Kirándulóhelyek, ahol elkerülheted a tömeget

Az átlagos, városi irodákban és környékükön dolgozó természetjárók számára 2019. október 23-a egy igazi ajándéknap volt. A nemzeti ünnep szabadnapján pontosan előre jelzett, ragyogó idő köszöntött be, ugyanakkor ezt az egy szem szerdát kevesen szánták rá nagyobb utazásokra. A megyeszékhelyek kedvenc kirándulóhelyeit viszont soha nem látott tömeg vette birtokba. A lillafüredi erdei vasút alig bírta a forgalmat, míg a Dunakanyarból Budapest felé vezető 12-es úton több kilométer hosszan araszoltak az autók. November utolsó előtti hétvégéjén szerencsére ismét hasonló, napos idő várható, így érdemes lehet újra elővenni néhány nem kevésbé látványos alternatív helyszínt.

Normafa helyett Csíki-hegyek

A főváros tömegközlekedéssel kiválóan megközelített tetején egy átlagos hétvégén is sűrű a forgalom, jelenleg azonban a terület újjáalakítását célzó építkezés is helyet kér. Aki ide eljutott a városból, általában rövid túra lehetőségét keresi, aki viszont kész egy kicsivel többet sétálni azért, hogy valóban különleges helyszínre jusson, annak érdemes fent maradnia a 21-es buszon, egészen “Csillebérc, KFKI” végállomásig.

Innen az országút folytatásában, majd a piros kereszt jelzésen fél óra sétával megérkezhetünk a vidék egyik legkülönlegesebb területére, a Csíki-hegyek közé. A látványos, kopár hegycsúcsokkal és fenyvesekkel borított terület, amelynek geoládája találóan “Buda Svájca” néven kereshető, már messze nem olyan népszerű úti cél, mint a 21-es busz Normafa megállójától hasonló távolságra lévő János-hegy.

Az itteni dolomit sziklacsúcsokról minden irányban feltárul a budai hegyvidék déli részének panorámája, miközben a lábunk alatt Budaörs városa hullámzik. A táj persze természetvédelmi terület, így az utakról letérni nem illik, azonban ezek is kellően behálózzák a dombokat. Az ide vezető út természetes folytatása a budaörsi Akácos, majd Domb utca, amely a város központjába vezet.

Tihany központ helyett Sajkod

A Balaton egyik dísze Tihany félszigete, a hazai írásos civilizáció egyik bölcsője, ahol mindig érdemes egy rövid sétát tenni, megcsodálni a panorámát, és eltölteni néhány percet a Belső-tó festői partján. Eddig alighanem mindenki ismeri a helyet, innen viszont kevésbé, pedig ami ezután jön, az legalább ilyen különleges. A sárga kereszt jelzésen, egykori gejzírek megkövült hegycsúcsain át vezet az ösvény az erdők mélyére, majd a hosszú emelkedő végén egyszer csak előbukkan a lábunk alatt a Balaton.

Az itteni part azonban alapvetően különbözik attól, amit bárhol máshol láthatunk a magyar tenger partján: itt nincs vasút, sem pedig utak, de egy hosszú, megközelíthetetlen szakaszon még ösvény sem. Itt az erdők ősi állapotukban nyújtóznak a vízpartig, amelynek vonalát itt még évről évre alakítja a jég zajlása. A különleges vidékre alig jutnak el Tihany látogatói, bár egy napos hétvégén ez teljes magányt még nem is jelent, csendet mindenképp.

A hegyoldalból érdemes Sajkod felé indulni, erre a Balaton-felvidéki Nemzeti Park kutatóháza után már keskeny, burkolt út is vezet, közvetlenül a víz partján. A civilizációhoz Sajkod üdülőfaluján túl térhetünk vissza.

Visegrád helyett nógrádi vár

A Dunakanyar koronája várhatóan ezen a hétvégén is különlegességéhez méltón vonzza majd látogatók ezreit. A fellegvár és a lábunk alatt kanyargó Duna képe kétségtelenül Európa legszebb tájképei közé tartozik, azonban ennél kevésbé forgalmas várat is találhatunk a vidéken.

A Duna túlpartján, Vácon vonatra szállva az egykori végvárrendszer erőssége, Nógrád emelkedik hamarosan a táj fölé. A Visegrádnál jóval kevésbé forgalmas faluban közlekedési vagy parkolási nehézségek nem jellemzők, és a vár udvarán sem kell szűk helyen osztozni másokkal. Az innen nyíló panoráma felöleli a Börzsöny teljes keleti oldalát, csakúgy, mint a szomszédos Cserhát közeli csúcsait.

A rövid vártúra végén betérhetünk a falu éttermeinek egyikébe, vagy egy látványos túraúton át elsétálhatunk a Börzsöny délkeleti kapuját jelentő Királyrétre, ahonnan ez erdei vasút járata visz vissza a Duna parti vasút, és Vác felé.

Szalajka-völgy helyett Lázbérci tó

A Bükk-fennsík északi kapuja mindennemű beépítettsége ellenére csendes napokon ma is egy valódi különlegesség. A Szalajka-völgyben az elmúlt évek útépítései és tereprendezése nyomán a nagyobb tömegek is elférnek, az autókat pedig kitiltották a völgy alsó, bejárati szakaszáról. A háborítatlan természet hangulata azonban itt is véget ér, ahogy a hétvégén megérkezik a látogatók tömege. Őket új, óriási parkoló várja, az erdei vasút pedig a közelmúlt óta a téli időszakban is közlekedik, ha az időjárás is kedvező.

12 kilométerrel, illetve négy buszmegállóval keletebbre, Dédestapolcsány távolabbi végében már jóval kevesebb a kiránduló. A falu végén túl nem a víz zúgása, hanem a csendje jelenti a legfőbb értéket a hatalmas Lázbérci-víztározó partján. A közel három kilométer hosszú tó egészen a szomszédos Uppony faluig húzódik a völgyben, teljes terjedelmében fokozottan védett területen. Az ember és a természet többé-kevésbé felosztotta egymás közt az 1960-as évek óta létező kincset. A tó dédestapolcsányi oldala a horgászok paradicsoma, míg a szinte megközelíthetetlen keleti oldal a ritka madarak, vidrák és erdei állatok otthona. A terepviszonyok miatt a tó teljes partvonalát nem is lehet körbesétálni, de a Dédestapolcsány, Uppony és Lázbérc települések közti bő hat kilométeres túra így is szinte mindent megmutat a vidékből.