóló dalszöveg minden alkalommal eszembe jut, mikor elhaladok a mára csak sétányként, illetve kilátóként funkcionáló viadukt alatt, de azt sosem gondoltam, hogy egyszer nem ez a borzalmas tragédia lesz az, ami egyből beugrik a város nevével kapcsolatban.

Ehhez a változáshoz némi térképnézegetés és kíváncsiság kellett - ami egy gyakorló természetjárónál alapvetően megvan -, de valljuk meg, ha az ember izgalmasabb terepre vágyik, elsősorban nem a Budapesthez közeli tájakat böngészi. Jelentem, érdemes, mert a sokak által járt Budai-hegyek mellett is találunk fővároshoz közeli úti célt, ráadásul olyat, ami garantáltan élményt nyújt, és amit mindenképp érdemes felfedezni.

Miután a neten lecsekkoltam a térképen érdekesnek tűnő helyszíneket, már nem volt bennem több kétely. Másnap felpattantam a vonatra és a Déli pályaudvartól 20 perces utazással máris a biatorbágyi vasútállomáson voltam, ahonnan néhány perces sétával lehet elérni a híres viaduktot, valamint a felfedezőút piros turistajelzéseit. Mindig csak elhaladtam az ország egyetlen megmaradt páros vasúti völgyhídja alatt, ezért túrámat az 1880-as és 90-es években épített, ma műemlékvédettséget élvező, egyedi műszaki megoldásokat is magába foglaló híd megtekintésével kezdtem.

A piros jelzések délkeleti irányban, kezdetben aszfaltúton és házak mentén vezetnek a terepre. Szinte el sem hagytam a lakóövezetet, máris ráakadtam az út mellet csörgedező Madár-forrásra, melynek környezete a közeli város és az ide hallatszó autópálya morajlása miatt nem igazán mondható idillinek. A monoton zaj az akácerdőben kanyargó ösvényünkön is elkísér, miközben hol óvatos, hol meredekebb emelkedésben felérünk a Kő-hegyre. Utunk során szakadék fölé nyúló látványos sziklapárkányokról több alkalommal is kitekinthetünk, ezen a szakaszon Biatorbágyra, az Iharos-erdőre, valamint magára a 334 méter magas Iharosra láthatunk rá, már-már elfeledve milyen közel is van hozzánk a civilizáció.

Kilátás Biatorbágyra a Kő-hegy egyik sziklaormáról

Elhagyva a Kő-hegy akáccal, fenyvessel és molyhos tölgyes bokorerdővel tarkított hangulatos ösvényét, egy meredek, omladékos letörésben folytatódik az út, ahol a hegyoldal még látványosabb sziklaformációkat tartogat, mint a magasabban fekvő részek. Nem tudtam, hogy itt is vannak kaptárkövek, melyek legszebb példái a Bükkalján találhatók, de a Kő-hegy szikláiba vájt fülkék is egyértelműen az emberi kéz alkotásai. Egykori funkciójuk máig rejtély a tudomány számára. Elnevezésük a méhészkedésre utal, ám vannak, akik szerint vallási, illetve temetkezési célból hozták létre a különös vájatokat.

Egy rövid időre letértem a pirosról, és a térképen is feltüntetett „Volt rakétabázis” felé vettem az irányt, ami az Iharos tetején található. Korábban is jártam már ilyen és ehhez hasonló helyeken, egy alkalommal pedig a Pilis-tetői harcálláspont egykori parancsnokával is volt módom beszélgetni az egykoron Budapest légterét védő rakétaosztályok titkos mindennapjairól, de kíváncsi voltam, hogy ez a bázis milyen állapotban van a honvédség 1996-os levonulása óta. Szinte minden ilyen helyen ugyanolyan romos látvány fogad minket, tehát, ha nem rajongunk a militária iránt, felesleges ide kitérőt tennünk.

Az Iharos oldalából egyébként több alkalommal is kiláthatunk Budaörsre és Törökbálintra, hátterükben pedig a Budai-hegyek vonulatára. A piros út ezt követően nyílegyenesen a 321 méteres Dobogó-hegy tetejének veszi az irányt, amin átérve kényelmes lombsátras úton érjük el a piros sávjelzés és a piros kereszt elágazását. Utóbbira váltottam, hogy minél előbb elérjem a hőn áhított és fantasztikus látványt ígérő sziklaalakzatokat.

