A Magyar Természettudományi Múzeumban két asztrofotós két gyönyörű képét csodálhatjuk most meg a világűr izgalmas világából, az egyiken az idén felfedezett Nishimura-üstökös tündököl egy pazar asztrotájképen, a másikon pedig színpompás hegyeket formáló ködösségek varázsolják el a nézőit.
Immár negyedik éve tart a Magyar Asztrofotósok Egyesületének izgalmas havi sorozata, amelyben minden hónapra kiválasztanak egy valamilyen szempontból különleges asztrofotót. És ilyenből akad bőven, hiszen a magyar asztrofotósok már hosszú ideje a világ élvonalába tartozó képeket alkotnak ebben a nem könnyű műfajban.
Rengeteg türelem, hosszú órák, és persze különleges technikák szükségeltetnek ahhoz, hogy az univerzum csodái megnyilvánulhassanak a szemünk előtt. Ha szeretnétek meggyőződni arról, hogy a magyar asztrofotósok valóban csodákat alkotnak, akkor mindenképpen látogassatok el az egyesület által szervezett Csillag-Képek kiállításra, a amely 2024. március 1-ig várja a látogatókat.
De térjünk is át az ősz két legszebbnek választott fotójára! Szeptemberre egy idén felfedezett üstökösről készült gyönyörű tájkép nyerte el a Hónap képe címet, amely Majzik Lionel munkája.
A varázslatos Nishimura-üstökös
A képen látható üstököst egy 72 éves japán üstökös- és nóvafelfedező amatőrcsillagász, Hideo Nishimura fedezte fel 2023. augusztus 12-én.
Az új üstökös híre futótűzként terjedt a szakmai berkekben, mivel könnyed távcsöves célpontnak ígérkezett, és a pályaszámítások hamar kimutatták, hogy a napközelségéhez érve az év legfényesebb üstökösévé válhat.
És valóban, szeptember első hetében már 5-6 magnitúdós fényességgel bírt, a hónap közepére pedig elérte a 2-3 magnitúdós maximális fényességét. Ezek az értékek ideális körülmények között akár szabad szemmel is észrevehetővé tették volna, de a Naptól való kis szögtávolsága miatt elengedhetetlen volt egy binokulár vagy egy kisebb távcső használata.
A felfedezőjéről elnevezett Nishimura-üstökös szeptember 13-án volt a Földhöz legközelebb, 125 millió km-es távolságban. A földközelség előtt a hajnali, utána néhány napig az esti szürkületben volt megfigyelhető. Érdekesség, hogy a kutatók úgy vélik, ez az üstökös lehet a Szigma Hydridák meteorraj szülőüstököse, és nagyjából 400 év múlva térhet vissza.
Majzik Lionel, akinek a fenti gyönyörű képet köszönhetjük, a hazai üstökösfotózás egyik fontos egyénisége. Az új üstökös híre természetesen hozzá is eljutott, bár kezdetben szkeptikus volt az üstökös látványa kapcsán, mivel a napközelségét olyan közelre jelezték a Naphoz, ahol az ilyen objektumok gyakran megsemmisülnek. Azonban az egyenletes fényességnövekedés és a kóma „egészséges” szerkezete megerősítette abban, hogy érdemes foglalkozni vele, így szeptember első hetében napokon át hajnali 3 órakor kelt, hogy megörökítse.
A horizont felett alig látszó üstökös megörökítésére a hajnali pirkadat miatt csak egy viszonylag rövid, 20-30 perces időablak állt rendelkezésére. Ezt a kevés időt kellett a lehető legjobban kihasználni, és versenyt futni a Nap első fénysugaraival.
"A C/2023 P1 (Nishimura)-üstököst ábrázoló utolsó felvételemet 2023. szeptember 9-én készítettem a tápiószentmártoni lápvidék mellől. A távcsöves képek láttán úgy gondoltam, hogy az üstökös már elég látványos ahhoz, hogy a tájjal együtt örökítsem meg. Évek óta terveztem, hogy erre a célra egy speciális felszerelést állítok össze. Idén tavasszal sikerült is ezt megvalósítanom. Végül 27 darab félperces képet készítettem az égboltról, melyeket hajnali 5 óra körül az egyre világosabb fényviszonyok miatt, le kellett állítanom. Ezt követően az addigra már festői szépségű, párával borított tájat is lefényképeztem. Fárasztó napok voltak, de csodálatos emlékek születtek."
Az ősz másik gyönyörű fotóját Tóth Bence készítette, amely az októberi Hónap képe lett. Az ő fotóján a Pelikán-köd egy részlete látható csupán, amely olyan, mintha az univerzum színes, ködös hegycsúcsait örökítette volna meg,
Ködös hegycsúcsok
A Pelikán-köd (más néven IC 5070) a Hattyú csillagképben található, egy, az Észak-Amerika-ködhöz kapcsolódó H II régió. Ennek az emissziós ködnek a intersztelláris gázanyaga olyan formát öltött, hogy az a Földről egy pelikánra emlékezteti az asztrofotósokat, innen kapta a nevét.
Sok csillagász tanulmányozta már a Pelikán-ködöt, ugyanis az a csillagkeletkezés és az átalakuló gázfelhők különösen aktív keveréke. A fiatal, energikus csillagok fénye lassan alakítja át a hideg gázt forróvá. A folyamat során a felvételeken látványos égi hegyekre emlékeztető ionizációs frontok alakulnak ki, amelyek fokozatosan haladnak kifelé (a képen lefelé). A felvétel jobb részében különösen sűrű hideggáz-filamentumok láthatók még mindig, és ezek között található két, a Herbig-Haro 555-ös objektumból kibocsátott jet is.
A felvétel jobb oldalán egy furcsa, vékony, de feltűnő nyúlvány látható, melynek végén protocsillagok keltette bipoláris jetek fedezhetőek fel.
A Herbig-Haro objektumok (HH) újonnan született csillagokhoz kapcsolódó kis ködfoltok, amelyek akkor keletkeznek, amikor a fiatal csillagok által kilökődött gáz másodpercenként több száz km-es sebességgel ütközik a közeli kozmikus gáz- és porfelhőkkel.
A Herbig-Haro objektumok mindenütt jelen vannak a csillagkeletkezési régiókban, és gyakran több is látható egyetlen csillag körül, annak forgástengelye mentén igazodva. A HH-objektumok átmeneti jelenségek, amelyek legfeljebb néhány ezer évig tartanak.
