A legnépszerűbb nem mindig esik egybe a legkülönlegesebbel, de a Suchá Belá szurdokára mindkét jelző igaz a Szlovák Paradicsom sziklavilágában. Festői vízesések, zegzugos kaszkádok és roppant sziklafalak sora tarkítja a Kárpátok talán legérdekesebb szurdoktúráját.
A Káposztafalvi-karszt ékköve
A Magas-Tátrával szinte „szemben” emelkedik a Poprádi-medence felől ránézésre dombságnak tetsző Káposztafalvi-karszt. Modern neve megegyezik a területét oltalmazó nemzeti parkéval, és nem kevésbé különös hangzású, ellenben sokkal beszédesebb: Szlovák Paradicsom (Slovenský raj). Így már a hazai közönségnek is ismerősen csenghet, hiszen a kiépített, monumentális szurdokairól híres hegységet tartós népszerűség övezi a magyar túrázók körében is.
Ötletesen kiépített, látványos sziklafolyosói, háborítatlan erdőtakarója és igényes turisztikai szolgáltatásai egyedi túratereppé avatják a szurdokok paradicsomát,
amihez fogható nincs még egy a környéken.
Az 1200 méter fölé emelkedő, jószerével csupán 1000 méteres magasság körül hullámzó mészkővidék vonzereje felszíni karsztjelenségeiben rejlik. Az Alacsony-Tátra és a Gömör–Szepesi-érchegység „árnyékában” elterülő karsztfennsík oldalába a közeli hegykeret felől érkező folyók (a Hernád és a Gölnic), központjába pedig saját patakjai vágtak grandiózus szurdokokat. A néhány kilométer hosszú, robusztus sziklafalakkal szegélyezett szurdokok kanyargós, zegzugos világában nem ritkák a pár méternyire keskenyedő, természetes vágatok, a több tíz méteres vízesések és a száz métert meghaladó magasságú mészkőtáblák.
Persze a szurdokok végigjárása nem menne beépített segédeszközök nélkül, és ez az a pont, ahol a Szlovák Paradicsom valami igazán páratlant kínál. Az Európa szurdokaiban megszokott korlátok, járdák és lépcsők helyett láncok, tálcák, dorongpallók, valamint létrák konzerválnak éppen annyit a sziklafolyosók eredendő vadságából és szépségéből, amennyi még minimális figyelemmel leküzdhető, testközelbe engedve és személyes tapasztalássá formálva a szurdokok zabolátlan erejét. Mindez ráadásul páratlanul látványos is: a lehetetlen helyeken előtűnő létrák és fémtálcák, a meder fölött szinte lebegő uszadéknak tűnő doronghidak szépen belesimulnak környezetükbe, s közben sejtetik az előttünk álló megpróbáltatásokat.
A Suchá Belá formavilágával és kiépítettségével magába sűríti a nemzeti park útvonalainak romantikáját, és egy percre sem válik unalmassá. A végigjárásához szükséges másfél-két óra alatt folyamatosan nagy intenzitású, lehengerlő élményt biztosít. Kivéve persze a nyári turistaszezon közepén, amikor tömegek próbálnak végigmasírozni a sziklafolyosón, és
a létrák előtt több száz méteres (!) sorok alakulhatnak ki.
Ezért érdemes a látogatást inkább tavaszra, a nyár elejére, augusztus második felére vagy őszre időzíteni.
A hozzávetőleg 3 km kilométer hosszú és 400 méter szintkülönbséget magában foglaló Suchá Belá szurdokot 1900-ban tárta fel Róth Márton (a térség turisztikai úttörője) és csapata, ám ők ekkor „csak” a Tálas-vízesésekig (Misové vodopády) jutottak. A turizmus ettől még megindult, és a korabeli kirándulók hajmeresztő sziklapárkányokon kerülték ki a nagyobb falakat. Az áttörés 1908-ban jött el, amikor a sziklamászó tudását a Magas-Tátra csúcsaira pallérozó ifj. Mervay Sándor barátaival először jutott végig a szurdok alján – a fagyott patak jegét használva. Ez azonban elég volt az útvonal feltérképezéséhez, így a következő években faácsolatokat szereltek fel a veszélyesebb pontokra, jelzést festettek, a patak forrása mellé pedig turistamenedéket is rejtő vadászkunyhó épült. A felső szakaszt 1910-ben nyitották meg a turisták előtt, de a szélesebb közönség számára hivatalosan csak 1957-ben nyílt meg a Suchá Belá, amikor a Hegyimentő Szolgálat vaslétrákat és hidakat, a ma is jól ismert, professzionális eszközöket épített be a falak közé.
