Kilenc évvel ezelőtt kezdődött hazánk eddigi legsúlyosabb természeti katasztrófája, amelyet több száz szakember sokéves munkája, illetve egymillió tonna föld megmozgatása követte. A helyreállítási munkák fennmaradó, igen jelentős részét viszont bölcsen a természetre bízták, és nem is kellett csalódniuk: kilenc évvel az ajkai vörösiszap-katasztrófa után újra virágzik az élet a Torna-patak völgyében.
Ajka és Devecser ipari központjai között szinte észrevétlenül bújuk meg a kevesebb mint 700 lelket számláló Kolontár község, amelynek nevét régebben csak meglehetősen kevesen ismerték. Ők is főleg csodatévő kútjáról vagy a csendes horgásztaváról hallhattak, és ottjártukkor is megnyugtató távolságban látták Ajka városát, előtte a hatalmas, szürke töltéssel. A hangulatos faluban ránézésre a legjobbkor állt meg az idő, de a balszerencse alaposan felgyorsította az eseményeket.
A zagytározó átszakadt gátjának megrendítő fotói bejárták a világot
A közel évszázados múltra visszatekintő hazai alumíniumgyártás központja volt a szomszédos ajkai timföldgyár. A környező települések bauxitbányáiból érkező nyersanyagból itt állították elő a keresett könnyűfém alapanyagát, illetve a rendszerváltásig magát az alumíniumot is. A gyártás során melléktermékként keletkező vörösiszap számos mérgező vegyületet tartalmaz, de igazán veszélyessé az erősen lúgos kémhatása (pH-értéke 12) teszi. A 2010. októberi gátszakadás után hétszázezer köbméter víz és iszap ömlött ki, elárasztva három települést. A katasztrófa szomorú mérlege tíz áldozat, 150 sérült, valamint közel 400 megrongálódott vagy lakhatatlanná vált ház.
Kolontáron egyetlen épület eredeti állapotban őrzi 2010 október 4. emlékét
A műholdképen jól látszik, milyen óriási területet öntött el az iszap
Amikor a természet hódítja meg az embert
A katasztrófa utáni héten a Földmérési és Távérzékelési Intézet Kozmikus Geodéziai Obszervatóriumának munkatársai felvették a kapcsolatot a radaros földmegfigyelő műholdakat üzemeltető ügynökségekkel, és aktiválták a hasonló katasztrófák esetére fenntartott nemzetközi protokollt. Ennek köszönhetően a piaci viszonyok között egyébként több millió forint értékű nyers adatsorokat kaptak ingyen a kutatók. Végül példás nemzetközi összefogással, több hétig tartó munkával, tucatnyi ponton sikerült a felszín mozgását rekonstruálni, visszamenőleg egészen 2003-ig. Bebizonyosodott az, amitől a szakemberek az első pillanattól tartottak: a gát egyes részei évek óta különböző mértékben mozogtak. Rendszeres helyszíni mérésekkel könnyen kimutatható lett volna a veszély, hiszen az utolsó években az elmozdulás mértéke néhol az évi három centimétert is elérte.
Az elszállított szennyezett talaj lerakatokban partifecskék fészkelnek. Háttérben a zagytározó átszakadt gátja, és a bakonyi Kab-hegy
Az ezt követő vizsgálat kiábrándító eredményének lényege, hogy a tározót működtető vállalatnak alapvetően „csak” az előírások betartása volt a kötelessége, a szabályokat meghatározó hatóságok között viszont egyszerűen nem volt kompetens mérnökcsoport az olyan különleges talajmechanikai paraméterek vizsgálatára, amelyek ennél az egyedi, óriás zagytározónál előkerülnek. A külsős szakértők bevonását pedig nemcsak az „urambátyám” jellegű folyamatok féken tartására hozott törvények korlátozták, de nem kis részben a költségvetés is. Az ember tehát (ki tudja hányadszorra?) cseppről cseppre felépített egy rendszert, amelyről csak az utolsó utáni pillanatban derült ki, hogy már nem ő uralja.
