Nem, ez a cikk nem egy vietnámi háborús film díszlettervéről fog szólni, kicsit közelebb, de magasabbra megyünk. A hegyekben kirándulni elsősorban nyáron szokás, amikor a nappalok a nehezebb csúcsmászások teljesítésére is elég hosszúak, de a magas-tátrai ősz is megér egy hétvégi kiruccanást: az ég tiszta háttere előtt vakítóan sárgálló vörösfenyők tükörképe táncol a rezzenéstelen hegyi tavak ezüstös felszínén. Ez így leírva borzasztóan giccses, nézzük meg tehát élőben!
Hűvös hajnalon
Már reggel hatkor fejlámpás siserehadként sorakozunk fel a Csorba-tónál, a felkelni készülő nap narancsvörösen emeli ki a hegygerincek sötét kontúrját. Célunk a Lorenz-hágó. A Magas-Tátra közkedvelt körtúráján ugyan komoly csúcsot nem mászunk, cserébe annál több hegyi tavat érintünk. A hajnali indulás nemcsak látványos, de szükséges is, hiszen a túra közepesen hosszú és egyre korábban megy le a nap, mi pedig a sötét fenyvesekben bandukolva nem szeretnénk a télre készülődő barnamedvék táplálékkiegészítőjeként végezni.
A túrát közel 1400 méterről indítjuk, a közismert Csorba-tó partjáról, amely Szlovákia méltán legkedveltebb tava:
kristálytiszta vizét az olvadó hó és az alpesi források táplálják, és a körülötte elterülő hegyek biztosítják a festői hátteret.
A tó nem csak manapság vonzza a kényelmesebb turistákat, a történelmi Magyarország részeként a 19. század végétől az arisztokrácia kedvelt pihenőhelye volt. A türkiz víztestre most csak egy röpke pillantást vetünk, még csak az út elején járunk és szeretnénk kicsit kimelegedni, mert bár még október eleje van, bakancsaink alatt már fagyott göröngyök ropognak.
A tátrai lucfenyvesek aljnövényzetének jellemző faja a fekete áfonya
Hamarosan hátrahagyjuk az üdülőházak utolsó kerítését is és elnyel minket a hajnali fenyves. A talajt itt sűrű moha és egy levéltelen, de zöldes ágú törpecserje borítja, az áfonya. Bár a szezon már elmúlt, a korallszerű zöld bokrok jól mutatnak csupasz ágaik ellenére is.
Figyelem! A Tátra magasabb régiója hivatalosan november 1-ig látogatható, a Fátyol-vízeséshez azonban télen is felmászhatunk.
Leánykönnyek és alulemezek
A gleccser vájta Malompataki-völgyben (szlovákul Mlynická dolina) az út meredekebbre vált és lassan a nap első sugarai is átömlenek a kétoldalt magasodó sziklaszirtek taraján. Eddig fáztunk, de hirtelen olyan meleg lesz, hogy kénytelenek vagyunk pólóra vetkőzni. A patakot követve a fák lassan ritkulni kezdenek, majd elmaradoznak. Elérve a törpefenyves-zónát a víz csörgedező hangját lassan halk zúgás veszi át: közeledünk a Fátyol-vízeséshez.
A Fátyol vízesés zuhataga a néphagyományt is megihlette
A 30 méter magas vízfüggönyt a monda szerint egy leány könnyei táplálják, akinek kedvese odaveszett egy zergevadászat során a közeli hegyorom tövében. Az impozáns látnivaló mellett felkapaszkodva pillantjuk meg reggeli pihenőnk helyszínét, a Fátyol-tavat.
A Malompataki-völgyben, tovább haladva a hatalmas sziklák között szétszórt fémdarabokra leszünk figyelmesek. Közelebbről is szemügyre véve őket világossá válik a szegecselt alumínium-lemezek eredete: egy helikopter roncsait látjuk. Borzongva nézünk utána a történteknek: 1979 nyarán, egy német túrázó bajba került, a nyári hómezők egyikén súlyos lábsérülést szenvedett és azonnali orvosi segítségre szorult.
A kirándulók riasztották a mentőhelikoptert, melynek fedélzetén hat hegyimentő és a háromfős személyzet utazott.
A mentőakció sajnos tragédiába torkollott: a gép hasa beleakadt a hegygerincbe, így nagy magasságból lezuhant.
A becsapódást követően a helikopter megperdült, majd több mint 100 métert zuhant a sziklák között, miközben utasai közül többen kiestek a gépből. A sérült gép végül lángra kapott és felrobbant. A nagy füstre a környező völgyekben is felfigyeltek. Sajnos a balesetet a kilenc utasból csak ketten élték túl: egyikük, Ladislav Janiga, a tragédia ellenére később még évekig folytatta hegyimentő munkáját, mielőtt nyugdíjba vonult. A roncsok azonban maradtak, és szomorú mementóként emlékeztetnek a hegyimentők hősies, de korántsem veszélytelen munkájára.
Az 1979-ben lezuhant mentőhelikopter roncsai a Malompataki-völgyben
Feneketlen mélységek és zergefenekek
A roncsok után a Kis Zerge-tó peremén kiizzadva ülünk le egy rövid pihenőre. Bár hőérzetünk nyári kánikulát jelez, valójában itt már elkezdődött a hegyi tél, a víz felszínét gyenge jég borítja. A dermedt buborékok megcsodálása után nekivágunk a túra legnehezebb részének, a „csúcstámadásnak”, magasan fölöttünk balra már a hágó sziklaszirtjei meredeznek.
