Ki és miért kövezte ki sziszifuszi munkával az Alacsony-Tátra híres gerincútját? A látványos utak történelmének nyomába eredtünk.
“Ez az egész út egyetemisták által, kézi erővel lett megépítve az elsőtől az utolsó kőig. Más eszközük, mint a csákány és feszítőrúd, legalábbis kezdetben, nem volt. A kiválogatott köveket lerakták az elegyengetett aljzatra, kavicsot szórtak a közökbe, s kész volt a lényegében elpusztíthatatlan hegyi sétaút" - mondja a liptószentmiklósi Karol Špánik az Alacsony-Tátra központi részén kiépült, több tíz kilométer hosszú sétaút-hálózatról. Ennek legfontosabb és leglátványosabb szakasza a hegység főgerincén, a Poľana és a felvonóval is elérhető Chopok között, Szlovákiának a túrázók által egyik leglátogatottabb részén fut.
Milan Marenčák, a köves út tervezője
Az építkezés 1964-ben kezdődött és egészen 1993-ig tartott, emlékszik vissza az idős Karol, továbbá szinte kizárólag a mai Szlovák Műszaki Egyetem jogelődjének számító felsőoktatási intézmény elektrotechnikai mérnökei dolgoztak rajta.
Igazából senki sem tudja megmondani, hány kilométer út épült akkoriban ily módon, de minden bizonnyal több tucat, a főgerinc mindkét oldalán.
Ezt már Milan Žiška, helyi lakos mondja, aki először egyetemistaként, majd 1980 és 1993 között műszakvezetőként dolgozott az építkezésen, valamint annak lelkes kutatójává is vált az elmúlt években.
Munkálatok 1986 nyarán
Egy kis út-történelem
„A jó minőségű hegyi túraútvonalak kiépítésének ötlete Deménfalu (Demänová) akkori polgármesterének, Pavol Ferenčík ötlete volt. A hegyimentők önkéntes tagjaként pontosan tudta, milyen körülmények várják a túrázókat”. S minden bizonnyal azt is tudta, hogy miért kell ezt az útvonalat ily módon fejleszteni a turizmus tömegessé válásával.
Merthogy a cél az volt, hogy segítsék a turistákat a természet csodáinak megismerésében, de egyben óvják is a természetet, hiszen akkoriban indult be a hegy tömeges látogatása. Annyi bizonyos, hogy már az 1980-as években évi több mint tízezer turista érkezett a Chopokra a felvonóval, s szép, napos időben bizony ezrek vágtak neki a sétaútnak a gerincen. A kevésbé tapasztalt hegyjárók biztosan örültek a kiépített ösvénynek.
Munkálatok a hegyen 1987-ben
A nemzeti turisztikai hivatal által is támogatott projektben az egyetemista diákok csak nyáron, havi bontásban dolgoztak (július és augusztus) a hegyen, kb. 35-40 fős brigádokban, meglehetősen nehéz körülmények között, mindenféle gépi erő nélkül, reggel héttől délután ötig.
A környező menedékházakban aludtak, de sokszor bivakoltak is. A diákok azonban szerették ezt a munkát, hiszen jó pénzt kerestek és gyönyörű környezetben dolgoztak. Éppen ezért a legtöbben vissza is akartak térni.
Az erőkar megnövelése (1990)
Tudatosan tervezett utak
Csak ott építettek kőutat, ahol volt helyben kő, máshol ma is természetes ösvény halad. Követ csak kivételes esetben hoztak messzebbről, ami persze kivételesen nehéz feladat volt. A kő helyét elegyengették, majd beforgatták a megfelelő köveket a megfelelő helyre, amennyire tudták, a réseket pedig kitömték kaviccsal.
Ha jól csinálták, az út az örökkévalóságnak szól, különösen, ha valóban nagyméretű kövekből van kirakva.
Az út szélessége mindenhol 1,3 és 1,4 méter között van, ez elégséges ahhoz ugyanis, hogy két, hátizsákos túrázó elférjen egymás mellett, ha szembe jönnek. Milan Žiška arra is emlékszik, hogy a kisebb feszítőrúd 6,5 kg súlyú volt, míg a nagyobb tömege elérte a 10 kg-ot, és személyesen szerezte be őket Mecenzéfről. Mindent elmond a dologról az a történet, amely szerint a munkások mellett elhaladó túrázók egyszer azt hitték, elítéltek dolgoznak a hegyen…
Mesterségesen megerősített ösvény a Volovecre (Liptói-havasok, 2020)
Bár nem minden, ekkoriban épített út létezik még, vagy van használatban, az Alacsony-Tátra kikövezett gerincútja mindmáig nagyon forgalmas. Bár az is igaz, hogy az út jelenléte mind régen, mind manapság megosztó. Egyesek szerint lehetett volna hasznosabb dologra is költeni a pénzt.
A Tátrát járva azonban még laikusként is feltűnhet, hogy az idő bizonyította a kövekkel kirakott utak létjogosultságát.
Egyes helyeken akkora ugyanis a taposási kár, annyira megrongálódnak az ösvények a fokozott terheléstől, hogy a nemzetipark-igazgatóságok kénytelenek mesterségesen megerősíteni az utakat, elsősorban a meredek szakaszokon. "Ma nehéz lenne egy ehhez hasonló munkát megszervezni, pedig a technológia adott" – emlékszik vissza az építés körülményeire Milan Žiška.
Mesterségesen megerősített ösvény a Volovecen
A cikk Ľubica Stančíkovának a MyLiptov portálon megjelent cikke alapján, valamint a szerző engedélyével készült.