Kapaszkodás a sziklabirodalomban
A Suchá Belát gyakorlottak (ideális körülmények között) gyorsan végigjárhatják, és utána maradhat idejük más szurdokokat is meglátogatni ugyanazon a napon. Most azonban a klasszikus körutat mutatjuk be: végigmegyünk a szurdokon, majd a fennsík erdőin át visszaereszkedünk a kiindulópontra, Podlesokra (Erdőalja). (Így a túra az odautazás vagy a hazaindulás napjába is beleférhet.)
Podlesokot szinte kicserélték az utóbbi évtizedben. A 2010-es évek elején szegényes felszereltségű, a szocialista érából fennmaradt faházakat felvonultató, összességében mégis barátságos hangulatú autóskemping volt, ahol olcsón lehetett egyszerű ételeket fogyasztani, és a szállás is jóformán a filléres kategóriába tartozott. Az erdőszélen sorakozó, a környéken düledező, elhagyott épületromokat azóta felújították, a kempinget szinte teljesen újjáépítették, és kifejezetten ízléses szálláshelyek nyíltak a modern üdülőteleppé fejlődött, mégis mértéktartó kialakítású helyszínen.
A kitüntetett figyelem annak köszönhető, hogy innen indul a Hernád-áttörés (Prielom Hornádu) és a Suchá Belá szurdoka, de további kanyonok is elérhetők (gyalog) Podlesokból. A Suchá Belá zöld jelzése a kemping mellett kezdődik, bejáratánál, a rét és az erdő peremén található a bódé, ahol a szezonban megvehetjük a nemzeti parki belépőt. Maga a szurdok hamar sziklás korridorrá keskenyedik, és eleinte könnyű az előrehaladás a tócsafüzérektől vagy pár centis víztől csillogó mederben. Ugyanis a völgy alja általában nem mindenhol vizes: a kőzetbe hasadékot véső patak helyenként eltűnik a víz hatására oldódó mészkő testében, és a mélyben áramlik tovább fehér kavicsokkal feltöltött, száraz medret hagyva maga után a felszínen. (Ezért két magyar elnevezés terjedt el: Száraz-Fehér-völgy, és Száraz-Béla-völgy, ám a Béla itt nem személynév, hanem a szlovák biely, azaz fehér átvétele.)
Eleinte a szűkületekben elhelyezett doronghidak biztosítják az élményt – ezeken nem mindig könnyű lépni, mert ugyan javítják és cserélik őket, de mindig akadnak mozgó vagy víztől síkos fokaik. Máshol kapaszkodási lehetőséget kínáló láncok, sziklába rögzített fémtálcák és fémpallók segítenek át a csúszós vagy függőleges felületeken. Az áthajló, alámosott falak tövét helyi szokás szerint a gyerekek botokkal „támasztják meg”, és épp egy ilyen kreálmány vezeti fel a szurdok legfotogénebb pontját, a Szlovák Paradicsom vadromantikáját egyetlen helyszínben tömörítő Tálas-vízeséseket (Misové vodopády).
A roppant méretű, szürke sziklakatlan első ránézésre el is rejti, honnan érkezik, és hol talál utat a víz, csak a zuhatag mellé fektetett, ferde létrarendszer sejteti a továbbhaladás irányát. A komolyabb izgalmak azonban följebb következnek: a sötét hasadék óriási üstjei fölött fémpallók, a zuhataglépcsők között hatalmas, függőleges létrák teremtenek összeköttetést. Itt azért általában megremeg pár láb, de
aki ezen az akadályon túljut, már biztos lehet a sikerben,
ugyanis előrébb legfeljebb a formavilág vadul be jobban, a turistaút szerényebb kihívásokat tartogat.
A közel 30 méter magas vízesésfüzér mögött méteresre keskenyedő szorossal veszi kezdetét a szurdok középső, hasonló szűkületek jellemezte szakasza. A doronglétrákat itt nagyrészt már kiváltották az időtállóbb fémtálcák, és láncokat helyettesítő drótsodronyokkal is találkozhatunk. Hamarosan a Suchá Belá legkeskenyebb pontja, a Szűkület (Roklina) következik, ahol a sziklát mintha kés szelte volna ketté. Embernyi repedésen segítenek át a kis fémtálcák, láncot viszont ne keressünk, mert a két fal majdnem összeér. Túloldalt a szurdok sokak szerint legszebb pontja, az Ablakos-vízesés (Okienkový vodopád) „udvara” következik, ahonnan létra invitál fölfelé, át egy apró sziklaablakon. Hátra van még az utolsó látványos, de már kisebb méretű zuhatag, a Teknős-vízesés (Korytový vodopád), amelyet már a szurdok utolsó, de ismét újat villantó szakasza követ.
