Nem indult könnyen az amerikai kontinens meghódítása és a világ egyik legnagyobb presztízsű túraútvonalának teljesítése Kércz Viktor és Makra Ákos számára. A repülőről lemaradt csomagok, az összecsuklott túrabot, egy makacs légúti betegség és egy komolyabb lábfájdalom ellenére a páros mai bejelentkezése szerint úton van, és már 400 kilométer fölött jár. Összefoglaló a vártnál jóval fordulatosabb kezdetekről.
„Washingtonban csak víz van, internet nincs” – írta első bejelentkezésében Makra Ákos a Monumentnek, azaz a PCT északi végpontját jelző oszlopegyüttesnek támaszkodó páros közös fotóját mellékelve, napokkal azután, hogy elérték a kanadai-amerikai határon fekvő helyszínt. 4270 km és 5 hónap gyaloglás áll előttük, de a kezdőponthoz való eljutás már önmagában kisebb bravúrral felérő, komoly logisztikai teljesítmény volt, amint az beszámolóikból és a Turista Magazinnak adott válaszaikból kiderült.
„Az eddigi tapasztalatok alapján 120-170 kilométerenként van civilizáció. Ez azt jelenti, hogy belefutunk egy-egy főútba vagy erdészeti földútba, ahonnan el tudunk stoppolni, vagy busszal ki tudunk utazni a városokba (amik 30-50 km-re találhatók az ösvénytől).” – magyarázza Kércz Viktor, miféle léptékekben is kell gondolkozni a szervezésnél. Ennek megfelelően a terv az volt, hogy az Egyesült Államokba érkezve 16 napi ételük javarészét elpostázzák maguknak a PCT-ről elérhető településekre, hogy ott aztán felvegyék a csomagokat.
16 napi élelem és a felszerelések rendszerezése egy Seattle-i motelban
De az utazás a várttól eltérően alakult: egy éppen csak elért isztambuli csatlakozás során a csomagjaik lemaradtak a gépről, és a repülőtársaság csak egy nappal később tudta utánuk küldeni azokat. Csakhogy a bőröndök másnap a posták zárása után érkeztek meg, a következő reggelen pedig azok nyitása előtt indultak a kezdőpontra. Mivel a PCT-re szóló engedély csak akkor érvényes a nemzeti parkokba, ha egy meghatározott napon kezdik a túrát, ezen a ponton nem volt lehetőség rugalmasnak lenni.
Megjöttek a bőröndök egy nappal később, nagy az öröm
Végül találtak helyi segítséget a másnapi postázáshoz, és bár az ösvényre való eljutás sem teljesen a terv szerint ment (Seattle-ből egyébként még nagyjából 9 órás, részben buszos, részben stoppolós utazás volt a kezdőpont), július 8-án elindulhatott a déli irányba tartó túra – először észak felé. Ugyanis a PCT északi végpontja a településektől távol, nehezen elérhető helyen, a nyílegyenes és a domborzati viszonyokhoz nem igazodó határvonalon található. A legtöbb túrázó így az ettől déli irányban, 50 kilométeres távolságban található Harts Pass hágóban éri el az ösvényt, ahonnan elsétál a kezdőpontig, majd visszafordul, és újra teljesíti ezt a hozzávetőleg másfél napos szakaszt.
Ösvény a vadon mélyén
„Fogadjunk, hogy nem láttatok még rangert pizsamában!” – köszöntötte őket relatíve kései órán a PCT-n a Harts Pass „természetvédelmi őre”, első ízben ellenőrizve az engedélyeiket. Amikből egyébként napi 15-öt adnak ki déli irányban, és napi 50-et a délről észak felé indulóknak, kímélve a természetet az irdatlan emberáradattól, ami ellepné a PCT-t. Az idei év egyik sajátossága, hogy az útvonal déli részén, a Sierra-hegységben szigorú hóviszonyok akadályozzák a haladást, ezért sok túrázó, aki eredetileg északi irányba indult el, inkább elhagyja az ösvényt, északra utazik, és ott teljesít egy nagyobb szakaszt (ezt hívják flipflopozásnak). „Napközben sok ilyen túrázóval találkozunk. Ez kettős érzést kelt bennünk, mert egyrészt megértjük, hogy most megfelelő tapasztalat es erőnlét nélkül nagyon veszélyes a Sierrán átkelni. Viszont elvileg nem érvényes az engedély a „flipflopozásnál”, direkt ezért is vezették be. Másrészt meg fura, hogy nem ellenőrzik az engedélyeket (mint a miénket) Harts Pass-nál” – írta erről Ákos. „Így sok ember is lesz, és veszít az exkluzivitásából a déli irányú túrázás. Nálunk is szempont volt, hogy ne legyen óriási tömeg.”