A Lőrintei horgásztó csak pár száz méterre van a zagytározóktól, de magasabb fekvésének köszönhetően elkerülték az események
A későbbi vizsgálatok részletesen feltárták a katasztrófa okát. A zagytározót közel egy évtizedig tartó építés után 1998-ban kezdték feltölteni, miután egy hatalmas, egészen a vízzáró talajrétegig leérő, föld alatti fallal elzárták a gát alatti víz útját. Mint később kiderült, ez a fontos biztonsági megoldás volt az, amely a korábbi és későbbi hibák következményeit végzetessé tette. Maga a süllyedés és a kisebb vízszintes mozgás természetes jelenség egy ilyen hatalmas gátnál, itt viszont a völgy rendkívül változatos talajai eltérően viselkedtek az új környezetben, néhány méteres távolságokban is hol kisebb, hol nagyobb mértékben tömörödve a hatalmas súly alatt. A gát természetesen követte ennek mozgását, miközben egyre inkább átszőtték a repedések - a mögötte lévő vizes iszap pedig lassan, de biztosan engedelmeskedett a fizika törvényeinek.
Kolontár nyugati széle, háttérben a minen irányból látható zagytározóval
Szerencse a szerencsétlenségben, hogy az előző hetek csapadékos időjárása miatt az áradat többnyire már vízzel telítődött talajokat borított el, ami sokat segített abban, hogy a tömény szennyezés a felszínen maradjon. A Torna patakot és a Marcalt viszont a szennyezés gyakorlatilag sterilizálta, a nyomában egyetlen élőlény sem maradt. A vízügyi szakemberek másnap a negyven kilométerre lévő Szergénynél kezdtek hozzá a víz savassá tételéhez, először mész adagolásával, majd a Rába torkolata fölött már ecetsavval is. A folyón kis gátak és fenékküszöbök épültek, hogy a mögöttük lelassuló vízben a szennyezett iszap leülepedhessen. A gyors beavatkozással végül sikerült megóvni a Rábát és a Dunát a súlyos szennyezéstől. Érintetlen maradt a Torna patak felső szakasza is, a kutatók szerint innen kiindulva térhettek vissza a keszegfélék két évvel a katasztrófa után.
A Torna-patak közvetlenül Kolontár alatt, a különleges borokat termő, távoli Somló heggyel
Az elöntést követő hetekben több száz munkagép vonult fel, hogy a lakott területekről és a közeli, vastagon elborított földekről a lehető leggyorsabban elszállíthassák a mérgező iszapot, ami a következő egy hónapban meg is történt. A távolabbi, hatalmas kiterjedésű szántóföldeken ez már megoldhatatlanul nagy feladat lett volna, pedig itt is gyorsan kellett cselekedni. A legfenyegetőbb veszély az iszap kiszáradása volt: a képződő port a szél messzire hordhatja, ennek megelőzésére a vékony iszapréteget beszántották a talajba. A következő lépés itt is a megfelelő kémhatás beállítása volt, és mint kiderült, ezért nem is kellett túl messzire menni. A bakonyi Dudar határában különleges, tőzegszerű barnaszéntelep rejtőzik, egyedülállóan magas szervesanyag-tartalommal, azon belül is a humusz legfontosabb alkotóelemeivel, a huminsavakkal. (A szénből pelletszerű őrleményt készítenek, és így exportálják főként elsivatagosodással küzdő, távoli országokba, talajjavító adalékként.) Az első szállítmány már a katasztrófát követő héten megérkezett a helyszínre, elsőként a legkritikusabb állapotú területre, a devecseri kastélyparkba.
A devecseri kastélypark
A szántóföldek helyzete ugyan egyszerű volt abból a szempontból, hogy a növényzete minden évben „visszanő”, de mindezt már nem lehetett elmondani az itteni felbecsülhetetlen értékű famatuzsálemekről, amelyeket helyenként másfél méter magasságig borított el az áradat, vastag iszapréteggel fedve be a talajt. Az itt kiszórt Dudarit hatása még a szakembereket is meglepte, a talajminták pH-értéke néhány perc alatt 12-ről 7-re csökkent. A Dudarit ráadásul megkötötte a nehézfémeket, amelyek víz hatására sem oldódtak ki. Önmagában persze ez sem jelentett csodát, a szennyezett fákat egyenként kellett lemosni, és a parkot borító iszapot is sok helyen csak fáradságos kézi munkával lehetett leválasztani a talajról. Mérnökök és kertészek mellett önkéntesek tucatjai dolgoztak a park fáinak megmentésén, de a beálló tél után senki nem tudta biztosan, hogy 2011-ben hány fa fog újból kihajtani. A következő lépés (helyszíntől függően) a további talajjavítás és trágyázás volt, majd nem maradt más, mint a bizakodás, hogy a természet visszatér az eltűnt életterébe.
