A természet jótékony hatásait ma már tudományos kutatások is alátámasztják. Persze nem kellenek ahhoz számok, mérések és grafikonok, hogy ezt tudjuk, hisz mindannyian megtapasztaltuk már azokat a saját bőrünkön. Az erdőterápiás módszerek is a természet áldásos hatásaira építenek. Királyréten mi is kipróbáltuk egyet ezek közül.
„Kriszta, te mezítláb jössz? Igen, nagyon jó így az erdőben. Aki szeretné, szintén jöhet mezítláb a sétára” A fenti párbeszédet hallva, egy percig sem gondolkoztam, már vettem is le a túracipőmet és Vásárhelyi Krisztát, az Erdőmerülés programvezetőjét követve én is így indultam neki a börzsönyi erdőnek. Imádok mezítláb járni, de az eddig még sohasem jutott eszembe, hogy így csináljak végig egy erdei sétát. A legfőbb ideje volt kipróbálni.
Ez a séta most egy kicsit más
Japánból Magyarországra
Szombaton délelőtt Királyréten, a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság látogatóközpontjánál találkozik a csapat. A Hiúz Ház kertjében 20-25-en lehetünk, legtöbben, ahogy arra számítottam, nők, de van néhány férfi is. A 3 kilométeres séta vezetői Vásárhelyi Kriszta klinikai szakpszichológus és Babusa Helga, aki túravezető, jógaoktató, coach és antropológus egy személyben, ő felel a túra „fizikai” részéért. Mert bár az erdőmerülés lényege szellemi síkon zajlik, az elmélyülést légzőgyakorlatokkal is segítjük és finoman átmozgatunk egy-egy testrészt, sőt egy erdei pikniken természet adta finomságokat is kóstolhatunk.
A Királyréten található Hiúz Háztól indultunk és egy 3 kilométeres sétát tettünk
A sinrin-joku, vagyis az erdőfürdő őshazája Japán, ahol komoly hagyománya és nagy rajongótábora van a műfajnak.
Az erdőfürdő tulajdonképpen egy kellemes séta, a természet adta élmények tudatosan megélése, amelyben különböző relaxációs és közérzetjavító gyakorlatok segítenek.
Mindennek számos pozitív hatása van, csökkenti például a mentális fáradtságot, erősíti az immunrendszert, fokozza az energiaszintet, enyhíti az idegességet, csökkenti a stresszt. És minderre, különösen most, nagy szükségünk van. Japánban ma már több mint hatvan erdőterápiás tábor működik, és évente 2,5-5 millió között van azoknak a száma, akik gyakorolják az erdőfürdőzést.
Közös bevezető gyakorlattal kezdtünk, de a sétán már egyéni feladatok voltak
Pár éve már itthon is vannak a japán erdőfürdőhöz hasonló erdőterápiás programok. Merényi Tímea marketing szakember, Vásárhelyi Kriszta pszichológus és Sevcsik András természetvédelmi szakember, környezeti nevelő néhány éve indították el saját fejlesztésű, relaxációs technikákon alapuló erdőterápiás és egészségmegőrző programjukat. Az Erdőmerülés, amely Királyrét mellett hamarosan már a Visegrádi-hegységben is kínál sétákat, több tematikus programot is tartalmaz, célcsoporttól és az alkalmazott módszerektől függően. Októberben például elindul a Fotós Erdőmerülés, amely során a résztvevők a „slow photography”, vagyis a meditatív fényképezés művészetével ismerkedhetnek meg.
Mezítláb az erdőben
Kicsit tartottam attól, hogy a mezítlábazás elterel majd a lényegtől, és végig arra fogok figyelni, mire lépek rá és mi szúrja meg a lábam. Szerencsére nem így lett, és hamar természetessé vált, hogy a talpammal és nem egy cipőn keresztül érintkezem a talajjal. Sokkal teljesebbé vált így az élményt számomra, hisz nemcsak láttam, hallottam, éreztem az erdő illatát, de a bőrömmel is közvetlen kapcsolatba kerültem vele. Éreztem, mennyivel jobb érzés a puha fűben lépkedni, mint köveken, és milyen jó az, amikor a hűvös erdei talaj után melengeti a lábam a napfénytől langyossá vált föld. Ezeket az élményeket nyilván mindenki el tudja képzelni, de megélni igazából csak ritkán szoktuk azokat.
Mezítláb az ösvényen
A mezítlábas séta egyfajta szabadságérzetet is adott, amit fokozott az is, hogy a túrára a résztvevők semmit nem visznek magukkal, se hátizsákot, se fényképezőgépet, telefont meg pláne nem. Minden az erdőn kívül marad, és ahogy magunk mögött hagyjuk az erdei meglepetés szülinapi bulit, a hangosan beszélgető kirándulókat, a hétköznapok ügyes-bajos gondjai is egyre távolabb kerülnek. Pedig igazából semmi extrát nem teszünk, nincsenek misztikus hókuszpókuszok, csendben sétálunk és egyszerű gyakorlatokon keresztül kerülünk egyre közelebb az erdőhöz, és ezáltal magunkhoz is.