A logisztikai kihívásokért a washingtoni vadon gyorsan kárpótolta őket. „A washingtoni hegyek olyan látványt nyújtottak, mint amit képeslapokon látni. De komolyan. Hegyes, havas csúcsok, alpesi rétek, fenyvesek, naplemente. Gyönyörűen karbantartott, kanyargó ösvény.” – írja Viktor, említést téve arról is, hogy némelyik táborhelyen olyannyira súlyos a szúnyoghelyzet, hogy „levegőt venni is nehéz”. Ritkább állattal is találkoztak, Ákos ugyanis megugrasztott egy hiúzt: „először azt hittem, hogy egy gyapjas kis dagadt mormota”, írta erről beszámolójában. Mormotákkal többször, medvével nem találkoztak, pedig ahogy arra egy ranger is felhívta figyelmüket, „a medveaktivitás nagy itt, és szigorú szabályok vannak rá, mit kell medvebiztos tárolókba rakni, hol lehet főzni, vécére menni vagy aludni. […] Egyébként itt nincs túllihegve a dolog. Mindenki tudja, mit kell tenni ilyenkor, és hogyan lehet minimalizálni a találkozás esélyét.” – fejti ki egy későbbi bejelentkezésében.
A PCT Washington állambeli szakaszának meghatározó látványa a Makra Ákosék képein is feltűnő Glacier Peak. A 3207 m magas csúcs neve árulkodó, hiszen 11 nagy jégfolyam festi fehérre a karakteresen rétegvulkáni megjelenésű tűzhányó süvegét. A környéknek ez a legaktívabb vulkánja, az elmúlt 3000 évben 5 nagy kitörést produkált, de a térség 4 másik tűzhányója között található egy ismertebb is: az 1980-ban bekövetkezett, pusztító kitöréséről elhíresült Mount Saint Helens. Ezek a hegyek pedig a Cascade-hegység részei, ami a PCT legerdősültebb, alpesi jellegű területe gyorsan változó, csapadékos időjárással és sokak szerint az útvonal legszebb szakaszaival.
A névadó csúcs körül a Glacier Peak Wilderness nevű természetvédelmi terület található, aminek itthon leginkább a rezervátum védelmi fokozat felel meg. Európai fejjel szinte felfoghatatlan méretű vadont, igazi őserdőt védelmez, kiterjedése 2300 km². Csak hogy érzékeljük, micsoda vadon veszi körbe itt a túrázókat: a szóban forgó rezervátum valamivel nagyobb, mint Komárom-Esztergom vármegye.
Az ösvény állapota egyébként kiváló, „ha csak ennyire lesz benőve, már most aláírom a végéig” – mondja Ákos. A legnagyobb terepi nehézség eddig egy folyóátkelés volt, ahol egyikük túrabotja össze is csuklott. „Nagyon szuperül követhető az ösvény. A PCT-t úgy kell elképzelni, hogy kb. van ez az ösvény a hegyekben, és más nagyon nem. Esetleg egy-két mellékösvény, amikor civilizáltabb helyekre ér az ember. Szóval nem olyan, mint otthon, hogy ezer ösvény fut az erdőkben, sok csomópont, és könnyű elvéteni az irányt. Itt, ha nem gondolkodsz, csak mész a csapáson, akkor is jó irányba mész. Jó esetben 1-2 naponta van egy-egy hely, ahol keresztezi egy másik útvonal, de ezek is táblákkal, nyilakkal vannak jelölve, hogy mi hova vezet. Jelek nem nagyon vannak, mert minek tegyenek jelet, ha 80 km-en keresztül nincs más út. Eddig maroknyi PCT-jelzést láttunk csak.” – válaszolta Viktor az ösvény technikai jellegét firtató kérdésemre. De használnak egyébként két térképes appot is (a Faroutot és az itthon is népszerű Mapy-t).
