A kétéltűek, de különösen a békák, nem tartoznak a legnépszerűbb állatok közé. Így volt ez évszázadokkal ezelőtt, és sajnos így van még napjainkban is. Két olyan emberrel beszélgettem, akik nem csupán szeretik a kétéltűeket, de munkájuk révén sokat tesznek azért is, hogy megkedveltessék azokat másokkal.
A középkorban számos olyan hiedelem kötődött a békákhoz, amelyben azok valami rossznak a megtestesítőjeként vagy annak okozójaként jelennek meg. Általánosan elterjedt volt például, hogy a boszorkányok békaalakot is ölthetnek, így ha valaki megsebesít egy békát, azzal tulajdonképpen egy boszorkánynak árt. Sok helyen úgy hitték, ha valaki tátott szájjal bámul egy békát, az „kiolvassa” annak a fogait, de rosszat jelentett az is, ha feltűnt egy béka az esküvőre induló pár előtt, egyes helyeken pedig halált jósolt az, ha beugrott egy házba.
Nem pisil a szemembe?
Ilyen jellegű hiedelmek ma már nem tartják magukat, de békákkal kapcsolatos tévhitekből ma is akad bőven. „»Nem pisil a szemedbe?« – az első kérdés általában mindig ez, ha megmutatok egy békát a túrán” – meséli Karlné Menráth Réka a Duna–Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság környezeti nevelője. Ez a sokakban felmerülő kérdés onnan ered, hogy a barna varangy, ha megijed, nagyobb mennyiségű vizeletet ürít a támadó felé, de egyáltalán nem tud olyan jól célozni, mint ahogy azt feltételezik róla.
„A legtöbb tévhit tényleg szegény barna varangyot övezi. Azon túl, hogy azt tartják róla, hogy orvul szembepisil bennünket, sokan azt is hiszik, hogy szemölcsösek leszünk, ha hozzáérünk” – mondja Tóthné Becsei Katalin, a pilisszentiváni Pilisi Len Látogatóközpont másik környezeti nevelője.
Barna varangy
„A gyerekeknél mindig egy kis humorral szoktuk feloldani ezeket a tévhiteket. Ha a béka mosolygósabbik fele néz vissza ránk, akkor biztosak lehetünk benne, hogy nem történhet probléma, ami a szembecélzós történetet illeti. Erre a fajra sokan azt mondják, hogy gusztustalan, síkos, ragyás, pedig a hazai békák közül a barna varangynak a legszárazabb a bőre. Ha megtanulunk átlátni a ragyás gúnyán, és közelebbről szemlélünk egy jószágot, feltárja ő is szépségét. A szeme olyan, mint egy borostyán ékszer, szája pedig olyan hatást kelt, mintha mindig mosolyogna.”
Szerintem nagyon különleges állat, de sokan a „tollasat” meg a „szőröset” szeretik, és aminek nyálkás a bőre, attól irtóznak.
A szemölcs kérdéskört is könnyű tisztába tenni. A kétéltűek mirigyekben (ragyák) gazdag, nyálkás bőrének komoly szerepe van, azon túl, hogy megvédi az állatot a kiszáradástól, a kórokozóktól is véd, és segíti a bőrlégzést."
Vigyázz, mérges vagyok!
„A békákkal szemben komoly ellenérzést tapasztalunk, a farkos kétéltűekhez azonban másként viszonyulnak az emberek. A foltos szalamandra például egy kedvelt faj, pedig méregváladéka erősebb, mint a többi kétéltűé”– mondja Réka. Az állat feltűnő mintázata épp erre, a fültőmirigyek és a pórusmirigyek mérgező váladékára hívja fel ellenségei figyelmét. A foltos szalamandra mintázata egyedre jellemző, és egyben kiváló rejtőszín is.
Foltos szalamandra
„A hazai fajok közül a foltos szalamandrán kívül a varangyoknak és az unkáknak erősebben mérgező a mirigyváladéka, de ez természetesen nem az emberre van kalibrálva.Több fajnál, már a riasztó színekből álló mintázat tájékoztatja – első védelmi vonalként – a ragadozókat. A sárga és a piros szín a természetben az jelenti: «Ne egyél meg! Veszélyes vagyok!» Na persze ismerünk nagy blöfföket is a természetben ezzel kapcsolatban, de ez egy másik izgalmas téma. Arra mindenképpen figyeljünk, hogy a kétéltűek váladéka szájba, szembe ne kerüljön, mert adott esetben komolyabban is irritálhatja a nyálkahártyát. Jobb a békesség” – magyarázza Kati.
A kétéltűeket amúgy nem csak hogy nem ajánlatos, de nem is szabad alapos indok nélkül fogdosni, akárcsak a hüllők esetében, náluk is minden hazai faj védett.
Ráadásul, ha összefogdossuk őket, kárt is tehetünk bennünk, akaratlanul is átvihetjük a kórokozóikat egyik egyedről egy másikra. A védelem nemcsak a kifejlett állatokra, de a petékre és a lárvákra is vonatkozik. Rékáéknak már többször kellett figyelmeztetni kirándulókat, hogy ne gyűjtsenek, és ne akarjanak hazavinni ebihalakat a Jági-tóból. „A befőttesüveg nem számít idilli békabölcsinek. Érdemes inkább a saját házunk táját kétéltű baráttá tenni. Türelmet kíván ugyan, de idővel birtokba veszik a kétéltűek a kis oázisokat, és utána hasznos segítőinkké válnak a kertben” – teszi hozzá Kati.
