Ha főúri kastélyokra gondolunk, alapértelmezetten a fényűzés, a jólét, az elegancia vagy az aranyozott porceláncsészék és a tündöklő kristálycsillárok jutnak az eszünkbe. Az már kevésbé, hogy kik azok, akik a háttérben meghúzódva gondoskodnak róla, hogy minden makulátlan és zökkenőmentes legyen. A gyulai kastély Magyarországon talán az egyetlen, ahol a személyzet életébe is bepillantást nyerhetünk.
Talán elsőre nem is gondolnánk, hogy ez izgalmas lehet. Bevallom, kicsit én is így voltam vele. Egy nagy adag kíváncsisággal érkeztem, hiszen nehéz volt elképzelni, mi lehet olyan érdekes a szolgálók életében. A grófok, grófnők mindennapjai – na, az már valami! Csupán arról feledkeztem meg, hogy az ő hétköznapjaiknak bizony szerves része volt a cselédség. Az Almásy-kastély teljesen meggyőzött. Mire kijöttem az épületből, már pontosan tudtam, mennyire fontos szerepet töltöttek be a szolgálók a kastély életében, és hogy csak ezzel együtt ismerhetjük meg azt igazán.
Egy váratlan török emlék
A kastély tornyában állva szuperül be lehet látni a környéket, sőt, aki nagyon magas, az tiszta időben akár az erdélyi Bihar-hegység sziluettjét is ki tudja venni a távolban. Az épület mögötti részen egykor az angolpark húzódott, most a várfürdő terül itt el. A kastély körül több száz éves fák nyújtózkodnak az ég felé, amelyek madarak hadának adnak otthont – zöld küllők, erdei pintyek, az egyik platánra még a kacsák is fel szoktak mászni –, és rálátunk a kastély másik végén álló toronyra is, amelynek az alja egykor kapuként funkcionált, és azért különleges, mert még a török uralom alatt épült.
A kastély és a közeli gyulai vár története szorosan összekapcsolódik. Hajdanán egy palánkfal húzódott a vár körül (az első, kisebb kastélyt ezen belül építették), ennek a kapujáról van most szó. Vezetőnk, Szilágyi Sándor elmondja, hogy állítólag
Magyarországon ez az egyetlen ilyen nagy, épségben megmaradt, világi török épület,
hiszen a minaretek, türbék, dzsámik és a fürdők vallási jellegű helyszínek. De van itt más is a törökök hagyatékából. Az udvaron fehér kövek jelzik egy minaret és egy dzsámi egykori helyét, ezek anno I. (Nagy) Szulejmánnak lettek szentelve.
Ahol most a Hunguest Hotel Erkel áll, ott egykor dámvadaskert terült el, de volt mellette fácános is. A kastély szomszédságában üvegházat emeltek, ahol többek között citromot és narancsot termesztettek, és a kastély lovardája is fontos szerepet töltött be, itt indult ugyanis újra a színházi élet 1849 után.
A Harruckernektől az Almásyakig
Ha a kastély történetét szeretnénk felgöngyölíteni, egészen a török hódoltság utánig kell visszamennünk az időben, amikor Harruckern János György királyi hadi élelmezési biztos megkapta Békés vármegyét III. Károlytól. Akkoriban a terület igencsak néptelen volt, ezért a katonatiszt újra benépesítette azt magyar, német, román és szlovák családokkal. A legelső, kis kastélyt 1720-ban emelték, később ezt bővítgették és építették át számtalan alkalommal. Harruckern Ferenc alakíttatta ki a barokk épületet, unokája, Wenckheim Ferenc pedig fényűző rezidenciát varázsolt belőle, lovardát emeltetett, a parkba és a télikertbe egzotikus növényeket telepíttetett. Az Almásy család Wenckheim Stefánia Mária grófnő és gróf Almásy Kálmán 1855-ös házasságával került kapcsolatba a gyulai kastéllyal.
1944-ben az épületet kifosztották, a parkettát és a könyveket eltüzelték. Hatalmas szerencse, és ebben a kastély szintén nagyon egyedi, hogy egy régi, részletes leltárnak köszönhetően gyakorlatilag újra tudták alkotni a bútorokat, mert minden paraméterük – a stílusuk, a színük, az anyaguk – megmaradt írásos formában.
