Ködös, borongós időben többnyire nincs kedvünk útnak indulni, hanem leginkább otthon aludnánk egész nap. A túrázás sem tűnik érdekesnek, hiszen alig látunk valamit a tájból, a levegőt pedig nehéznek és fullasztónak érezhetjük a magas páratartalom miatt. Pedig a köd kifejezetten varázslatos tud lenni, amelyben ráadásul ritka légköroptikai jelenségeket is lencsevégre kaphatunk.
Napos, tiszta időjárás esetén több tíz, ritka esetben akár több száz kilométerre is elláthatunk egy kilátópontról. A ködös idő beálltával azonban ez megváltozik, hiszen a látástávolság ilyenkor általánosságban 1 kilométer alá csökken a levegőben jelentősen felhalmozódó vízcseppecskéknek és a szilárd jégkristályoknak köszönhetően.
A hegyekben többször találkozhatunk olyan sűrű köddel, amelyben alig pár méterre látunk.
Ilyenkor a talaj közelében történik a vízgőz kicsapódása, nem pedig a magasban, ahol különféle felhők keletkezhetnének belőle.
Ahhoz, hogy ez a folyamat megindulhasson, különböző alapfeltételeknek kell teljesülniük. Mindenképpen szükség van kondenzációs magvakra (pl. porszemekre), amelyeken a vízgőz ki tud csapódni, emellett pedig nélkülözhetetlen a vízgőzzel teli levegőréteg. Többféle módon válhat a felszínközeli levegő telítetté.
Ilyen például a párolgás, a harmatpontra való lehűlés (az a hőmérséklet, amelyen a levegő a páratartalomra nézve telítetté válik), de különböző hőmérsékletű légrétegek keveredése esetén is telítetté válhat a levegő.
Ezek mindegyike során megindulhat ködképződés, ugyanakkor sokszor ezek együttes hatása érvényesül.
Az átkeveredést gyenge szélnek (1–3 m/s) is segítenie kell, hogy a vastagabb légrétegekben is létrejöhessen a kondenzáció (kicsapódás). A túl erős szél viszont már inkább romboló hatást fejt ki, mert feloszlatja a ködtakarót.
Kisugárzási köd
Megkülönböztethetünk légtömegen belüli és frontokhoz kapcsolódóan kialakult ködöket. Légtömegen belüli köd esetén a levegő lehűlés vagy bepárolgás hatására válik telítetté. Jellegzetesen ilyen eset a radiációs vagy kisugárzási köd, amellyel túrázások alkalmával sokszor találkozhatunk késő ősszel és kora tavasszal, de főként télen.
Kialakulására derült és gyengén szeles éjszakákon vagy kora reggel számíthatunk. Ilyenkor jelentősen lecsökken a felszín és a felszínközeli levegőréteg hőmérséklete a hosszúhullámú kisugárzásnak köszönhetően.
Derült időben nincsenek felhők a magasban, amelyek elnyelnék ezeket a hosszúhullámú sugarakat, illetve melegen tartanák a levegőt. Így azok közvetlenül a világűrbe sugárzódnak ki, jelentősen csökkentve ezáltal a talaj és a talaj menti levegő hőmérsékletét. Ezek az éjszakák általában anticiklonális helyzetben gyakoriak, amikor a magasban felhőoszlató, leszálló légáramlatok uralkodnak.
A felszín jelentős hővesztesége miatt a levegő lehűl a talaj közelében, ennek következtében pedig megindul a benne lévő vízgőz kicsapódása, mert a hideg levegő kevesebb párát képes magában tartani, mint a meleg. Ez a fajta köd minden esetben lentről felfelé vastagodik, majd ugyanilyen irányban is oszlik fel.
Vastagsága pár métertől pár száz méterig változhat, továbbá igen sűrű. A reggeli órákban a napsugárzás hatására a talaj elkezd felmelegedni, ezáltal a reggeli konvekció (felemelkedés) megindul, a jelenség pedig fokozatosan, alulról kezdve szertefoszlik.
Az áramlási ködtől a lejtőködig
Áramlási ködről akkor beszélhetünk, amikor hidegebb felszín fölé nagy nedvességtartalmú, meleg levegő áramlik. Ilyenkor a hideg felszín lehűti a felette elhelyezkedő meleg levegő alsó rétegét, amely így telítetté válik, és elkezdődik a kicsapódás. Létrejöttéhez mérsékelt légmozgásra (4–8 m/s) van szükség, hiszen ez biztosít kellő átkeveredést ahhoz, hogy a ködtakaró akár a több száz méter (olykor 700 m) vastagságot is elérhesse.
Áramlási köd keletkezhet akkor is, amikor hideg levegő áramlik meleg vízfelület, például folyók vagy tavak fölé. Ebben az esetben a meleg vízfelületről bepárolgás útján válik telítetté a felette lévő hideg levegő. Ezt a jelenséget párolgási vagy páraködnek nevezzük, amelynek vertikális kiterjedése csupán néhány méter.
Ezt a jelenséget gyakran megfigyelhetjük hazánkban is akár a Balaton vagy a Duna felett.
Szintén ebbe a csoportba sorolhatjuk a lokális jellegű orografikus (hegyek, dombok által előidézett) ködöket is. A hegyek szélnek kitett lejtőjén felemelkedő levegő a magasban uralkodó kisebb nyomás hatására kitágul, ezáltal lehűl. Ha a légréteg kellő nedvességtartalommal rendelkezik, akkor a lehűlés hatására elkezdődik a kondenzáció (kicsapódás), amely következtében hegyi vagy lejtőköd képződését figyelhetjük meg. A lejtőködöt vastagsága miatt gyakran tévesen felhőként azonosítjuk. Nagy vertikális kiterjedésének oka, hogy a lejtőn felfelé áramló szél nagy tömegű, vastag légréteget mozdít meg.
Frontok előtt, illetve azokat követően is tapasztalhatunk ködtakaró-képződést. Az úgynevezett prefrontális köd 50–100 kilométeres térségben keletkezik a front előterében. Ekkor a hideg levegőbe relatíve meleg esőcseppek hullanak a melegfront felhőzetéből, amelyek elpárolgása következtében a levegő telítetté válik. A képződmény a front elvonulását követően feloszlik. Posztfrontális ködöket is megfigyelhetünk, ezek kialakulása során a hideg felszín fölé áramlik a meleg szektorban jelen lévő levegő.
Varázslatos ködszivárvány
A ködöt az esőcseppeknél sokkal kisebb vízcseppek alkotják, amelyek parányi méretük miatt visszavernek minden hullámhosszúságú fénysugarat. Ezért van az, hogy a Napot ilyen időben halványabbnak és fehér színűnek látjuk. Ha szerencsénk van, elcsíphetünk egy igen ritka légköroptikai jelenséget is, a ködszivárványt. Ez a szivárvány azonban nem pompázik színekben:
a ködöt alkotó vízcseppek olyan parányik (kb. 0,001 mm átmérőjűek), hogy nem képesek (számunkra érzékelhető módon) a szivárvány színeire felbontani a napfényt.
Ezért történhet meg az, hogy a ködös időben létrejövő szivárványt fehér vagy közel fehér színűnek látjuk. A jelenség fotózására a legtöbb esélyünk a hajnali, esetleg a délelőtti órákban van, hiszen a napsugárzás fokozatosan melegíti fel a felszínt, így a talaj menti köd is fokozatosan oszlik szét.
A cikk a Turista Magazin 2021. novemberi számában jelent meg.
