Lebilincselő természetfilm-sorozat a szőke tóról, ahol hat évszak uralkodik

A pár évtizede létező Tisza-tó élővilágáról eddig még nem készült ilyen átfogó természetfilm, Szendőfi Balázs munkája egy négyrészes filmsorozat, amelynek első két részét már ti is megnézhetitek YouTube-csatornáján, amelynek címe A szőke tó – A Tisza-tó hat évszaka.

Az interjú előtt egy, a Rákos-patakhoz szervezett halfauna-felmérésen találkoztam Balázzsal, amelyet halkutatóként ő vezetett. Még soha nem vettem részt ilyenen, és nagyon meglepett, hogy mennyi élőlény lakik ebben a kis patakban.

Mint megtudtam, ilyenkor egy 150 méteres szakaszon kell végigmennie a felmérést végzőnek, és Balázs hálóját pár méterenként merítve a vízbe emelte ki a lajstromba kerülő halakat. Ezúttal a patak három leggyakoribb halát sikerült kifogni, kettő őshonos és védett fajt, a fenékjáró küllőt és a vágócsíkot, és a Magyarországon húsz éve megjelent, inváziós kerekfejű gépet. Ezután az őshonosak mentek vissza a vízbe, a kéretlen vendégek pedig szárazon maradtak.

De fogtunk szivárványos öklét is, amely védett. Ennek az aprócska halnak a jelenléte mutatja meg, hogy élő kagylóknak is kell lennie a patakban, mert az ökle azokba tojja az ikráit, csak így tud szaporodni. A feltevés be is igazolódott, Balázs nem sokkal korábban két élő kagylót fogott ki a patakból.

Most debütált új, 26 perces filmjei szórakoztatva edukálnak, egy pillanatra se hagynak máshová elkalandozni, pedig elsődleges főszereplői a halak. És valljuk be, sokakat nem annyira köt le ez a víz alatti világ, ám ezúttal garantáltan másképp fogjuk érezni, egyrészt mert izgalmasan lett fényképezve, másrészt okosan van felépítve. Balázs eddigi filmjei kizárólag halakról szóltak, a Gödöllői Nemzetközi Természetfilm Fesztiválon fődíjat nyert Hegyek-völgyek halai is. Ezúttal a Tisza-tó gazdag madárvilágát is megismerhetjük, sőt, feltűnnek benne egyéb állatok, például vidra, róka, őz és egy vicces jelenetben egy nyuszt is. Az első részt indító látványos tájképek és víz feletti élővilágot bemutató snittek után fokozatosan merülünk alá a Tisza-tó víz alatti világába. Mindezt érdekes információkkal teli, magával ragadó narráció kíséri.

A címben szereplő hat évszakot te találtad ki?

Igen, ugyanis a Tisza-tó vízszintszabályozása a tavaszt és az őszt két további, egymástól merőben különböző időszakra osztja. A filmből kiderül pontosan, hogyan.

Ez az első filmed, amit felkérésre készítettél. A 2018-as Tiszafüreden tartott Haltani Konferencián kért fel a film elkészítésére Hegedüs Gábor, a Tisza-tavi Sporthorgász Kft. ügyvezető igazgatója, miután megnézte az ott vetített Hegyek-völgyek halai című filmedet. Előtte volt bármilyen kapcsolatod a Tisza-tóval, kutattad ezt a területet?

Nem, de ha valaki csak annyit mondott volna, hogy csináljak a Tisza-tóról egy filmet, akkor is elgondolkodtam volna rajta. Így, hogy segítséget is felajánlottak, már az elejétől izgalmas volt, mert még sosem készítettem úgy filmet, hogy egy egész helyi gárda áll a hátam mögött. Vittek csónakkal, autóval, ahova kellett, és mindig kaptam magam mellé egy-egy szakembert. Hol halásszal, hol halőrrel, hol ökológussal vagy épp természetőrrel mentem, épp melyikük volt kompetensebb az adott feladatban.

Változott-e valamit a filmkészítési technikád az előző, Hegyek-völgyek halai filmedhez képest?