A második világháború után a kastélyt államosították, ezután volt itt szakmunkásképző iskola, ápolónőképző, és csecsemőotthonként is funkcionált az épület. A parkban 1960-ban termálfürdőt alakítottak ki. A kastélyt az 1990-es évektől kezdve fokozatosan kiürítették, és a csecsemőotthon 2002-ben végleg kiköltözött. Az állami tulajdonú épületet 2011-ben vette át a gyulai önkormányzat. 2014-ben kezdődött meg a helyreállítás egy EU-s pályázat keretein belül. A kiállítás 2016-ban debütált.
Csengetett, Mylord?
A kastély alsó termeinek jó részét foglalja el a már említett, egyedi koncepciójú kiállítás, amely a szolgálók mindennapi feladatait mutatja be, a legtöbbször interaktív módon. Az első termek egyikében helyet foglalhatunk a személyzet asztalánál (nyomban a Csengetett, Mylord? című sorozatban érezhetjük magunkat), és kezünket egy adott pontra és valamelyik tárgyra – például egy evőeszközre vagy egy stoppolófára – helyezve a kivetítőn megnézhetjük a használati eszközhöz fűződő feladatokat. Például láthatjuk, mennyire nem volt egyszerű a cipőpucolás, nem csoda, hogy mire egy inas megtanulta tisztességesen elvégezni a műveletet, jó pár lábbelit tett tönkre. A nehézség az volt, hogy a viaszt egyenletesen kellett eloszlatni, amelyet egy gyertya segítségével melegítettek fel a cipőn. Látjuk már a hatalmas hibalehetőséget: ha az illető nem volt elég óvatos, könnyen megégethette a lábbelit.
De nemcsak a cselédség tevékenységeiről kaphatunk képet, hanem a személyükről is. Egy hatalmas érintőképernyőn a személyzeti hierarchia rajzolódik ki előttünk. Ha rányomunk például a komorna, a kertész vagy a társalkodónő pozíciójára, megtudhatjuk, mi volt az illető munkája, és konkrét személyeket is megismerhetünk, akik valaha itt szolgáltak.
Az említett hierarchia egyébként egyáltalán nem volt kőbe vésve: lejjebb és feljebb is lehetett kerülni szorgalom és ambíció függvényében. Jó lehetőség volt egy előkelő családnál szolgálni, egy fiatal lány például összespórolhatta a hozományát, vagy falura visszatérve házat vásárolhatott magának. A Wenckheimek és az Almásyak szociálisan nagyon érzékenyek voltak, és egyáltalán nem nézték le vagy zsákmányolták ki a szolgálókat, sőt!
Czirákiné Almásy Erzsébetről például tudvalevő volt, hogy a legjobb barátnője a komornája volt, Almásy Dénes pedig előre köszönt a személyzet tagjainak.
Ebből aztán egy vicces játék is kisült: elkezdtek versenyezni, hogy ki tudja hamarabb üdvözölni a másikat, így sokszor már messziről ordibáltak egymásnak. A személyzetnek továbbtanulási lehetőséget, lakást és – miután kiöregedtek a munkából – évjáradékot biztosított a család.
„Az emberek régen sem különböztek tőlünk sokban. Ugyanúgy tudtak félni, mint mi, de ugyanúgy lehettek bátrak, ugyanúgy gyűlöltek és ugyanúgy szerettek is, és talán ez az, amiből a jelenünk és a jövőnk is kifejlődik” – foglalta össze vezetőnk. Úgy hiszem, ez a gondolat akár a kastély ars poeticája is lehetne.
A kiállításon mindent meg lehet fogni és ki lehet próbálni (kivéve az ágytálakat...). Az inas szobájában szemügyre vehetjük és megtapogathatjuk az illető használati tárgyait, például a ruhák és cipők tisztítására szolgáló keféket, a ruhaszobában pedig sorra végigfogdoshatjuk a különböző anyagokat, többek között az ágyneműkét és az alsóneműkét, illetve azt is megtudhatjuk, hogy melyiket milyen gyakran mosták – utóbbiakra kéthetente került sor. Magyarországon itt használtak először holoprojektoros technológiát: az egyik vitrinben egy apró szellemlányt fedezhetünk fel, aki nagy gonddal éppen a ruhákat vasalja. A házvezetőnő hálószobájában megvizsgálhatunk egy súlyos díszruhát, illetve megemelhetjük a nehéz kulcscsomót, amelyet a szolgáló nap mint nap a derekán viselt. Persze, nem hiányozhat a konyha sem, itt megtudhatjuk, mi minden szerepelt anno az előkelőségek étlapján a pávától a teknősig, és még korabeli receptötleteket is lelünk.
