A kivitelezési munkálatok, valamint az informatikai tartalomfejlesztés befejezésével végéhez érkezett a pályázati projekt, a megújult várat hamarosan birtokba vehetik a látogatók.
„A Balaton várának fejlesztése a történelmi épített örökség turisztikai potenciáljának erősítése érdekében” - Sikerrel zárult az Európai Unió támogatásával megvalósuló projekt.
Szigliget Község Önkormányzata pályázatot nyújtott be a Szigligeti vár látogatóbarát fejlesztésére, amelynek keretében közel 302 millió forint támogatásban részesült.
Az épített örökség megóvása, a vár és környezetének újfajta, interaktív bemutatása, akadálymentesítés és munkahelyteremtés; ezen célkitűzések mellett nyújtotta be pályázatát Szigliget Község Önkormányzata a „Turisztikai attrakciók és szolgáltatások fejlesztése” című pályázati felhívásra.
A pályázat tartalmi értékelése és a támogatói döntés kézhezvételét követően megkezdődött a projekt megvalósítása. A projekt teljes időtartama alatt a tervezett ütemben haladtak az építési munkálatok, a fejlesztés eredményeként létrejövő új élményelemek folyamatosan körvonalazódtak, a háttérben pedig már zajlott az informatikai eszközök beszerzése és a tartalomfejlesztés.
A komplex megújítás során új falak, tetők, tornyok kerültek megépítésre, amelyek pontosabb képet adnak majd a vár egykori állapotáról. Emellett új kiállítóhelyek jöttek létre - kápolna és kovácsműhely került kialakításra, továbbá a korra jellemző egyéb kiegészítők - konyhai eszközök, ágyúk - segítségével betekintést nyerhetnek a látogatók a vár mindennapjaiba.
Az esélyegyenlőség biztosítsa érdekében a mozgáskorlátozottak számára az ún. „Tanítóházban” interaktív kiállítótetet alakítottak ki, ahol a várban elhelyezett kamerák által sugárzott képet tekinthetik meg a látogatók.
Az informatikai és egyéb eszközbeszerzésnek köszönhetően a látogatók olyan modern műszaki megoldásokkal találkozhatnak a jövőben, amely az eddigi élményeket még teljesebbé teszi és újakkal egészíti ki. A várkamerák, a 3D Kronoszkóp és az érintőképernyős terminálok segítségével új képet kaphatnak a látogatók a Szigligeti Várról, annak korabeli életéről. A beruházás modern színpadi elemek, hang- és fénytechnikai berendezések beszerzését is tartalmazta.
Szigliget Község Önkormányzata jelen fejlesztés megvalósításával jelentős lépést tett annak érdekében, hogy a Szigligeti vár a kulturális- és örökségturizmus egyik meghatározó célpontjává és a kultúra jelentős helyszínévé váljon mind a hazai, mind a külföldi látogatók körében.
Korábbi cikkeink a Szigligeti várral kapcsolatban:
VÁR A SZIGLIGETI ÓVÁR!
Megújul a szigligeti vár
BALATON-KERÜLÉS BICIKLIVEL
Vaddisznókra támadó farkasfalkát rögzített egy erdélyi vadkamera
Az esetet a kamera Havasrekettye (Răchiţele) közelében vette fel, ami a Pádis-fennsík „szomszédjában", a Vlegyásza hegység lejtőin található.
Ragyás, tömzsi és veszélyeztetett az év békája
A sárgahasú unkát választotta a 2025-ös év kétéltűjének a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) Kétéltű- és Hüllővédelmi Szakosztálya, hogy felhívja a figyelmet a faj védelmére és magyarországi állományának jelentős mértékű visszaszorulására.
Meseszép kilátás a bükki Tar-kőről
Az ország egyik legszebb panorámája tárulhat elénk a 950 méteres sziklafal tetejéről.
Film a hiúzok visszatelepítéséről
A LIFE Lynx projekt keretében 18 hiúzt telepítettek Szlovéniába és Horvátországba a Kárpátokból azért, hogy javítsák Dinári-hegységben élő belterjessé vált populáció génállományát.
Törött ágak és bokák a Vértesben
A viszonylagos szilveszteri nyugalom után az újévben beindult a munka a móri tűzoltóknál. A lehasadt ágak eltávolítása mellett bokatöréshez is hívták őket a Vértesben.