Igen, elkezdtem drónt használni, és a halakon kívül más állatokra is fókuszálni. Az Szlovákiában játszódó Hegyek-völgyek halai a Tátra vizeiről szól. Bár ennek a filmnek az elkészítése két és fél éven át tartott, csak 19-szer voltam kint, mivel nem vezetek autót, így horgászokkal és ismerősökkel kellett összeszerveznem az útjaimat. Körülbelül a forgatás felénél kapcsolódtak be szlovákiai halkutatók, akik elvittek ahhoz az erőműhöz, ahol játszódik a film majdnem fele. Ott nem lett volna idő más állatokkal való felvételekkel foglalkozni, ennél a Tisza-tavi filmnél viszont igen.

A Tisza-tavi forgatásnál hogyan oldottad meg autó nélkül az utazást? A filmezéshez szükséges sok holmit hogy vitted magaddal?

A felkérőkkel készült megállapodás szerint a legtöbb alkalommal vonattal mentem Füzesabonyig, és mindig jöttek értem kocsival. A filmezéshez szükséges felszerelésem pedig elég mobil, a drónom kicsi, a víz alatti akciókamerák is kicsik, igaz, kettővel kezdtem, a végére már hat lett. Még kameracsapdaként is ezeket alkalmaztam, és nagyon megszerettem ezt a másfajta felvételi módszert, mert igazán közelről, akár centiméterekről lehet felvenni a vadállatokat. Azonban van hátránya is, ugyanis egy kihelyezés egy snittet jelent, mert nem lehet két bevágásnak ugyanaz a háttere, ezért mindig ismételgetni kell a kihelyezéseket. A nagyon közeli felvételnek egyébként lett a filmben egy rendkívül vicces jelenete egy nyuszt szereplésével.

Halkutató vagy, de a hétköznapokban mivel foglalkozol? Mi a foglalkozásod?

Eredeti végzettségem szerint zenész vagyok, basszusgitáros és zeneszerző. Amióta a zeneiskolából kijöttem, ebből élek, ami színházi munkákat, zenekarokkal koncerteket, illetve stúdiófelvételeket jelent. Zeneelméletet is tanítok, és basszusgitár-oktatással is foglalkozom. De szerencsére most már a filmezés is hoz keresetet.

Balázs Zuglóban nőtt fel, és már gyerekként sok időt töltött a természetben. 7-8 évesen rendszeresen járt ki a közelükben lévő Rákos-patakhoz barátaival, hogy meglessék, milyen állatok élnek ott.

Miért pont a halak? Kicsi korodtól érdekeltek már, és azért indultál el ebbe az irányba?

Átfogóbban a magyarországi és kárpát-medencei ökológia az, ami érdekel, és most sem csak a halak, bár ez vált a szakterületemmé. 13 évesen én madárhangokat gyűjtöttem, míg mások diszkóba jártak. A zeneiskola sajnos rövid időre megszakította az addig kialakult szoros kapcsolatomat a természettel, de suli után egyből természetközeli tevékenység után is néztem a zenei munkák mellé, és ez a madármentés lett. 10 évig voltam madármentő, illetve madarászként tevékenykedtem.

Hogyan lettek a madarakból halak?

Egyszer etettem egy szalakótafiókát, és egy bányatóban fogtam neki csomó kis naphalat egy halászhálóval. Erről beugrott egy gyerekkori emlék, amikor apámmal balatoni nyaralásokon halászgattunk, és egyszer a sok küsz mellett két olyan halat fogtunk, amit nem tudtunk meghatározni, semmilyen könyvben nem voltak benne. Azóta már tudom, hogy azok folyami gébek voltak, amely nem őshonos faj, ezért nem szerepeltek az akkori határozókönyvekben. Izgalmasnak találtam ezt, hogy hogyan kerültek oda ezek a halak. Ezután akvaristaként kezdtem el először foglalkozni a halakkal, és ahogy gyűltek a tapasztalataim, abból írtam egy könyvet Hazai halak az akváriumban címmel, amely témának eddig nem volt itthon irodalma.

