Magyarországon már évszázadok óta nincs szaporodó medveállomány, csak kóborló egyedek tűnnek fel. Azokból azonban mintha mostanában egyre több lenne. A Turista Magazin szeptemberi számában Bakó Botonddal, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság zoológus-szakreferensével beszélgettünk.
Az idei tavasz és nyár mintha a szokásosnál is több medveriasztást hozott volna. A hírek sokasága ellenére azonban valójában 2-3 kóborló medvéről lehet szó. Mivel azonban a medvék nagy távolságokat képesek megtenni, elképzelhető, hogy az az egyed, amelyik egyik nap még a Karancs-Medvesben tűnt fel, másnap már a Bükkben járkál.
A legtöbb riasztás a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság működési területén történik. A szakemberek mindent riasztást a helyszínen ellenőriznek, és ha valóban medvéről van szó, felveszik a kapcsolatot a helyi önkormányzattal és megpróbálnak segíteni abban, hogy az ott élők fel tudjanak készülni a helyzetre és konfliktusmentes legyen a medvével való együttélés.
A gazdálkodókat nemcsak tanácsokkal segítik, de a probléma megelőzéséhez szükséges eszközökkel is, például villanypásztorral. Egy civil kezdeményezésnek, a Kuvaszőr programnak köszönhetően arra is van lehetőség, hogy a külterjes állattartással foglalkozó gazdálkodók ingyen juthassanak kuvaszkölykökhöz, amelyeknek a képzéséhez is segítséget kapnak.
Bakó Botondot többek között arról is kérdeztük, elképzelhető-e, hogy a medve a farkashoz és a hiúzhoz hasonlóan megtelepedjen nálunk, mire figyeljenek a túrázók, de a beszélgetésből az is kiderült, miért védik különösen agresszívan az anyamedvék a bocsaikat.
További részletek a Turista Magazin szeptemberi számában.
A SZEPTEMBERI DIGITÁLIS SZÁMUNKAT ITT TUDOD ONLINE MEGRENDELNI, KORÁBBI LAPSZÁMAINKAT PEDIG IDE KATTINTVA TUDOD ELÉRNI.