A zömében dolomitból álló Keszthelyi-hegység kissé félreeső bazaltvidékének talán legkülönlegesebb tagja a Kovácsi-hegy. A hegy lábánál fekvő Vindornya-láptól a Zala megye egyik természeti csodájának megválasztott Bazaltutcán át a Zalaszántó feletti Béke-sztúpáig túráztunk.
Jellegzetesen zalai látkép bontakozik ki előttünk Vindornyaszőlős határában: mellettünk a megyére egykor jellemző lápok egy rekonstruált foltja, az út túloldalán a hegyoldalban bükkös sötétlik, előttünk pedig a Kovácsi-hegy erdővel borított tanúhegye, hegyszoknyáján szőlőkkel, az erdő mélyén a Bazaltutcával és a rejtélyes Vadlány-likkal. A Kovácsi-hegy Zalaszántó felőli oldala minden bizonnyal jobban ismert, hiszen itt található az OKT által is érintett Béke-sztúpa, de az OKT miatt a Keszthelyi-hegység bazaltvidékének másik szentélyét, a Tátikát is jobban ismerik annak ősbükkösével, bazalttornyaival és várával. Mi most a Kovácsi-hegy másik oldalára voltunk elsősorban kíváncsiak, ahol nem mellesleg a változatos Balaton-felvidéki Nemzeti Park is elkezdődik, mind átvitt, mind konkrét értelemben.
Lidércfények hűlt helye
A Balaton-felvidék nemcsak tanúhegyeiről, barlangjairól és a Tihanyi-félsziget csodáiról ismert, gazdag élőhelyeinek sorában az egykori kisebb-nagyobb lápmedencék maradványai is előkelő helyet foglalnak el. Ezek egyik nagy kiterjedésű képviselője volt a hajdanán tőzegmohalápnak számító, majd a természetes feltöltődés miatt síkláppá alakult Vindornya-láp. Vindornyaszőlősön tábla jelzi a letérőt a láphoz, pontosabban annak maradványához, ugyanis a Vindornya-láp ékes példája a Kárpát-medence alját korábban jelentős mértékben kitöltő lápok szomorú sorsának is. A mára erősen megfakult tanösvény roskadozó, helyenként kihívást jelentő pallósorán járhatjuk be a jelenleg is tekintélyes méretű vizes élőhely egy kis szegletét a falu mellett. De ne csüggedjünk: mind a láp, mind a tanösvény még rozzantságában is érdekes!
Hideg mikroklímájuk és állandó vízellátottságuk miatt a lápok rendkívül gazdag élőhelyek, amelyek ráadásul a legtöbb esetben ritka, jégkorszaki reliktumfajokat őriznek. Ugyanakkor a lápok mindig útban voltak: már a rómaiak is jelentős mértékben csapoltak le lápokat a fontos hadi utak mentén, de a lápok eltűnése a 18–19. században gyorsult fel a Kárpát-medencében, amikor is lényegében egy második honfoglalás zajlott a termőföldek arányának növelése érdekében. A folyóvizek szabályozása jól ismert, kevésbé tudott ugyanakkor, hogy a lecsapolások eredményeképpen a korábban az ország területének mintegy 1,1%-át borító lápos élőhelyek 97%-a elpusztult. A lápokkal együtt pedig számos ritka faj végleg eltűnt Magyarországról. A lecsapolásoknak egyébként maga a Balaton is majdnem áldozatául esett: az 1770-es évek végén egy bizonyos Krieger Sámuel – a Sió és a Kapos szabályozásával megbízott mérnök – a Balaton lecsapolásáról is értekezett, ami Mária Terézia tetszését is megnyerte, de végül Széchenyi István hajózási tervei lettek a befutók. A Balaton ma is létezik szerencsére, bár a nádasok rovására történő beépítés napjainkban is állandó konfliktushelyzetet teremt az önszabályozó természet és az arra sokszor fittyet hányó ember között. A megmaradt lápok a természet védelméről szóló törvény erejénél fogva (ex lege) védettek Magyarországon.
Az eredetileg mintegy 500 hektár területű, 5 település határában álló Vindornya-lápot a tőzeg kitermelése céljából csapolták le, a lápot tápláló Vindornya-patakot pedig töltések között vezették át a láp területén, a kitermelt víz elvezetését is biztosítva ezzel.
