Kőtenger és virágözön - tavasz Salföldön

Salföld amilyen pici, olyan sok látnivalót kínál. Messziről jött utazóként szerettük volna egy kávéval indítani a napot, de a falu mára már ikonikus jelzőt is kiérdemelt étterme, a Pajta Galéria nem volt nyitva, így reggeli kávénkat a falu másik szélén található Salföldi Majorban ittuk meg, és terveinket rögtön borítva, onnan indultunk a környék felfedezésére, ahol végezni akartunk.

A bárányok nem hallgatnak

A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság látogatóközpontjának egyik fő profilja az őshonos háziállatok bemutatása. A néma kacsáktól kezdve a szürkemarhákon át a bivalyokig, mindenféle állattal megismerkedhetünk itt. A birkáknál hosszabban is elidőztünk, ugyanis bébibumm volt, és bájos kis bárányokkal volt tele az udvar.

Miközben körbejártunk, társaságunk is akadt, mellénk szegődött a major szamara. A kiállítótérbe már nem jött utánunk, pedig ott is számos érdekességet láthatott volna, például lepkeszárnyakról készült makro-fotókat. Dr. Linden Gledhill biokémikus különös képeivel úgy mutatja meg a lepkéket, ahogy azt szabad szemmel soha nem láthatnánk.

A majornak van egy nagy gyógynövényes kertje, egy szabadtéri kiállítás pedig a hagyományos mezőgazdasági eszközöket, szekereket, kocsikat mutatja be, sőt a majorban lovaglást és lovas kocsis kirándulást is lehet igényelni.

Mesefalu a dombok között

A majorból a falu felé vettük az irányt, és egyik ámulatból estünk a másikba, a gyönyörűen felújított parasztházakat látva. A fehérre meszelt, oromdíszes házak a hagyományos balaton-felvidéki építészet jellegzetességeit tükrözik. A szép oromdíszítések mellett nádtetőket, zsalugáteres ablakokat, vakolt, fehérre meszelt kéményeket, és még macskalépcsőket is láthatunk. A „bebíróknak”, ahogy az őslakos salföldiek nevezik a betelepülőket egy arculati kézikönyv is segít abban, hogy a hagyományokhoz hűen, a településképbe illően tudják újjá varázsolni házukat.

Nemcsak a házra, de a kerítésre vonatkozóan is vannak javaslatok. Itt is a hagyományokon és a természetes anyagok használatán van a hangsúly, így a legtöbb helyen a természetes hatást erősítő kőkerítéseket, vagy kőalapú kerítéseket látni.

Ahogy sétálgatunk, elképesztő a csend és a nyugalom. Az egyik udvarból egy szamár nézelődik a kerítés felett, majd felbukkan még egy, és még egy. A legnagyobb látnivalót most mi jelentjük, mert kedden délben más nem nagyon jár az utcán.

Fentről térkép e táj, lentről egy darabka történelem

Felmegyünk a falu mellett emelkedő Csönge-hegyre, melynek tetején néhány éve épült fel egy modern, mégis tájba illő kilátó. Innen a Káli-medence délnyugati csücskéből belátni az egész medencét, és az azt határoló hegyeket. Idelátszik Kővágóörs, a Kékkúti-hegy és persze a Hegyestű jellegzetes formájú, félbevágott vulkánja.

Salföld határában a táj harmonikus összképét egy hatalmas tájseb, a homokbánya és az évtizedes bányászat nyomát őrző bányatavak bontják meg. A kohászat számára alkalmas nagy tisztaságú, durvaszemcséjű homokot bányásznak itt, a 60-70-es években megkezdődött bányászat nyomán keletkezett mélyedéseket a talajvíz és a Burnót-patak töltötte fel vízzel. Lemegyünk a tó partjára, hogy közelebbről is megnézzük. A partmenti területeket mára benőtte a nádas, ahogy a parton nézelődünk, egy nagy kócsag halászgat komótosan, arrébb egy barna rétihéja köröz alacsonyan. Úgy tűnik, a természet viszahódítja magának a területet.

