Szarvas környékén számos kerékpáros túraútvonal várja a bringásokat, melyek közös jellemzője, hogy a szintkülönbség szinte semmi, az élvezeti faktor viszont annál magasabb.
Az alföldi tájat sokan unalmasnak találják. Ezt szerintem kiválóan cáfolja a Hármas-Körös vidéke, ahol való igaz, hogy nincsenek eget rengető magas hegycsúcsok és szédületes panorámák, vannak viszont szép folyó- és állóvizek, hangulatos galériaerdők és ártéri rétek, gazdag élővilág és nem utolsósorban érdekes történetek arról, hogy az ember és a táj viszonya hogyan formálódott az évezredek, évszázadok során.
Túrám kiindulópontjául a Szarvas nyugati határában, az Anna-ligetben található Körösvölgyi Látogatóközpontot választottam. Ennek pusztán praktikus oka volt, ugyanis itt béreltem kerékpárt, mellé pedig egy hasznos kerékpáros térképet is kaptam. Egy könnyű, nyári melegben is kellemesnek ígérkező túrát terveztem, melynek első része egy 16 kilométeres kör Békésszentandrás érintésével, majd visszatérve Szarvasra, egy nagyjából ugyanilyen hosszú kerülőúton terveztem visszaérkezni a látogatóközpontba.
Kétszer vágták át
Az Anna-ligetből az Alföldi Kéktúra jelzésén indultam el, és hamarosan áthaladtam a Szarvas-Békésszentadrási Holt-Körös 1836-os átvágásán. A közel 30 km hosszú holtág szabályozására több lépcsőben került sor. A folyó hatalmas kanyarulatát először itt vágták át, majd néhány évtizeddel később, 1888-ban a várostól távolabb újabb helyen metszették át a kanyarulatot, és alakították ki a folyó mostani, mesterséges medrét.
A túra első szakasza betonúton vezetett, átkelve a 44-es főúton elhaladtam a Mini Magyarország és az arborétum mellett. A bal oldalon halastavak sora követte egymást és a karbidágyúk durrogásától kísérve hamarosan kiértem a Hármas-Körös gátjára. Ha innen egyenesen mentem volna tovább, a folyóhoz és az itt közlekedő, Szarvast és Mezőtúrt összekötő komphoz értem volna, én viszont balra fordultam és elindultam Békésszentandrás felé.
A kerékpáros túrázó magányossága
A gáton tekerve csak egy fiatal srác jött velem szembe, aki a hajnali pecázásból tekert hazafelé, egy rózsabogárral ütköztem majdnem össze, és egy fiatal sárgarigó repült el szélsebesen mellettem, szóval nem volt túl nagy forgalom. A gátoldalon már sárgára égette a füvet a nap, a gát mellett párhuzamosan húzódó kubikgödör is teljesen kiszáradt mostanra. A folyószabályozás során a kubikgödrökből termelték ki a gátak építéséhez szükséges földet a kubikosok. Ezek a gödrök, mint másodlagos élőhelyek nagyon fontos szerepet játszanak számos állatfaj, például a kétéltűek és a madarak életében, ezekben a mélyedésekben ugyanis áradás után hosszabb ideig megmaradhat a víz.
A gátoldal füvét nemrég vághatták le, de a gyalogakác már teljes erővel újra sarjad. Ez az Észak-Amerikából behurcolt növényfaj komoly természetvédelmi problémákat okoz, mivel agresszív terjeszkedésével kiszorítja az őshonos fajokat. Hatékony védekezés pedig egyelőre nincs ellene. Egy foltban egy másik invazív növényfajt is megpillantottam. A selyemkóró eddig főleg a Kiskunságot árasztotta el, de úgy látszik, most már itt is egyre nagyobb területeken tűnik fel.
Horthy Miklós hajóval érkezett az avatásra
Békésszentandrás közelébe érve lekanyarodtam a folyóhoz, hogy megnézzem a duzzasztót, melynél 2013 óta egy kis vízerőmű is üzemel. 1942. október 15-én Horthy Miklós kormányzó helyezte üzembe a kor legnagyobb beruházásnak számító duzzasztóművet. Az avatásra a kormányzó más kormánytagokkal együtt hajón érkezett Csongrádról. A duzzasztómű megépítésével hajózhatóvá vált a Hármas-Körös, és lehetővé vált az öntözés nagyobb arányú alkalmazása a mezőgazdaságban. Ez azért is volt különösen fontos, mert a kormányzó nagy álma volt az igencsak vízigényes rizstermesztés hazai meghonosítása.
A gátra visszatérve egy újabb ipartörténeti emléket, egy egykori szivattyúházat láthatunk, és itt található az a zsilip is, amelyen keresztül visszafolyik a víz a holtágból a Hármas-Körös duzzasztó alatti szakaszába. Mikor ott jártam, épp nyitva volt a zsilip, s mint egy hegyi patak, úgy zubogott a víz a holtágból a folyóba. A környéken sok vastag törzsű, de meglepően alacsony növésű fűzfát is lehet látni. Ezek a „botoló füzek”, melyeknek vesszőit évről évre visszavágják. Régen ez a módszer igen elterjedt volt a folyók mentén, az így lemetszett gallyakat kosárfonáshoz használták.
Kunhalom a falu szélén
Békésszentandrásra egy másik holtág, a Siratói Holt-Körös mentén tekertem be. A rendezett kis falu nagyon népszerű a nyaralók körében, a holtágak partján szinte végig kis víkendházak sorakoznak. A falu központjától hét kilométert kell tekernünk - egy meglehetősen rázós úton -, hogy elérjük a környék egyik nevezetességét, az ország legnagyobb kunhalmát, a Gödény-halmot. A halom valószínűleg egy rézkori nomád nép vezetőjének sírját rejti. Magassága ma közel 11 méter. A kurgán, a népi emlékezet szerint, nevét a hajdanán itt élő gödényekről kapta, melyek gyakran szálltak le pihenni a környező mocsarakból kiemelkedő magaslatra. Valójában azonban a közelben állt Gödénytelek nevű középkori falu neve maradt fent a halom nevében. A Gödény-halom megismerését egy tanösvény segíti.
Békésszentandrásról Szarvasra leggyorsabban a 44-es számú főút mellett haladó kerékpárúton térhetünk vissza. Útközben ismét keresztezzük a Holt-Köröst, melynek partján az egykori szőnyeggyár szép épülete áll. A szőnyeggyártás az első világháború után, 1918-ban indult meg a faluban. Itt működött az ország legnagyobb szövőszéke is, melyen a Parlament szőnyegeit is szőtték. A nagy múltú épület ma sajnos már üresen áll, és új tulajdonosra vár.
Harmadszor is keresztül a holtágon
Szarvas előtt lekanyarodhattam volna a látogatóközpont felé, így pár perc alatt visszaértem volna, de én szerettem volna a holtág másik ágát is körbejárni. Az árnyas Erzsébet-ligeten áthajtva hűsöltem egy kicsit, majd a holtágat keresztezve megcsodáltam kedvenc szarvasi látképeimet, a Bolza-kastéllyal és a mocsárciprusokkal. Eltekertem a vízi színház mellett, majd felhajtottam a körgátra. A körgát mellett egy egykori szalagtelepülés, Mótyó házait láthatjuk, és egy régi tanyasi iskola épülete is feltűnik, mely előtt egy szép harangláb áll az udvaron.
Ahogy a holtág jobbra kanyarodik, mi is követjük azt, és vagy a körtöltésen vagy pár száz métert megtéve a szentesi úton érjük el a Kákafoki-hidat és Bikazug bejáratát. Ezt a területet, ahol a holtág kanyart ír le, kenderáztatónak is hívják. Régen a kender a textilkészítés egyik fontos alapanyaga volt. A növény előkészítésének fontos eleme volt az áztatás. A kender általában 8-12 napot töltött a sekély vízben, jól megrakva sárral, ami víz alatt tartotta a kévéket.
Fürdés helyett a látogatóközpontban hűsöltem
A kis híd után ismét visszatértem az alföldi kékre, és egy nyárfákkal szegélyezett, betonozott úton indultam el. A gyönyörű oszlopos formájú nyárfasor hosszan kíséri az utat két oldalon. Az út mentén vadszilváktól roskadoztak a bokrok, meg is álltam, és gyorsan pótoltam a napi gyümölcsadagom egy részét. Az idillt csak az zavarta meg egy kicsit, hogy egy távoli nyaralóból hangosan szólt a nyár egyik nagy slágere.
Hamarosan elértem a bikazugi majort. Az 1927-ben épített tájképi jellegű épületegyüttesből sajnos nem sokat láttam, mert a használaton kívüli épületeket már erősen benőtték a fák, amit meg használnak, az magántulajdonban van. Innen már ismét földúton haladtam, és ezúttal is csak madarakkal találkoztam. Egy egerészölyv röppent fel, ahogy közelebb értem, a tövisszúró gébics azonban rezignált nyugalommal figyelt a villanyvezetékről.
Egy ilyen meleg nyári napon tett kerékpártúra után a legjobb, ha az ember azonnal a Holt-Körös felé veszi az irányt, és csobban egyet. Fürdőruha híján azonban én a látogatóközpontban hűsöltem egy kicsit. Itt egyébként megnézhetünk egy a Dél-Tiszántúl természeti értékeit bemutató kiállítást, és egy időszaki kiállítást is, az igazi vízipókról és annak barátairól, de az Anna-ligetben található állatparkot is körbe lehet járni, ahol a Kárpát-medence egykori és jelenlegi élővilágnak képviselőit ismerhetjük meg. Vannak itt például európai bölények, egy fiatal jávorszarvas, őzek, vaddisznók, rókák, aranysakálok. De a Holt-Körös ölelésében fekvő Anna-liget önmagában is szép, idős fáival, vízparti élőhelyeivel és az egykori tulajdonosok kastélyával, mely ma a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság központjának ad otthont. Érdemes nemcsak az állatpark rövidebb útvonalát, de az Anna-ligeti tanösvény ezen kívül eső részét is bejárni, ahol egy kis fahíd vezet át a Holt-Körös part menti nádasán. A látogatóközpontban kenut is lehet bérelni, amit jó szívvel ajánlok minden erre járónak, ugyanis a holtág, ha lehet, a vízről még az eddigieknél is szebb arcát mutatja.
Kapcsolódó cikkek:
Szarvasi Arborétum, zöld oázis kék pávákkal
Kastélyok és kunhalmok a Dél-Tiszántúlon
Megújul a Körösvölgyi Látogatóközpont Szarvason
