Amikor az eget kémleljük, időnként olyan elképesztő formájú felhőket is láthatunk, amelyekről nehezen hisszük el, hogy nem csak felfestették őket az égre. A természet – valamilyen furcsa módon – képes a már megszokott felhőtípusokon és felhőfajokon túl, a nem szokványos légköri helyzeteknek köszönhetően egészen speciális alakú felhőket is létrehozni.
A Nemzetközi Felhőatlaszban többek között anyaguk, alakjuk és magasságuk alapján is osztályozzák a felhőket. Benne tíz fő felhőfajtát különítenek el, de esetenként olyan felhők is akadnak az égen, amelyek csak nagyon ritkán, bizonyos időjárási állapot fennállásakor képesek kialakulni, gyakran jelezve az elkövetkezendő időjárást.
Találkozhatunk bámulatba ejtő lencsefelhőkkel (lenticularisokkal) vagy éppen sztratoszférikus gyöngyházfényű felhőkkel, de nagy ritkán és nagy magasságban (a mezoszférában) különleges világító felhőket is fellelhetünk az égbolton.
Kivételes esetekben nagyon rövid ideig akár a légkör instabilitására utaló, hullám formájú, Kelvin–Helmholtz-féle cirrusok létrejöttének is szemtanúi lehetünk.
Ám a speciális felhőformák veszélyes időjárási jelenségekre is felhívhatják a figyelmünket. Ilyen például a zivatarfelhők tetején létrejövő üllő forma (Cumulonimbus incus) vagy éppen a zivatarfelhők alján kialakuló mammatus felhőzet, mely női mellhez hasonlóan csüng alá a felhőkből. Habár ijesztő külsejükkel a görgőfelhők megrémiszthetnek minket, általában mégis ártalmatlanok.
A lenticularisok avagy lencse alakú felhők főként a hegyek „lee” oldalán jönnek létre, amiből a légkör hullámzó mozgására, lee-hullámok jelenlétére következtethetünk. Alakjuk és méretük – tehát a hullámok és így a felhők vízszintes és a függőleges kiterjedése – nagyban függ a hegy méretétől és alakjától. Emellett képződésüket az erős szél, az erőteljes szélnyírás és a gerincre merőleges légáramlás is tovább segíti.
A lencsefelhők a kialakulási helyükön maradnak, nem haladnak tovább a légáramlással, leginkább csak egy helyben „lebegnek”. A lee-hullámok tetején alakulnak ki, ahol is a képződmény középen vastagabb, mint a szélein. Amennyiben az alacsony régiókban képződnek, színük inkább sötét, de ha a középmagas régiótartományban, akkor csak a közepük szürkés, a széleiken fehér vagy olykor gyöngyházfényben pompáznak.
Egy másik igen speciális felhőképződmény köthető még a hegyekhez, amikor is a magányos hegycsúcsok körül a hegyek tetején látványos szimmetrikus „felhőgallér” képződik.
A hegységek körül létrejövő különleges felhők képződési feltételeinek kutatásával komolyabban hetven éve foglalkoznak.
A kagylók belsejéhez hasonló irizáló színhatásuknak köszönhetik nevüket a gyöngyházfényű felhők. Akkor ragyognak fel leginkább, mikor a nap kissé (6 és 12 fok között) már a horizont alá bukott, ilyenkor élesen kiválnak a mögöttük található égbolt hátteréből.
Sokszor lencse alakzattal és határozott körvonallal rendelkeznek, főként a magasabb szélességeken a téli évszakban figyelhetjük meg őket.
Leggyakrabban 20–30 kilométeres magasságban, a sztratoszférában lelhetőek fel, ahol a hőmérséklet –80 Celsius-fok körül van. Ezen árnyéktalan képződmények keletkezési okai és összetétele még jelenleg is folyamatos kutatás tárgyát képezik.
Ennél is ritkábban észlelhetünk éjszakai világító felhőket, melyeket főként nyáron az északi félteke közepes szélességein fedezhetünk fel.
Legtöbbször ragyogó ezüstös vagy kékes színű, olykor fehéres árnyéktalan képződmények, melyek szintén élesen kiválnak az éjszakai égboltból.
Besötétedés után bukkannak fel a mezoszférában mintegy 75–90 kilométeres magasságban, ahol a hőmérséklet –100 Celsius-fok körül mozog. Összetételüket még itt sem nagyon ismerjük, de több feltételezés szerint akár kozmikus eredetű nagyon finom porból is állhatnak.
Igazán különleges és ritka jelenségnek lehetünk a szemtanúi, amikor a magasban két eltérő sűrűségű és sebességű, egymással össze nem keveredő, egymáson mozgó légréteg határán hullám formájú, Kelvin–Helmholtz-féle cirrusok alakulnak ki.
Olyan látvány, mintha a tengeri hullámok fehér színben, egyenlő időközönként felköltöztek volna a kék égre.
Ilyenkor az alsó rétegnél gyorsabban mozgó felső réteg tovább göngyöli a felhő tetejét hullámfodrot formálva, mivel ez a gyorsabban mozgó felső réteg turbulens áramlatokat hoz létre. Amilyen gyorsan képződnek, olyan gyorsan el is tűnnek, legtöbbször pár másodpercig, szerencsés esetben pár percig is megcsodálhatjuk az égen. Jellemzően a légkörben fennálló instabilitásra hívják fel a figyelmet.
A zivatarfelhők teteje, olykor áttörve a tropopauzát, üllő alakot is felvehet. Feltűnése legtöbbször jégesőre utal, ilyenkor érdemes gyorsan tetőt keresni a fejünk fölé.
Vannak olyan igazán ritka esetek, mikor a zivatarfelhők üllője alól megannyi dudor lóg lefelé az égből, női mellet formálva, melyet – mint már említettük – mammatus felhőzetnek nevezünk.
Kialakulásuk a fordított hőáramlás eredményeképpen jön létre, amikor is a felhő meleg és nedves levegőcellái a föld felé irányulnak, amit a tömegvonzás és a hulló csapadék is tovább erősíthet. Megjelenése heves esőzéseket, erőteljes széllökéseket, zivatarokat és turbulenciát, olykor még tornádót is előre jelezhet számunkra, hiszen a zivatarfelhők érett stádiumában alakulnak ki. Amennyiben észleljük a mammatusok létrejöttét, mindenképp húzódjuk biztonságos helyre.
Hazánkban igen ritka a hosszan elnyújtott, henger alakú, látványos és egyben ijesztő görgőfelhők jelenléte.
Korábban a peremfelhők egyik csoportjaként emlegették, de mára már külön képződményként tartják számon. Ennek oka, hogy a peremfelhővel rendelkező zivatarokban heves légköri események is zajlanak, míg a görgőfelhőkben ilyenek nem lelhetők fel.
Kialakulásuk hideg és meleg légtömegek határán lehetséges, amikor is egy közeledő hidegfront az előtte található melegebb légtömeget hirtelen felemelkedésre kényszeríti, és elkezdi maga előtt forgatva vízszintes irányban tolni.
Vízszintes tengelyének kiterjedése akár több tíz kilométer hosszú is lehet, míg a tengerpartok közelében akár több száz kilométer hosszúra is elnyúlhat. Ezen bámulatba ejtő légköri képződmények összetételét és képződési körülményeit még megannyi kérdés övezi, ezért kutatásuk igencsak megélénkült az elmúlt évtizedekben.
A cikk először a Turista Magazin 2023. július-augusztusi számában jelent meg.