Az akvarista tevékenységemhez lelőhelyeket kellett találnom, így halfaunisztikával kapcsolatos publikációkat kezdtem el olvasni, amelyekből kiderült, melyik fajt hol találom. Aztán ez átfordult, és olyan adatok kerültek a birtokomba, amelyeket máshol nem lehetett megtalálni. Olyan fajokat fogtam ki adott helyeken, amelyek ott még nem voltak leírva. Felvettem a kapcsolatot a Haltani Társasággal, hogy ezeket az adatokat megosszam velük. Harka Ákos elnök biztatására pedig elkezdtem halfaunisztikai, majd később etológiai témájú publikációkat írni.

Hogy született meg az első filmed?

Elkezdtem a megfigyeléseimhez akciókamerákat betenni víz alá, ugyanis a halfogási tevékenységgel ellentétben a kamerázás semmiféle engedélyezési procedúrával nem jár. Az így született felvételeket látva fogalmazódott meg bennem először a gondolat, hogy a halakról filmet is lehetne csinálni.

Ugyanebben az időszakban Mosonyi Szabolcs természetfilm-rendező felkért szakértőnek a Vad Szigetköz című filmjébe. Amikor kivezettem őt a domolykók egyik közeli ívóhelyéhez, akkor láttam, hogy ugyanazzal a módszerrel filmeznek, mint én. Legérdekesebb saját témának a fővárosi vizek szinte senki által nem ismert halbőségét és ökológiai sokféleségét találtam, ezért lett első filmem a Budapest halai.

Miért tartod fontosnak a halak kutatását?

Mert elsődleges indikátorai annak, hogy milyen egy víz állapota. A klímaváltozást is jól mutatják, meg lehet figyelni, hogy a hegyi folyókban egyre jobban feltörekednek a síkvidéki fajok, mert pár fokkal hidegebb vizet éreznek ott. Egyre több a csuka meg a sügér a hegyi folyókban, pedig ott tájidegennek számítanak. És ez már évtizedekkel korábban megfigyelhető volt, mint a szárazföldi állatoknál, ilyen mondjuk a vörös róka észak felé való térhódítása a sarki róka rovására.

Térjünk vissza a Tisza-tavi filmedhez. Természetvédelmi szempontból úgy tudom, az az alapvető hozzáállás, hogy meg kell védeni az őshonos fajokat, és nem szabad beleavatkozni az adott területre jellemző természetes ökológiai egyensúlyba. A Tisza-tó egy 40 éve mesterségesen létrehozott tó, egy mesterségesen szabályozott ártéri terület, így mondhatjuk, az ember elég rendesen belenyúlt az ott lévő egyensúlyba, ezzel megváltoztatta az ottani élővilágot, amely csak pár évtizedes. Most mégis úgy kezeljük, mintha ott valami nagyon ősrégi állapot lenne. Te mit gondolsz erről?

A Tisza-tó „létrehozása” már egy kontrabeavatkozás volt, az első tájátalakítás az 1800-as években a folyószabályozásokkal már megtörtént. Nagyon valószínű, hogy ami most a Tisza-tónál található, az erősen hasonlíthat a szabályozások előtti állapotokra, az Ős-Tisza-vidékre. Nagy szerencséje ennek a tározónak, hogy nem a nyugati precizitással valósult meg, hanem „keleti” spórolással, és szinte lóhalálában, ezért nincs is saját medre az egésznek. Építettek gátat, de azon belül hagyták, hogy szépen elárassza azt, ami ott van, lehet az erdő, szántóföld, liget és bármi. Az élővilág pedig újra talált magának megfelelő élőhelyet, amit előtte 100 évig nem, és a terület gyorsan újranépesedett. A madár- és növényvilág elég szépen kialakult, és halak esetében hazánkban a Tisza-tó az egyik legfajgazdagabb élőhely. Néhány ikonikus faj, mint például a lápi póc és a széles kárász sajnos hiányzik belőle, de ez nem a táj, hanem a sok tájidegen és inváziós halfaj hibája.

Van kedvenc jeleneted a filmsorozatban?