A mintegy fél évszázada felhagyott tőzegbányászat helyét a természet ugyan visszahódította, s bár a kialakult tőzegtálcák közül egyik-másikban még a víz is megmaradt huzamosabb ideig, a szabályozott medrében tovasiető patak miatt az elhagyott bányaterület fokozatosan kiszáradt. A baj csak az volt, hogy ez aszályos években a hátrahagyott tőzeg öngyulladásához vezetett. Ezért történt meg a védett Vindornya-láp rekonstrukciója 10 évvel ezelőtt. Az igazán ritka lápi növényfajok ugyan jórészt eltűntek, de a vizes élőhely ma is értékes élővilágnak nyújt otthont, amelybe több kisebb pallósoron pillanthatunk be.
A láp olyan, a víz hatásának tartósan vagy időszakosan kitett élőhely, amelynek talaja időszakosan vízzel telített, és amelynek jelentős részén jellegzetes lápi életközösség található, vagy talaját változó kifejlődésű tőzegtartalom, illetve tőzegképződési folyamatok jellemzik. Főbb típusok szerint megkülönböztetünk úszólápokat, rétlápokat, tőzegmohalápokat, láperdőket, forráslápokat és lápréteket. A vízben felhalmozódó, elhalt növényi törmelékből levegőtől elzárt körülmények között tőzeg képződik, bár ez nem minden lápra jellemző. Sőt, a tőzegképződéssel jellemezhető lápi élőhelyek hazánkban kis kiterjedésűek. A bomlási folyamat hossza szerint van fehér tőzeg, amelyben a növényi részek még kivehetők, továbbá barna és fekete tőzeg. A kiszárított tőzeget régebben fűtésre használták, fűtőértéke ugyanis hasonló a barnaszénéhez. Manapság jellemzően virágföld készül belőle, de egy sor ipari hasznosítása is lehetséges. Zala megyében országosan is jelentős tőzegtelepek találhatók. Az elhaló növényzet bomlásával a lápban gázok keletkeznek, amelyek közül a kén-hidrogén okozza a lápok jellegzetes, záptojásszerű szagát. A foszfin pedig már akár 38 °C-on öngyulladásra képes, és az így begyulladó, metánt is tartalmazó gázelegy a vízfelszín felett kékes fénnyel ég. Ez a magyar hitvilágba is beépült lidércfény.
A vadlány énekétől rejtélyes Bazaltutca
Vindornyaszőlős másik nevezetessége a Kovácsi-hegy oldalában található, 200-300 méter hosszú Bazaltutca és a benne rejtőző bazaltbarlang. Maga a hegy egy nyugat–keleti irányban 4 kilométer hosszú, észak–déli irányban 0,1–1,6 kilométer széles platójú vulkáni tanúhegy. A hegy tetején található, körülbelül 6 millió évvel ezelőtt létrejött, 30–50 méter vastag bazaltsapka – a többi tanúhegyhez hasonlóan – megvédte az alatta lévő üledékes kőzeteket az eróziótól.
A Bazaltutcához hasonló alakzatokat több tanúhegyen is megfigyelhetünk, de kétségkívül talán ez a leglátványosabb. A bazaltsapkák széléről a puhább, üledékes kőzeteket idővel elmosta – jelen esetben főleg elfújta – a külső erők valamelyike. Az így a fennsík peremére kerülő vulkáni kőzet elvesztette alátámasztását, benne repedések jöttek létre, azok pedig idővel mélyültek, míg végül a repedések mentén a szélső tömbök lecsúsztak és ledőltek a meredek lejtőn. A peremről lehasadt, megrepedezett bazaltoszlopokból álló Bazaltutca a Balaton-felvidéki Nemzeti Park fokozottan védett természeti területe, amelyet 2010-ben választottak meg Zala megye egyik természeti csodájának.
A faluból a sárga sáv jelzés vezet fel, de a hegyen működő bánya bejáratáig autóval is felhajthatunk, itt tábla jelöli az utat a geoturisztikai látványosság felé. Az árnyas bükkösben található vadregényes sziklaformáció több, a repedésekből kialakult barlangot is rejt, amelyek közül a legimpozánsabbhoz, a Vadlány-likhoz külön jelzés is vezet. Kultúrtörténeti érdekessége mellett kétségkívül nagyon látványos ez a bazaltbarlang, amelyet megfelelő kalandvággyal magunk is felfedezhetünk. Különlegessége elsősorban az, hogy az egymásra merőleges repedések, illetve a bazalt pados szerkezete tényleg olyan hatást kelt, mintha emberi kéz alkotta volna a barlangot: kisebb-nagyobb vízszintes polcok, tárolásra alkalmas sziklafelszínek, sőt fekvőhelyek mindenhol. A bejárat szűkületén átbújva a mintegy 10 méter hosszú Bejárati-folyosóra jutunk, amelynek végén a barlang legnagyobb termét, a 3 × 5 méteres Konyhát találjuk. Mennyezetének közepén még egy, a felszínre nyíló, légáram járta kémény is van. A falakat fehér, meszes kiválás borítja, amely minden bizonnyal a bazalt alatt és között található homok mésztartalmából származik. A Konyhából egy szifonszerű átbújón kúszhatunk át a barlang másik termébe, az úgynevezett Szobába, amely valamivel kisebb a Konyhánál. A barlang teljes hossza 24,3 méter. Könnyű elképzelni, hogy a környékbeli lakosság szükséghelyzetben kihasználta a szűk bejárata miatt egyébként nehezen észrevehető, tekintélyes üreget, s abban még az 1950-es években is terményt rejtegettek.
Különleges az is, hogy a hazánkban található négy, a szerelmi bánat miatt az erdőkbe elbujdosó, fiatal hajadonokról elnevezett barlang mindegyike a Keszthelyi-hegységben (a Kovácsi-hegy mellett Gyenesdiás, Rezi és Vállus határában) található.
Az egyes barlangokhoz kötődő legenda azért más és más. Az itteni barlang arról a híresen szép lányról kapta a nevét, aki egy szegény legénybe lett szerelmes, de kapcsolatukat a lány szülei nem nézték jó szemmel. Amikor azok csalfa módon megvendégelték a fiút, hogy aztán elfogassák a csendőrökkel, a lány beleőrült fájdalmába. A környéken még állítólag ma is hallani az erdőben bolyongó lány énekét. Egy kánikulai hétköznapon mi éneket ugyan nem hallottunk, de a Bazaltutca egyes pontjain mintha éreztem volna a sziklák között megbújó járatokból kiáramló hűvös levegőt.
Bazaltdolina és a Béke-sztúpa
A fehér alapon fekete madár jelzésű, egy helyi természetvédőről, Buruczky Ferencről elnevezett tanösvény Vindornyaszőlősről Nagygörbőre vezet, de mi az átfogó élmény érdekében inkább átszeljük a hegyet Zalaszántó felé. A platón ugyanis ritka mélyedések, úgynevezett bazaltdolinák találhatók (ezek a turistaútról nem láthatók), amelyekben a megmaradó csapadékvíz mocsári élőhelyet (Vad-tó, Rakottyás-tó) alakított ki a hegytetőre amúgy jellemző gyertyános-bükkösben. A Kovácsi-hegyen ma is zajló kőbányászat és a hozzá kapcsolódó vízkitermelés hatására ezek a jégkorszaki növényvilág reliktumfajait is őrző élőhelyek sajnos mára erősen degradálódtak.
Érdemes kisétálni viszont a Holló-kő meglehetősen kitett sziklájára, ahonnan a Keszthelyi-hegység utolsó vonulatai a szemünk előtt szelídülnek bele a zalai dombok hullámzásába. Egy hosszabb sétával a Kovácsi-hegy másik oldalán, a beszédes nevű Világosváron található Béke-sztúpához érkezünk. A Bop Jon koreai buddhista szerzetes által kezdeményezett, 24 méter átmérőjű és 30 méter magas épület Európa egyik legjelentősebb sztúpája, amely magának a vallásalapítónak a tibeti Potala palotából származó földi maradványait őrzi Buddha tanításai és egy 24 méter magas életfa mellett. A monumentális Buddha-szobor Dél-Koreából származik, a sztúpát pedig egyenesen őszentsége, a XIV. dalai láma avatta fel 1993-ban.
A Zalaszántó feletti szőlők között a faluba ereszkedve méltó módon búcsúzunk a látnivalókban hihetetlenül gazdag Kovácsi-hegytől. A szőlők között ugyanis egy Buddha-fej mosolyog ránk, a horizonton pedig a zalai dombok oldalában, közvetlenül a bükkerdők árnyékában megbújó pincék. De persze búcsúzni se feltétlenül kell: Zalaszántón az éppen felújítás miatt zárva tartó Kotsy-vízimalmot látogathatjuk meg, illetve a Tátika és Rezi hasonlóan izgalmas vulkáni hegyeit is felfedezhetjük.
A cikk először 2022 augusztusában jelent meg.