A homokbánya mellett volt egy kis település, amit hajdan a Burnót-patak nedves rétjeiről Bugybereknek neveztek. A falut majdnem teljesen bekebelezte a terjeszkedő homokbánya. Alig néhány ház maradt csak meg. Ezek többségét néhány lelkes városból vidékre vágyó ember vásárolta meg. A homokbánya tőszomszédsága ezúttal nem jól csengő kifejezés, itt valóban a bánya kapujából nyílik a néhány házas, magas akácok között megbúvó kis település. A régiekre, az egykor volt Bugyberekre a megmentett szép harangláb emlékeztet, és tulajdonképpen ennek is köszönheti megmaradását Kisörspuszta. A műemlékvédelmi oltalom alatt álló harangláb miatt nem lehetett a falu alatti homokot kitermelni.

Kőtenger a falu szélén

Salföld egyik legnagyobb nevezetessége a falu határában található kőtenger. Ahogy a Káli-medence több pontján is, itt is a pannon homok kovás cementálódásának köszönhetően alakult ki ez a különleges formakincs. Itt azonban nem találunk olyan hatalmas sziklákat, mint Szentbékálla mellett, mert az erózió itt még nem tudta a kövek közül elhordani a homokot, amit a gyeptakaró és a borókák, galagonyák is nehezítenek.

Ha megérinti az ember a kőtömböket, néhol egészen fényesek, simák. A szél ugyanis magával ragadja a homokos felszín parányi kvarcszemcséit, és ezzel vési, csiszolja a sziklákat. A kőtenger látványos része rögtön a falutáblánál kezdődik, de a kőtenger a faluba is benyúlik. A kertekben, a főút mellett is látni nagy sziklákat, melyeket van ahol térdíszként felfogva még levendulával is körbeültettek.

Kolostor az erdő közepén

A falutól két km-re álló salföldi kolostorromot mindenképpen érdemes megnézni annak, aki erre jár. A kőtengertől induló út elhalad a temető mellett, majd bekanyarodik az erdőbe és a rácsatlakozik a piros jelzésre. A rom egy dombon áll, az erdő közepén, hatalmas, öreg tölgyek veszik körül, és valami egészen különös energia lengi be a tájat.

A „Kőkúti” Szent Mária -Magdolnáról elnevezett pálos kolostort egy 1263-as összeírás említi először. Akkor a kolostor még egy egyhajós templomból és a köréje épült remetekunyhókból állhatott. Az épületet a 15-16. században többször is bővítették, és nagy valószínűséggel az 1554-es török hadjárat után hagyták el végleg a szerzetesek.

A romokon az 1960-as években végeztek először állagmegóvást, az akkor divatos „olasz” stílusban téglákkal egészítették ki a hiányzó részeket. Az azóta eltelt évtizedekben sokat romlott a romok állapota, a Bakonyerdő Zrt. 2005-ben kezdett újabb konzerválási és felújítási munkálatokba, a megszépült pálos emlék 2008 óta látogatható újra.

A hatalmas gótikus épületből a tempolomhajó maradt meg legjobb állapotban, és csodásak a gótikus ablakrészletek is, melyeken keresztül a kék eget és az erdő fáit látja az ember. A kerengő, az ebédlő, a szerzetes celláinak falmaradványi is kivehetőek, és a rom melletti táblán láthatjuk azt, milyen lehetett fénykorában a kolostor.

A kolostortól újra visszamegyünk a faluba, sétálgatunk még a gyönyörű házak között, egyre lassabban haladunk, kinézünk egy padot is a falu közepén, és arra gondolunk, milyen jó lehet itt üldögélni. Éppen az utcák találkozási pontjában van, egy magaslaton, belátni innen a fél falut. Valahogy nem nagyon akaródzik innen elindulni.

A cikk 2019 áprilisában jelent meg.