Kriszta és Helga, a programvezetők épp feladatokat adnak nekünk két csendes séta között
Színek, hangok, illatok
Az erdőfürdő lényege, hogy tudatosan, minden érzékszervünkön keresztül érzékeljük és befogadjuk a természet adta élményeket. A hétköznapokban a látás dominál, és ez kicsit el is nyomja a többi csatornát. Ha behunyjuk a szemünket, felerősödik a többi érzékszervünk.
Nagyon jó élmény, amikor az ember felfedezi, mennyi különböző illat van az erdőben, és milyen sokféle zöld vagy a barna létezik.
Az egyik kedvenc gyakorlatom, amikor csak a hangokra koncentrálunk, és hangokon keresztül próbáljuk meg feltérképezni a bennünket körülvevő világot.
Közel a természethez, közel önmagunkhoz
Egy fiatal lány olyannyira háttérbe szorította a látást, hogy a sétát nemcsak, hogy cipő nélkül tette meg, de a szemüvegét is levette, márpedig mínusz 10-es dioptriánál ez komoly próbatétel. De azt mondja, bár valóban nem sokat látott, mégsem volt nehéz így közlekednie az erdőben, sokkal jobban tudott tájékozódni, mint ahogy azt várta. Ez most persze ez egy biztonságos közeg volt, lassan mentünk, könnyű terepen, egy zsúfolt városban mindez sokkal nagyobb kihívás lenne.
Ne csinálj semmit
A séta során egymással nem igen beszélgettünk, ez külön kérés volt a programvezetők részéről, hisz a cseverészéssel az egész erdőmerülés lényegét veszti. Együtt voltunk, de mégis magunkban, magunkra figyelve. Az egyik gyakorlat során Kriszta kérése az volt, hogy keressünk egy szimpatikus helyet, és amíg nem szól, maradjunk ott, és ne csináljunk semmit.
A feladat nagyon egyszerűen hangzik, de ha valami, hát ez a csendes szemlélődés totálisan hiányzik a 21. századi ember életéből.
Mert ha nagy ritkán akad egy szabad félóránk, mit csinálunk? Megpróbáljuk bepótolni az elmaradásokat, mosogatunk, rendet rakunk, közösségi oldalakon hagyjuk veszni az időt, jó esetben elmegyünk végre futni vagy olvasunk egy kicsit. Csendben, semmit tenni, ez ma az igazi luxus. De itt végre megtehettük, nem volt más dolgunk, és nem kellett sietnünk sehová.
Az erdőmerülés a japán erdőfürdőből indult ki, de a módszereket, a tematikát a hazai viszonyokhoz alakították
Én biztos, ami biztos, a patak partján ültem le, gondoltam, ha esetleg már nagyon unatkoznék, ott biztos látok majd valami érdekes élőlényt, amit elnézegethetek. Unatkozásról persze szó sem volt, a fél óra hamar eltelt. Hallgattam a hollókat, a csörgedező patakot, az innen-onnan jövő neszeket, és meglepődtem, hogy az erdő csendjében egy hulló falevél földet érése mennyire jól hallható. Közben nézelődtem, nagy történések persze nem voltak, az egyik falevél lemerült a víz alá, a másik nem, elröppent egy madár, egy bogár felküzdötte magát egy kőre. Olyasmiket szemléltem hosszan, amiket egyébként jó eséllyel észre sem vennék.
Erdőfürdő receptre
Az élet nagy problémáira persze most sem találtam választ, mert a gondolatok hamar eltűntek a fejemből, inkább egy jóleső üresség szállt meg. Aki meditál, annak ezek nyilván ismerős érzések, én leginkább hosszú futások közben szoktam ezt átélni.
Patakcsobogás, szélsuhogás, madarak, a királyréti hangtérkép fő elemei
Ahogy az egyik résztvevő mondta a végén, ez alatt a három óra alatt újra átélhettük az „itt és most” élményét. A gyerekek még profik abban, hogyan legyenek jelen teljes valójukkal, felnőtt korunkra azonban a legtöbben elfelejtjük ezt a tudást. A jelenben gyakran robotpilóta üzemmódban létezünk, miközben fejben a múlton rágódunk vagy a jövőre gondolunk.
Három óra után visszatértünk a hétköznapok valóságába
Rohanás helyett lelassulás, felületes kapkodás helyett elmélyülés, mesterséges környezet helyett a természet, zaj helyett csend, kívül és belül egyaránt. Az erdőmerülés mindazt megadja az embernek, ami ebből a kaotikus, zaklatott és túlterhelt 21. századból hiányzik. Pedig ha valamire, hát ezekre nagy-nagy szükségünk lenne. Szóval, ha lehetne, az erdőfürdőt én mindenkinek felíratnám receptre, naponta legalább egyszer, élethosszig.
További információ: ITT
A cikk 2020 szeptemberében jelent meg először.