Több is. Az egyik a nemrég nyilvánossá tett második részben van, és először nézve talán indokolatlanul a leghosszabb jelenet lett. Egy nagy és egy kis kócsagot láthatunk halászni a VI-os öblítőcsatorna elején lévő zsilipnél. Egy halőr figyelt fel az ott időző és halászó kócsagokra. Először nem mertem kihelyezni kameracsapdákat a nagy forgalmú hely miatt, nehogy ellopják őket, aztán mégis kiraktam. Nagyon nagy szerencsém volt, mert pont le tudtam őket filmezni az alatt a pár hét alatt, amíg ott voltak. Annak is szemtanúja voltam, amikor végleg elmentek onnan. Vége lett a küszívásnak, így nem volt már akkora halmozgás ott. Az egyik kócsag, mivel már csak szitakötőket tudott ott elkapdosni, egy idő után megunta, és amolyan sértődött módon elrugaszkodott, végigrepült a csatorna fölött és meg sem állt a Tisza-tó széléig. Idén már nem is mentek oda vissza.

Ezt a jelenetet nagyon szerettem. Azért is érdekes, mert a megszokott, természetes környezet helyett egy emberalkotta környezetben láthatjuk a madarakat, extrém közeli kameraállásokkal. Van olyan jelenet, amit nagyon szerettél volna elkészíteni, de nem tudott bekerülni a filmbe, mert nem sikerült lefilmezni?

Olyan volt, amit nagyon szerettem volna, ha továbbmegy, de félbemaradt, mégis beletettem. Ez az őszi leeresztés után a rétisasok érkezése. Amikor megriadnak tőlük a madarak, arról csak távoli felvételeim lettek. A jelenet elején még szép drónfelvételeken látszanak a madarak, de mire a rétisasok jöttek, a drón már lemerült, ki kellett jönni vele. Ezért a rétisasok érkezéséről csak a partról készített, elég távoli felvételek születtek.

A jégmadár halászása is jó lett volna, ha sikerül, de nem maradt rá elég idő. Víz alól szerettem volna felvenni, meg is voltak hozzá az eszközök, de nem halászott az alatt a négy óra alatt, amíg ott vártunk. Ezért csak az lett meg, hogy ki és beröppen az odújába, és kiül egy faágra.

A narráció szövegét is teljesen te írtad?

Igen, nem adok át ilyen feladatokat másoknak. (Mosolyog). Se a zeneszerzést, se a szövegírást. Ez utóbbi kettő egyébként az a szegmens, ahol a legtöbb hiányosságot szoktam felfedezni mások filmjeiben.

Feltűnt, hogy zenében is elég egyedi a film. Nem a természetfilmeknél általános „szép” zenéket halljuk. Itt-ott már annyira elütött attól, amit megszoktam, hogy ez keltette fel az érdeklődésem. A második rész tiszavirágzást bemutató jelenete alatt kifejezetten szokatlan, de pont ezért nagyon izgalmas lett a zenei aláfestés.

Az az egyik lemezemről van. Ez nálam már egy hagyomány, hogy minden filmembe belerakok legalább egy helyre egy keményebb, rockos zenei betétet.

Most milyen filmen dolgozol épp?

A Ráckevei-Dunáról készítek egy természetfilmet, amire szintén az ottani horgászszövetség kért fel. Szintén izgalmas téma ökológiailag és történetileg is, és megint csak egy ember által kontroll alatt tartott, szabályozott vízről szól.

Van olyan téma a fejedben, amit szeretnél nagyon megfilmesíteni?

Van, bár ezekre olyankor nem szoktam várni, hanem elindulok és megcsinálom. Ami nagyon közel áll hozzám, mint téma, az a hegyvidékek folyói. A Tátrába nagyon szívesen visszamennék, és fogok is, hogy az időközben sokat fejlődött eszközeimmel újra forgassak ott egy filmet. A Kárpát-medencén belül élő állatok érdekelnek. Mindig is azt akartam megmutatni, hogy itt, a mi tájainkról és állatainkról is lehet olyan lebilincselő felvételeket készíteni, mint amit régen csak a trópusi területekről készült filmekben lehetett látni. A másik távolabbi tervem a Körös-vidékről forgatni egy filmet, amelybe a romániai részt is beleveszem.

Balázs először csak az első részt szerette volna nyilvánossá tenni videócsatornáján, de olyan érdeklődést szült, hogy a másodikat is publikálta, és idővel majd a megmaradt két részt is publikussá teszi. De ezzel párhuzamosan tévékkel is tárgyal a filmsorozat vetítéséről.

