A Körös–Maros Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai egy erdei szalonkát figyeltek meg a Maros mentén, a bökényi erdőben. Ez azért furcsa, mert a faj egyedei ilyenkor a Mediterráneumban telelnek.
Erdei szalonka csak a tavaszi és őszi vonuláskor bukkan fel nálunk, Magyarországon csak nagyon ritkán fészkel, döntően a tőlünk északabbra fekvő, kiterjedt mocsárerdős területeket választja költőhelyül – számolt be honlapján a Körös–Maros Nemzeti Park Igazgatóság.
Telelni a Földközi-tenger vidékére vonul, mivel a táplálékául szolgáló, talajban élő gerinctelen állatokat, férgeket, gilisztákat csak fagymentes időben tudja kikotorni az avarból, illetve a talajból.
A január közepén megfigyelt példány klasszikus téli időjárási körülmények között, tehát meglehetősen hideg, fagyos időben került elő, s az emberek érkezésére felröppent az avarból.
A galambhoz hasonló testméretű madár ránézésre egészségesnek tűnt, így valószínűleg csupán a korábbi enyhe időjárás miatt maradt még itt. Az erdei szalonkát nagyon nehéz észrevenni, mert tollazata tökéletesen alkalmas arra, hogy elrejtse az erdei avarban. Így általában csak akkor látjuk meg, amikor néhány méterrel a lábunk előtt szinte függőlegesen felrepül és gyorsan továbbszáll. Az erdei szalonka kizárólag csak a talajszinten vagy a levegőben mozog, fákra, bokrokra nem száll. Testméretéhez képest kifejezetten hosszú, vékony csőre van, amely segíti a táplálék felkutatásában – olvasható a nemzeti park oldalán.