Barátkozás a békákkal
A pilisszentiván melletti Jági tanösvény névadó állomása a Jági-tó, ami a szomszédos Vadász-rétről kapta a nevét, amit a svábok „Jager Wiese”-nek hívnak. A tavat az 1930-as, 40-es években alakították ki. Eredetileg három tómedence volt itt, melyeket hajdanán források tápláltak. Próbálkoztak itt pisztrángtenyésztéssel is, a környező hegyekben folyó barnakőszén-bányászat azonban leapasztotta a vizet, és ma már csak a csapadékvízből érkezik utánpótlás. A víz legnagyobb mélysége sajnos idén egy méter körül van, ennek ellenére a tóban élnek halak is, tavasszal pedig a békák nászától volt hangos a környék. Nyár elején a tavi békák mellett főleg barna varangy- és aranyosan csillogó erdeibéka-ebihalakat lehet látni.
Kati a Jági-tónál vizsgálódik
Réka és Kati a tavaszi időszakban a szervezett programokon és túrákon nem csak mesél az itteni kétéltűekről, de a gyerek és felnőtt látogatók, a tóparton ülve meg is tudják figyelni azokat, és szerencsés esetben a tó lakóinak koncertjét is meghallgathatják.
„A kisgyerekekben még nincsen ellenérzés a békákkal szemben, az ebihalakat kimondottan szeretik. Felső tagozattól ez némiképp megváltozik, a felnőtteknél pedig már gyakran tapasztaljuk, hogy addigra alaposan kialakult a »nagybetűs« iszony. Több olyan szülő is volt már, aki megjegyezte nekem, hogy nem szereti a békákat, de ezt nem mutatja a gyerek előtt” – meséli Réka.
Ha meg tudnunk mutatni a gyerekeknek egy petecsomót vagy esetleg néhány ebihalat, attól kezdve hamar nyitnak a kétéltűek világa felé. Hiszen, valahol varázslatos, hogy egy zselés pacából milyen bonyolult élet fog kifejlődni.
Kati és Réka a Jági tanösvényen
„Szoktuk kérni őket, hogy tegyék be a kezüket a tóba. Megvárjuk, amíg a kis ebihalak odaúsznak, megcsiklandozzák az ujjaikat, és onnantól kezdve lehet rájuk zúdítani az információkat is” – avat be Kati a környezeti nevelők kulisszatitkaiba. „De mindig vannak sikertörténetek a felnőtteknél is, amikor átfordul az undor érdeklődésbe, ahogy megfigyelik a békákat közelről. Ha látják rajtunk és a gyerekeken is, hogy nem kell ezektől az állatoktól félni, nem ördögtől valóak, maguk is felbátorodnak”– mondja Kati.
Érzékenyek a változásra
Kati békaimádata egészen kicsi gyerekkorában kezdődött. Óvodás volt, és egy családi túrán kiszúrta, hogy egy keréknyomban kialakult pocsolyában mocorog valami. „A szüleim hagyták, hogy hosszan elnézelődjek ott. Addig bűvöltem a pocsolyát, míg a felszínre úsztak a kis mélyedés lakói. A vízben vöröshasú unkák voltak. Ez számomra akkor olyan meghatározó élmény volt, hogy azóta vagyok békamániás.” Bár személyes kedvencei a barna varangyok, mindegyik fajt szereti, és elképesztő lelkesedéssel tud mesélni róluk.
Barna ásóbéka
„A békák nemcsak nagyon hasznosak, de különlegesek és sokfélék is. Ott van például a barna ásóbéka, amelynek „beépített ásója” van, ha pedig megijed, fokhagymaszagot áraszt a bőre. A barna varangynak gyönyörű borostyánszínű a szeme, a mocsári béka hímeknek élénk kék a nászruhája, a zöld varangy olívaszínű foltjai csodaszépen csillognak a napfényben. De vegyünk egy egyszerűbben megszerethető fajt. A zöld levelibéka smaragd színe talán a legszebb zöld szín a természetben. Sőt, ez a faj élőhelyétől függően tudja változtatni a színét, így találkozhatunk egészen fekete egyedekkel, de láttak már szalmasárga békát is, és alkalmakként még ciánkék színben is pompázhatnak. Minden fajnak van valami olyan bélyege, ami figyelemre méltó.”
A kétéltűek azon túl, hogy nem a legjobb a PR-juk, nagyon sérülékeny állatcsoport is. Két élőhelyhez kötődve, duplán megérzik, ha valami megváltozik a környezetükben. És változásból sajnos akad bőven, a kétéltűek világszerte védelemre szorulnak.
„Mi is tapasztaljuk, hogy kevesebben vannak, nagyon szárazak a tavaszok, beszűkülnek a szaporodóhelyek, és a sajnos, a vizekben élő inváziós halfajok is kieszik a petéket, az ebihalakat és a gőtelárvákat.” – mondja Kati.
Zöld levelibéka
„Kevesebb fajjal találkozunk, és sajnos kevesebb egyed éri el a kifejlett kort, mint régebben" – erősíti meg Réka is a változást. „Sok évvel ezelőtt még zöld levelibéka is szaporodott itt, de most már régóta nem láttam sem azt, sem zöld varangyot, és idén szerintem kecskebéka sem lesz annyi a tóban.”
A kétéltűek ma a Föld egyik legsúlyosabban veszélyeztetett állatcsoportjának számítanak. A máig leírt hatezer faj egyharmada valamilyen fokú veszélyeztetettségi kategóriáiba tartozik. Szerepük az egész ökoszisztéma szempontjából nagyon fontos, hisz ragadozók és zsákmányállatok is egyben, megfogyatkozásuk, eltűnésük alapjaiban rengetheti meg az ökológiai rendszerek működését. Ha nem is szeretjük meg őket, vigyázni akkor is tudunk rájuk.