Beszélgetéssel egybekötött vetítéseket is tartottál már Tiszafüreden és legutóbb Budapesten, az MTA-n. Tervezel még ilyen vetítést? Miért tartod fontosnak, hogy legyenek ilyenek?

Pont a beszélgetések miatt is, meg azért is, mert sokakhoz másképp nem jutna el. Idén már csak egy vetítés lesz, a XVII. kerületben, a Maros moziban, ha sikerül velük megállapodni.

Mit jelent számodra a természet?

A természet, az az út. Ahogy a taoizmusban. Egy élő, jelenbéli valami, ami megy előre, és amikor mi, emberek beleavatkozunk, akkor letérünk az útról, de az út attól még ugyanarra megy tovább.

Én általában ember nélkül szemlélem a természetet. Mégis az összes filmemben az ember és természet egymásra tett hatásait rögzítem. Nem érintetlen területeket filmezek, pont azért, mert foglalkoztat, hogyan tesszük tönkre a környezetünket. És hogy bemutassam, milyen valódi törekvések vannak arra, hogy lelassítsák vagy akár visszafordítsák ezt a tönkretételt.

Van az a mondás, hogy nem a természetnek van szüksége ránk, hanem nekünk a természetre. És hogy a természet majd úgyis megoldja, alkalmazkodik a kialakult helyzethez, lehet, eltűnnek fajok, vagy lesznek újak. Neked erről milyen gondolataid vannak?

Amikor természetvédelemről beszélünk, jó tudni, hogy nem a természet számára védjük meg a természetet, hanem a magunk számára. Ez pont olyan, mint – Durrelli hasonlattal élve – megvédeni egy Rembrandt-képet. Az csak az emberi kultúrának érték. Mégis megvédjük, hiába mondjuk azt, hogy ha leég a múzeum sok ilyen képpel, akkor majd jönnek jó festők és festenek helyettük sok szép új képet. Az nem hozza vissza azt a Rembrandtot, és azt az értéket. Ugyanez a helyzet egy veszélyeztetett faj esetében is, ha nem védjük meg, akkor eltűnik örökre.

Azt is fontosnak tartom, hogy létezzenek lokális ökoszisztémák, és hogy határok legyenek ezek között. A határok eltörlése pont nem sokszínűséget eredményez. A sokszínűség kialakulása a határoknak köszönhető. A határok eltűnésével a bennszülött fajok el fognak tűnni.

A Kárpát-medence egy ilyen, elzárt terület. Egy csomó fajunk van, főleg a halak között, amelyek itt alakultak ki. Ilyen endemikus faj a lápi póc, a magyar bucó, a német bucó, a dunai galóca, a Petényi-márna. És ezek csak a halak.

Mit tartasz az emberi tevékenységben a legnagyobb problémának?

Erre nagyon egyértelmű választ tudok adni. Én az ember által ide-oda hurcolt állatokat tartom a legnagyobb problémának. De ezt az EU is kimondta törvényben, hogy az inváziós állatfajoknak az idegen ökoszisztémába való hurcolása az emberiség által végzett globális tevékenységek közül a legvisszafordíthatatlanabb. Egy szennyezés esetén (a csernobili atomkatasztrófa után is) tud regenerálódni a természet. De egy inváziós faj esetén nem. Például az ezüstkárászt még Csernobil előtt idehozták. És még mindig itt van, egyre több van belőle, és kiszorítja a pontyféléinket. Egyetlen behurcolt fajt sem tudok mondani itthonról, amit az elszaporodása után az embernek sikerült volna visszaszorítani.

Sokszor nem is csak az a baj, hogy például egy akvarista elengedi az állatát. Az Európába előszeretettel importált, házikedvencként tartott kétéltűekkel egy olyan gombás fertőzés is megjelent, amely a mi foltos szalamandránkra végzetes hatással van. Emiatt a gomba miatt már tűntek el nyugat-európai szalamandrapopulációk. És nemcsak a kiengedett idegen kétéltű okozhatja a gondot, hanem a víz is, amiben tartották, és utána beleöntötték a csatornába.

Végül most itt te is megnézheted Szendőfi Balázs legújabb, Tisza-tóról készült teljes filmjét: