Zdeněk Miler Kisvakondját mindenki ismeri, és bár a méltán népszerű rajzfilmsorozat főszereplőjét lehetetlen nem szeretni, hús-vér megfelelőjének már vegyesebb fogadtatás jutott ki. Legfőképpen azért, mert rendületlenül túr, a kerteket, parkokat és mezőgazdasági területeket is látványosan pettyező földkupacai miatt pedig rossz a renoméja az ingatlantulajdonosok és a gazdálkodók szemében. Pedig nem akar ő rosszat, csak egyszerűen nem tud kivetkőzni a bőréből.
A közönséges vakondot (Talpa europaea) teljes családjával, a vakondfélékkel (Talpidae), illetve még pár másik családdal, köztük a cickányfélékkel (Soricidae) és a sünfélékkel (Erinaceidae) egyetemben pár évvel ezelőtt a magyar megfelelővel egyelőre nem rendelkező Eulipotyphla rendbe sorolták be az állatrendszertannal foglalkozó tudósok. A régi szakirodalmakban a rovarevők (Insectivora), a kevésbé régiekben a cickányalakúak (Soricomorpha) rendjének képviselőjeként számontartott, föld alatti életmódú jószág kifejlett egyedeinek törzshossza 11–17 cm, farokhossza 2–3,5 cm, testtömege 60–130 g.
Teste hengeres, rövid bundája selymes, rendszerint egyöntetűen fekete színű, kúp alakú, ormányszerű orra csupasz, kulcscsontja (családjának fajaihoz hasonlóan, az emlősök között egyedülálló módon) ízülettel kapcsolódik a felkarhoz. Mellső végtagjai erőteljes izomzatú, vízszintes helyzetű ásólábak, amelynek széles tenyerei kifelé és hátrafelé állnak. A kis bőrhártyával összekötött ujjak robusztus karmokban végződnek. Hátsó lábain nem figyelhető meg bőrhártya, az ujjacskák szabadok. Bundájában lapuló szemei parányiak, látása kimondottan gyenge, csupán a fényt és a sötétet érzékeli, fülnyílásai bőrredővel zárhatók. Szaglása és tapintása kifinomult, ami életmódját tekintve talán nem is annyira meglepő.
A vén kontinensen szinte mindenhol előfordul, elterjedési területe Nagy-Britanniától és Spanyolországtól az ázsiai Ob és az Irtis folyó vidékéig húzódik. Közönséges vakonddal az Ír-szigeten, Izlandon, az Ibériai-, az Appennini- és a Balkán-félsziget déli részén, valamint a Földközi-tenger szigetein nem találkozhatunk, hazánkban viszont annál nagyobb az esélyünk, hogy megpillantsuk szorgos munkával létrehozott alkotásait, a karakterisztikus vakondtúrásokat. Magyarországon gyakori faj – amennyiben a talaj kellőképpen nedves és humuszban gazdag, ásásra és járatok kialakítására alkalmas, e magányos életmódú, nappal és éjszaka egyaránt aktív állat remekül boldogul. Elsősorban füves területeken, réteken, legelőkön, kertekben és parkokban, mezőgazdasági területeken él, de erdőben is előfordul, a szikesektől és a meredek hegyoldalaktól, a sekély talajú, köves vagy mocsaras élőhelyektől és az intenzíven művelt szántóföldektől azonban távol tartja magát.
Akár 2 méter mélyre is képes leásni a földben mellső lábai segítségével.
Többszörösen elágazó, mélyebben fekvő lakóüreggel, talajfelszínhez közeli „vadászjáratokkal”, összekötő folyosókkal és éléskamrákkal felturbózott járatrendszerének hossza a 100 métert is meghaladhatja.
A szorgos ténykedés során keletkező, feleslegessé vált földet nemes egyszerűséggel a szabadba hordja: ezek a vakondtúrások, amelyek a föld alatti otthonának szellőzését is segítik. A közönséges vakond főként állati eredetű táplálékot fogyaszt: kedvenc csemegéi a földigiliszták, valamint a talajlakó rovarok, amelyeket lárvaként, bábként és imágóként is szívesen elfogyaszt, de a csigákat és az ászkarákokat sem veti meg.
Táplálékbőség idején prédaállataiból alaposan betáraz, hogy az ínségesebb időkben éléskamrájára támaszkodhasson. A közhiedelemmel ellentétben nem szándékosan károsítja a növényeket, a számlájára írt palántadőlések és gyökérzetsérülések hátterében nem a vegán koszt iránti vonzalma áll, hanem az az egyszerű tény, hogy táplálékkeresés közben nincs tekintettel arra, hogy milyen haszon- vagy dísznövény tenyészik a talajban, hanem csak kitartóan ás, hogy a csapdaként működő járataiban ízes zsákmányállatokra bukkanjon.
Valójában sokkal több hasznot hajt egy kertben, mint amennyi kárt okoz, a nemkívánatos rovarokat ugyanis igen hatékonyan tartja kordában.
Évente rendszerint egyszer, február és május között szaporodik. A nőstény négyheti vemhességet követően hozza világra növényi részekkel kibélelt, föld alatti kamrájában 3–5 vak, igen gyámoltalan utódját, amelyeket több mint egy hónapon át anyatejjel táplál. A fiatalok 9–12 hónapos korukban válnak ivaréretté. Egészen szép kort is megérhetnek: nem ritkák a 3–4 éves egyedek sem. Kevés természetes ellensége van, a földfelszínre merészkedő példányokat (elsősorban fiatalon, illetve szárazság idején bújnak elő a vakondok) ugyanakkor ragadozó madarak és emlősök egyaránt elejthetik. A szőrmeipar hajdanán sok-sok millió vakond bundáját hasznosította, de jó ideje ilyesfajta veszéllyel nem kell szembenéznie a kis földkupackészítő bundásnak, populációi így stabilak, jövője (egyelőre) nem forog kockán.
A közönséges vakond (Talpa europaea) a védett állatfajok közé tartozik Magyarországon. Természetvédelmi értéke 25 000 forint egyedenként. E föld alatti életmódú, sajátos kupacairól könnyen beazonosítható emlős a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) vörös listáján is szerepel – besorolása LC (Least Concern), azaz „legkevésbé aggasztó helyzetű”.
A cikk a Turista Magazin 2020. októberi számában jelent meg. Korábbi lapszámainkat itt tudod megrendelni.