A Lorenz-hágó a Magas-Tátra egyik legnépszerűbb túracélpontja, amely 2314 méteres magasságban biztosítja az átjárást a Malompataki-völgy és a Furkota-völgy között. Az ösvény egyre meredekebb kaptatóba vált és sziklás terepen vezet tovább, a kitettebb párkányokon láncok segítik a biztonságos haladást. Néha nem árt, ha a kezünkkel is kapaszkodunk a sziklákba, ugyanakkor
a terep még nem veszélyesen technikás, inkább élvezetes kihívás, de semmiképpen sem tériszonyosoknak való.
Ahogy visszanézünk a hágó tetejéről, láthatjuk, hogy egy második kis tavat is rejtett a völgy. A lejjebb látható Felső-Zerge-tó neve is azt sejteti, hogy a Tátrában itt a legsűrűbb e hegyi párosujjú patások populációja. Ekkor a gerincen az egyik barna szikla hirtelen megmozdul, és egy kampós szarvú kérődző tűnik ki a sötét háttérből, mellékelt ábraként azonban csak a hátsóját hajlandó bemutatni.
A Fátyol tó partján, félúton a hágó felé
Kelet felé pillantva a szemközti gerincet a Sátán-csúcs fenyegetően visszahajló sziklakarma uralja, mögötte a távolban a hegység legmagasabb ormai díszlenek, a Gerlachfalvi-csúcs mögött a Lomnici-csúcs is látszik innen, jól kivehető a turistaház és a felvonó fogadóépülete. A másik irányban elterülő Furkota-völgyben is két víztest fénylik a délutáni napsütésben, a Wahlenberg-tavak.
Furkotai fürdő, jéghideg felfrissülés
A hágó túloldalán lefelé ereszkedve kis túlzással belekóstolunk a skyrunning sportba, iramosabb tempóban szökdelünk lefelé a sziklákon.
A skyrunning egy különleges hegyi futósport, amely meredek, technikás terepeken, általában 2000 méter felett zajlik. Eredetileg az Alpokban alakult ki, de mára világszerte népszerűvé vált. A versenyek során a futók sziklás, gyakran szűk ösvényeken haladnak, csúszós talajon leküzdve jelentős szintkülönbségeket. A skyrunning nemcsak extrém fizikai állóképességet igényel, de technikai ügyességet és mentális felkészültséget is, hiszen a futók csak nagyon minimális felszerelést és egy kevés frissítőt visznek magukkal.
A felső Wahlenberg-tó olyan vakítóan csillog, hogy nem bírunk ellenállni a kísértésnek, letérünk az ösvényről és leereszkedünk a partjára. A tó kristálytiszta vize tükörként veri vissza a környező sziklákat, és noha eredetileg ivóvízért állunk meg, nem kell sokáig győzködni a csapatot, hogy csatlakozzanak egy gyors mártózáshoz a 2-3 fokos vízben. Természetesen ez nem való mindenkinek, de akik szereti a jeges fürdőket – mint például a Wim Hof-módszer hívei –, azoknak egyenesen kötelező.
A Wahlenberg-tó gyönyörű medencéje reggel még jégpáncélba burkolózott
A Wim Hof-módszer egy egyedi légzéstechnikával, hidegterápiával és meditációval kombinált gyakorlat, amely azt ígéri, hogy javítja a fizikai és mentális teljesítőképességet. A módszert Wim Hof, egy holland extrémsportoló fejlesztette ki, aki „Jégember” néven vált ismertté, miután számos jeges, hidegtűrést igénylő rekordot döntött meg. A módszer célja, hogy a hideg és a légzés által aktiválja a szervezet rejtett energiáit, javítsa az állóképességet, és edzéssel szinte új szintre emelje a mentális ellenállóképességet.
Tükröm, tükröm…
A jéghideg víztől mintha csak az „újraindítás” gombot nyomtuk volna meg a testünkön, felfrissülve, de még bizsergő bőrrel indulunk tovább lefelé és hamarosan elérjük a fahatárt. A sok kopár hegycsúcs és szürke szikla után a zöld törpecserjés növényzet majdnem a fürdőnél is üdítőbben hat.
A fenyveszónába érve már érezzük a kirándulás végét, meglepve konstatáljuk tehát, hogy még hátra van a túranap legszebb látványa:
A jelenés csak 5-10 percig tart, de színes foltokban ég az emlékezetünkbe: a Tátrát utószezonban is érdemes felkeresni. Mire a nap végleg lebukik az Alacsony-Tátra liláskék háta mögé, a fenyvesek homályából kilépve megérkezünk a Csorba-tóhoz, ahol mintha egy másik világ kezdődne.
Futók, babakocsis és kutyás kirándulók, sétáló nyugdíjasok és 16 dideregve pózoló menyasszony. Egy valami azonban nem változik, a látvány továbbra is pazar, a Kriván fordított mása impresszionista festményként remeg a Csorba-tó feszített víztükrén. Ha az gondolnánk, hogy a naplemente volt a csúcspont, megint tévedünk, a Tátrában mindig van feljebb!
- A mintegy 15 km hosszú túra 6 óra alatt teljesíthető, de ha szeretnénk alaposan kiélvezni a látványt, érdemes inkább 8-9 órás menetidővel számolni, amelyben már a pihenőidők is benne vannak.
- A Tátrában őshonos barna medvék a legritkább esetben támadnak emberre, így tisztes távolságban nem kell tartanunk tőlük. Aki biztosra szeretne menni, vigyen magával medvecsengőt, így elkerülhető a váratlan találkozás.
- A Tátra magasabb régiója hivatalosan november 1-ig látogatható, a Fátyol-vízeséshez azonban télen is felmászhatunk.