Turistaházak ezen a szakaszon nincsenek, a kempingezés pedig szigorú szabályokhoz kötött: „van egy letaposott földdarab, ahol látod, hogy sátraztak már előtted. Kötelezően javasolt ezeken a helyeken sátrazni, hogy megőrizzük a természetet olyannak, amilyen, ne pedig boldog-boldogtalan rásátrazzon védett növényekre/állatok élőhelyére. Ezeket a pontokat jelölik térképen, így lehet számolni vele előre, hogy ott majd lehet sátrazni” – írja erről Viktor.
Jeges pihenő
A terep jelentette akadályoknál komolyabb kihívásokkal is szembesültek: Ákos az első napon betegedett le, belázasodott, köhögött, fájt a torka, így aztán kénytelen volt menet közben gyógyulni. Mire ez sikerült is, Viktor szembesült nehézségekkel. Egy szakaszt véletlenül elszámoltak a tervezésnél, ezért az egyik napon 46 kilométert kellett teljesíteniük. Másnapra megfájdult a sípcsontja, és korábbi tapasztalatából tudta, hogy csonthártya-, szalag- vagy íngyulladással van dolga. „A sípcsontom lüktetni kezdett, már sántítottam picit. […] Az utolsó kilométereket elképesztő fájdalmak között teljesítettem, pedig elég magasan van a toleranciaszintem ezek iránt.” Végül emiatt kénytelenek voltak négy nap kényszerpihenőt tartani, amit egy Leavenworth-i kempingben tartottak. „Egy kempingben töltjük a pihenőnapokat, szívmelengető, hogy mindenki segíteni akar: valaki készített nekünk reggelit, valaki jeget hozott, valaki sört, valakitől kempingszékeket kaptunk, folyamatosan érdeklődnek a hogylétem felől. Csupa jó ember vesz körül minket.” – számolt be erről Viktor. (Minden olvasónknak ajánljuk, hogy keressen rá Leavenworth-re, a látvány egyszerre lesz ismerős és meghökkentő: bajoros falukép amerikai kivitelben.)
A PCT kultuszára jellemző egyébként, hogy az útvonal környezetében lakók nemcsak, hogy szokva vannak a túrázókhoz, de gyakorta segítenek is nekik. Ez a jelenség szülte a hangzatos trail angel kifejezést is, amit e csoport képviselői érdemelnek ki. Ahogy Ákos írja róluk, „valaki elszállásol, vagy elvisz valahova, néha még benzinpénzt sem kérve, de van, aki a sivatagban temérdek mennyiségű vizet rak le a túrázóknak a nehezebb szakaszoknál, vagy csak az útvonal egy pontján meleg ételt csinálnak.” Az egyik városi stoppolás alkalmával Viktor túrabotja véletlenül az autóban maradt, de mire végeztek volna a bevásárlással, a sofőr visszament megkeresni a párost, és visszaszolgáltatta az elkeveredett botokat.
Kanadai - amerikai határ, a Pacific Crest Trail kezdőpontja. Most már csak gyalogolni kell… Mondjuk úgy 4270 km-t
„Nekem is lejátszódott minden eshetőség a fejemben, főleg azok után, hogy olvasom, 3-6 hónap ennek a gyógyulási ideje. Hát, most van rá 3-6 napom. Idegőrlő a várakozás, latolgatjuk a továbbiakat, de egy biztos: mindent megteszek, amit tudok” - írta még hétvégén Viktor a lábfájdalmairól. Mai bejelentkezésük szerint óvatos haladás mellett, de Viktor lába rendben van, tudja folytatni az utat. Kb. 420 km-es távnál, a Snoqualmie Pass-nél járnak – ez a szeszélyes időjárású, nehéz terepen vezető washingtoni szakasznak körülbelül a fele. Aki szeretné követni a haladásukat, az a Turista Magazinon rendszeresen találkozhat majd velük, de érdemes a Facebook- és Instagram-oldalaikat is követni, mert ott is bejelentkeznek, amikor lehetőségük van rá. (Kércz Viktor Facebook- és Instagram-oldala, Makra Ákos Facebook- és Instagram-oldala.)