A szerencsétlen páter és a szúnyogok
A kiállítás második részében a kastély történetével ismerkedhetünk meg. Izgalmas sztorikban és karakterekben nincs hiány. Ott van mindjárt az az Antonius páter, akinek a naplójából rengeteg minden kiderül az akkori főúri életről. A ferences szerzetes a Harruckern család káplánja volt, és a nyarakat Gyulán töltötte velük. Elmeséli többek között azt a történetet, amikor megbízzák a feladattal, hogy űzze el a szúnyogokat az előkelők lakrészeiből. Antonius először azzal próbálkozik, hogy az ablakokat kitárva bevilágítja a szobákat, de ezzel természetesen éppen az ellenkezőjét éri el annak, mint ami a szándéka: az összes terem tele lesz vérszívókkal. Ezután fáklyákkal telefüstöli a kastélyt, és gyorsan becsukja az ablakokat – ez már beválik, ám a füstnek senki sem örül. Végül egy seprűvel kell kihajtania a rovarokat a szobákból, ami felesleges szélmalomharcnak bizonyul, nem is beszélve arról, hogy a saját szobájára már sosem jut ideje, ezért összevissza csípik a szúnyogok.
Családi történeteket is hallhatunk, ha megnézzük a Schell Antóniával, Almásy Dénes gróf egyenes ági leszármazottjával készült interjút, és az egyik teremben szemügyre vehetjük mindhárom család, a Harruckernek, az Almásyak és a Wenckheimek családfáit is. Vezetőnk itt elmondja, hogy a jótékonykodás központi szerepet játszott az életükben, Wenckheim Krisztina például az egész hozományát egy árvaház felépítésére ajánlotta, és nagyon a szívén viselte a gyerekek sorsát, hiszen ő maga is árva volt.
Nemzeti illat és fardagály
Miután felcaplattunk a ferde műemlék lépcsőn, amelyet egykor még Ferenc József és Sissi lábai is koptattak, az előkelők szobáiba nyerhetünk bepillantást. Ezek a terek már jobban hasonlítanak azokhoz, amelyeket általában egy kastélyban be szoktak mutatni, ám itt is törekedtek arra, hogy a látogató első kézből szerezhessen információt a korabeli életről. Meg lehet szimatolni például a híres Nemzeti illatot, ami nem volt más, mint egy uniszex parfüm, amelyet a testszag elkendőzésére használtak. 1846-ban találták fel, vaníliát, narancsolajat, jázmint, rózsát, cédrust, szegfűszeget, pézsmát és ámbrát tartalmaz. Mint megtudjuk, a mosakodást akkoriban nem tartották annyira fontosnak, sőt inkább kissé megalázónak érezték,
alaposabb fürdőt pedig csak heti egyszer vettek, ezért a parfümöknek nagy sikerük volt.
Egy terem a divatot állítja középpontba. Itt megtudjuk, hogy a hölgyek hátsó fertályát terebélyesebbnek mutató üleppárnát a rendkívül frappáns fardagály névvel is illették, és hogy egy bál előtt előszeretettel csepegtettek citromlevet a szemükbe, hogy az egész éjszaka szépen csillogjon. A citromos praktikát a világért ki nem próbálnánk, de a „mágikus tükör” elé azért beugrottunk, hogy megnézzük, miként festenénk báli ruhában. A kivetítő segítségével magunkra applikálhatunk pár, a korabeli divatnak megfelelő holmit, ami a gyerekeket biztosan jó időre leköti. Apropó, gyerekek: a gyerekszobában árnyjátékot is kipróbálhatunk. Természetesen női és férfiszalont, grófi és grófnői hálószobát és egy nagy ebédlőt is találunk a kastély felső szintjén, és ha még nem volt elég az élményekből, a pincében két szabadulószobát próbálhatunk ki.
Nyitvatartás:
Keddtől vasárnapig 10–18 óráig
Jegyárak:
Teljes árú jegy (az állandó kiállításra): 2500 Ft
Kedvezményes jegy: 1600 Ft
Családi jegy: két gyerekkel 7200 Ft
További jegyárak és információk a gyulaikastely.hu oldalon.
A cikk a Turista Magazin 2021. július-augusztusi számában jelent meg.