Mivel már közel a fennsík, és a patakot kevés mellékág táplálja, ereje itt „csupán” keskeny hasadék kifűrészelésére volt elegendő, így a kisebb vízesések és zúgók körül sötét sziklasikátor, illetve a korábbiaknál alacsonyabb falak díszítik a kalandos turistautat. A mederben heverő doronglétrák és rovátkolt falépcsők vízpermettől kellemetlenül csúszós felülete már a múlté, drótsodrony és fémtálcák lépcsője hívogat a hűs, sötét mészkőfolyosó, a Kaskády (Kaszkádok) mélyére.
A zord hasadékot végül kisebb vízesések, dorongpallók és tálcák zárják, a völgyfőből már meredekké váló ösvény jelenti a kiutat. Érintjük a forrást is, érdemes feltölteni belőle a palackokat, mert legközelebb csak Podlesok közelében találkozunk vízfakadással. Méterekre található a túra fordulópontja, a padokkal, asztalokkal, esőbeállóval és vécékkel kiépített pihenőhely, ahol a nyári szezonban bringát is bérelhetünk, hogy a fennsík erdei útjain gurulhassunk vissza a hegylábra.
A pihenőhelytől a sárga jelzés kalauzol a Pod Vtáčím Hrbom nevű elágazásig, ahonnan a piros jelek vezetnek Podlesokba. A Glac fennsíkon alig hullámzik a terep, ereszkedés közben pedig ösvény vágja át a széles erdei út kanyarjait, így gyorsan és kényelmesen zárhatjuk be a kört. A platót természetesen vegyes, és rég nem bolygatott fenyves rengeteg borítja – errefelé a háborítatlan erdőkép a megszokott látvány, tarvágásokkal alig, és csak szerény kiterjedésben találkozhatunk.
Kitérők, tudnivalók, látnivalók
Érdemes legalább egy kitérőt beiktatni az útvonalba, ha jut rá időnk: a visszafelé vezető ágon, a Pod Vtáčím Hrbom elágazástól a piros jelzés fél óra alatt, többnyire enyhén ereszkedve kanyarog Kláštorisko erdei telepére, ahol a szezonban minden nap, azon kívül hétvégéken melegételt is kínáló büfé, valamint (non-stop) sörautomata üzemel, és egy terebélyes kolostorrom mögött Szlovákia egyik legszebb tátrai panorámája mutatkozik. (Különösen, ha felsétálunk a tágas tisztás felső részére, ahonnan a teljes Magas-Tátra „páholyból” látható.) Podlesokba legegyszerűbben a zöld jelzésen ereszkedhetünk vissza.
Ha már a kitérőknél tartunk: a nemzeti parkban (Szlovákia egészéhez hasonlóan) pofonegyszerű tájékozódni, hiszen kiváló és jól értelmezhető tábla- és jelzésrendszer mutatja a lehetséges irányokat.
Ahogy már fentebb is említettük, a nyári szezon közepét (a június közepétől kb. augusztus derekáig tartó időszakot) érdemes messziről elkerülni, ilyenkor a legnépszerűbb szurdokokban létrázás helyett gyakorta a sorban állás az alapvető „mozgásforma”. Podlesokban kifejezetten bőséges a választék mindenből, szállást még Hrabušice (Káposztafalva) vagy a vele szomszédos Betlanovce (Betlenfalva) is bőséggel kínál, de autóval közel van Poprád és Igló (Spišská Nová Ves) is. A nemzeti parkba nyáron belépőt kell fizetni, az egynapos felnőttjegy 1,5 euró, a 3 napos 3,5 euró (gyerekeknek és 65 év felettieknek ugyanez 0,5 és 1 euró).
Persze a Szlovák Paradicsomra javasolt több napot szánni, és
aki még sosem szurdoktúrázott, annak nem is biztos, hogy a Suchá Belá a legjobb választás elsőre.
Érdemes kezdetnek a Hernád-áttörés (Prielom Hornádu) sokkal visszafogottabban kiépített völgyének nyugati végét bevállalni, majd felkapaszkodni Kláštorisko rétjére a Kláštorská roklina rövid, létrás szurdokárkán át. (Ez a körtúra is Podlesokból teljesíthető.) Ugyanezzel a kiindulóponttal elérhető a Veľký Sokol (Nagy-Sólyom-völgy) hosszú, élménydús, de a Suchá Belánál egyszerűbben végigjárható szurdoka is. Aki extrémebb kalandra vállalkozna, azt pedig egy vasalt útként kiépített kanyon is várja: a Kysel' ferratáját Csingó (Čingov) felől érdemes megközelíteni, de a Hernád-áttörésen keresztül (hosszú túrával) Podlesokból is elérhető.
A cikk a Turista Magazin 2023. július-augusztusi számában jelent meg.
A Csobáncra nemcsak a várrom, hanem a kilátás miatt is érdemes felkapaszkodni.
Az év utolsó számába egy rendhagyó összeállítást készítettünk.
Pakisztán szinte észrevétlenül vált az izgalmas túrákra vágyók paradicsomává.
