Levonult az árhullám, megy a takarítás, a rakpartokat már vissza is adták az autósoknak

A dunai árhullám pár nap alatt jelentősen megváltoztatta a part menti települések képét. Ahol egy hete még éppen csak kikandikáltak a jelzőtáblák vagy a kerítések a vízből, ott mára már újra szárazra került minden. Végigjártunk néhány helyet az árvíz alatt, és utána is, az elkészült képpárok néhány napnyi eltéréssel készültek.

2024. szeptember 26.

Budapesten az árvíz idején az alsó rakpartokból semmi nem látszott. Ahol egyébként hosszan araszoló kocsisorokat láthat a járókelő, ott most maga a folyó hullámzott, és került közel – a szó szoros és átvitt értelmében is – a városlakókhoz. A budapesti belváros mellett jártunk a Római-parton és Rácalmáson is. Galériánk a képre kattintva nyílik meg.

Ha leszámítjuk az árvíz okozta károkat, akkor szerintetek melyik állapot a jobb? Például a budapesti rakpartokon az autóknak a helye, vagy a turistáknak, munka előtt-közben-után fejet szellőztető helyieknek, futóknak, kutyásoknak, romantikusan andalgóknak? Írjátok meg a véleményeteket a Facebookon kommentben, kíváncsiak vagyunk!

Cikkajánló