Miután kiértem az erdőből, egy sóderes dűlőútra tértem rá, majd hétvégi telkek és régi borospincék mentén egyre gyorsabb léptekkel közelítettem meg Biatorbágy, illetve a Füzes-patak fölé magasodó Guba-hegy (vagy Öreg-hegy) sziklafallal letörő tetejét. A széles útról letérve egy akácos csalitos ösvény vezet el a fennkölt látványt nyújtó, a környék és egyben a kirándulásom fő attrakcióját jelentő Nyakas-kőhöz, ahonnan már a szomszédos és szintén pazarul festő sziklaalakzatokra is jól rálátni.

A környékbelieknek - akik gyakran járnak ide kirándulni - és a hely ismerőinek talán a világ legtermészetesebb látványát nyújtják ezek a geológiai érdekességek, ám aki először jár itt, mint én, annak igazi felfedezőélményben lesz része.

Az idegen tájakat idéző sziklaformák láttán egyből tudtam, hogy sokkal több időt fogok itt eltölteni, mint ahogyan azt korábban gondoltam. Igazi kuriózumra leltem, aminek minden zegzugát meg akartam ismerni. Egyből fel is kapaszkodtam a hegyoldalból nézve taplógombára emlékeztető Nyakas-kő jellegzetes szirtjére, ami minden bizonnyal mindenkit mászásra csábít, aki nem fél a magasságtól. Érdemes azért elővigyázatosnak lenni!

Egyből felvetődik bennünk a kérdés, hogyan alakultak ki ezek a látványos sziklaformák? Földtörténeti szempontból nem is olyan régen (15-13 millió évvel ezelőtt) itt az egykori bádeni és szarmata korszaki tengerekben rakódtak le azok az üledékes rétegsorok, melyek cementáltsági viszonyai eltérőek. A keményebb rétegek ellenállóbbak a szél és a víz koptató munkájának, míg a puhábbak bemélyedéseket hoznak létre. Ezt a kőzetet a rétegtani beosztás szerint Tinnyei Mészkő Formációnak nevezik, ami Biatorbágy és környékén nagy területeken előfordul.

Leereszkedve a szikláról és az omladékos hegyoldalból dimbes-dombos sziklagyepes és karsztbokros tájban találjuk magunkat. Az Öreg-hegy fantasztikus sziklapárkánya alatt irányítótáblákkal ellátott ösvényeken fedezhetjük fel a Kis-visszhang-dombot és a Csízgey-árkot. Előbbi lankáin iringó vagy más néven ördögszekér, hegyi len, terjőke kígyószisz, fehér mécsvirág, kakukkfű alkot réteket, míg a lejjebb fekvő árokban tengerek emlékeire, kagylók, csigák, tengeri sünök fosszíliáira lelhetünk. Helyenként a galagonya, a szeder és kökény alkot áthatolhatatlan bozótot, ezért nem érdemes letérni az útról.

A Kis-visszhang-dombon állva azt fürkésztem, hogyan tudok feljutni az Öreg-hegy több száz méteren húzódó, Grand Canyonra emlékeztető sziklapárkányára. A térképemen nem látszott út, de a tábla és az ösvény iránya egyértelműen a Madárszirt, azaz a kőfal felé vezetett. A helyenként sziklába vájt Százlépcső megmászásával lehet felkapaszkodni a szirtre, ahonnan igazán egyedi látvány tárul elénk.

A Madárszirt geológiailag a Tétény-Sóskúti-fennsík nyugat felé meredeken leszakadó pereme, ahonnan, amíg a szem ellát belátni a Zsámbéki-medencét, a Vértest és a Gerecse vonulatát, illetve a távolban még a Bakony is felsejlik. A kilátás a tagolt sziklafalról valóban magával ragadó, igazi kuriózumnak számít a maga nemében, hisz hazánkban kevés hasonló hely van, és még kevesebb, amit jelzett turistaúton bejárhatunk. Apropó! Itt a szirten csatlakozhatunk vissza a piros jelzésre, ami az Öreg-hegy párkányán végigvezetve visszavisz minket az Iharos alá, később pedig Biatorbágyra, bezárva a nem túl hosszú körtúrát.

Mondhatni felvillanyozva értem vissza a kiindulópontomra, sokkal több élményt szerezve ettől a kirándulástól, mint amire számítottam. Mindenkit csak buzdítani tudok erre a közel 12 km-es sziklás felfedezőútra, amit akár le is rövidíthetünk, ha csak a főbb látnivalókat akarjuk megcsodálni. A Nyakas-követ és a Madárszirtet például a Sóskúti útról autóval is könnyen megközelíthetjük, de a Kő-hegyre sem kell sokat gyalogolnunk, ha a kilátásban szeretnénk gyönyörködni.

A cikk először 2019 októberében jelent meg.