Konyhakertek Kolontáron, az egykori elöntés helyén
Tervezett újjászületés
A talaj laikusok számára egyszerűnek tűnő felépítése a valóságban sokszor olyan összetett biológiai, biokémiai és biofizikai folyamatoknak biztosít teret, amelyeket teljes komplexitásukban még ma sem ismerünk. A baktériumok, gombák, állatok, növények és a talajoldatok hihetetlenül összetett rendszerét néhol szó szerint a feje tetejére állította az iszapár, olyan példátlan körülményeket teremtve, amire csak elméleti modellek léteztek. Mérhető volt az anyagok mennyisége, a lassan helyreálló kémhatás, a néhány grammnyi talajmintában bekövetkező baktériumszám-változás, de hogy mindez a befektetett hatalmas munka nyomán helyreállhat-e néhány éven belül, azt csak remélni lehetett.
Változatlan csendélet a Darázsi-hegyen
Így jött el 2011 tavasza, vele pedig a zöldülő mezők és fák ideje, a fellélegzés első pillanatai. Életben maradtak a kastélypark fái, és a környék földjeinek mintáit illetően is biztató számokat küldtek vissza a laboratóriumok. A legnehezebben talán az emberek gyógyultak, hiszen sokak élete munkája vált menthetetlenül szennyezetté, és Kolontáron az áldozatokat is ismerte a kis falu lakóinak nagy része.
Kolontár elárasztott utcájában egyetlen pajta kerülte el a pusztítást, amelyben kiállítást rendeztek be
A több tucat lebontott családi ház helyett Kolontáron és Devecserben is új, magasabban fekvő utcák létesültek. Az új lakóházak terveit a hazai népi építészet hagyományait ápoló Kós Károly Egyesülés készítette, mások mellett Makovecz Imre és Turi Attila közreműködésével. Az előbbi építészmester egyik utolsó műve, a devecseri Újjászületés kápolnája, a hazai erdőgazdaságok támogatásával épült meg a nyolcvannál is több házból álló, új devecsei „városrész” központjában.
Devecser mamutfenyője átvészelte az áradatot, a körülötte lévő utcák házat lebontották.
Kolontár új utcája
Közben a természet is folyamatosan húzódott vissza az elveszett területekre: a Torna patakon keresztül visszatértek a vízi állatfajok, újra létrejött az ökológiai folyosó a Bakony magasabb fekvésű völgyei és a Marcal között. A folyamatos mérések és az újabb talajjavító adalékozás után 2012-ben az elárasztott mezőgazdasági területek nagy részén újraindulhatott a szántóföldi termesztés. Kolontár szélén háztáji kertek jelentek meg ott, ahol korábban maguk a házak is álltak.
Kolontár új részlete, a Bezerédi utca
A falu alatti háromszáz éves Szent-kutat csodával határos módon elkerülte az áradat, tovább erősítve az itteni vízbe vetett hitet. Itt minden szeptember utolsó vasárnapján búcsút tartanak, amely az elmúlt években már messze földről is tömegeket vonzott.
A kolontári Szent-kút
Megújult a devecseri kastélypark is, amely változatlanul szabadon látogatható az év minden napján. A szomszédos várkastélyt nemcsak az áradat, de a régebbi idők történelme is megkímélte: mivel a török uralmat követő kaotikus években a Habsburgokhoz hű Esterházy család birtokában volt, elkerülte a tervezett lerombolást, és ma a 16. századi várkastélyok egyik ritka, épségben maradt példája. Az épület a város könyvtárának ad otthont, és szerda kivételével hétfőtől szombatig látogatható.
A devecseri Esterházy-kastély
Bár a környéket csak megközelítik a népszerű túrautak, a kiváló közlekedésnek köszönhetően könnyű bejárni a legfőbb helyszíneket. Kolontár vasúti megállójának megszűnése nem rontott a helyzeten, hiszen Ajka és Devecser között még hétvégéken is 30 percenként jönnek-mennek a buszok, általában továbbhaladva a Bakony vagy a Balaton-felvidék felé.
A cikk megjelent a Turista Magazin 2018. októberi számában.
Kapcsolódó cikkeink:
Festői kastélykerttek vár Doba
