Szeptemberben derült ki, hogy már május óta nincs letartóztatásban a svájci jeladós farkas lelövéséért felelős két vadász, hanem bűnügyi felügyelet alatt állnak. Másfél év után a nyomozást lezárták, az ügy az Encsi Járási Ügyészséghez került vádemelés céljából.
Még szeptemberben adtunk hírt arról, hogy a 2023. augusztusában elfogott, természetkárosítással, lőfegyverrel való visszaéléssel, illetve kiskorú veszélyeztetésének bűntettével gyanúsított két szabolcsi férfi már nincs letartóztatásban, és bűnügyi felügyelet hatálya alatt várták a nyomozás végét. A lelőtt svájci jeladós farkas ügyét az egész ország követte, és nagy felháborodást keltett, a nyomozást végül másfél év után most lezárták, írják a police.hu oldalán.
Az adatok alapján a nyomozók megállapították, hogy a védett farkas elpusztításával, tetemének eltüntetésével két nyíregyházi férfi gyanúsítható.
A gyanú szerint az 50 és a 49 éves gyanúsított az állat elejtését követően a tetemről a jeladót levágta, majd azt a Hernád folyóba dobta.
A Gruppe Wolf Schweiz svájci szervezet közösségi oldalára felrakott fotó a jeladóval ellátott farkasról
Az M237-es jeladóval ellátott, fokozottan védett állat vándorlását annak idején nagyon sokan követték. 2023. április elején azonban a nyomkövető elhallgatott, és nagyon rövid időn belül felmerült, hogy az úton lévő farkas – melynek természetvédelmi értéke 250 000 forint – elpusztulhatott. Az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság jelzésére 2023. április 8-án indítottak nyomozást ismeretlen tettes ellen természetkárosítás bűntett elkövetése miatt.
A nyomozás során gyanúba került két férfi közül az egyik elfogásához a Terrorelhárítási Központ munkatársainak segítségét kérték, mivel engedéllyel tartott lőfegyverrel rendelkezett. Őt természetkárosítással, kiskorú veszélyeztetésével, lőfegyverrel visszaéléssel, valamint rongálással gyanúsították meg, míg társát természetkárosítással és kiskorú veszélyeztetésével.
Utóbbi bűncselekmény miatt azért kell mindkettőjüknek felelniük, mert a védett állatot állítólag az 50 éves férfi 11 éves fia lőtte le.
A gyermek életkorára tekintettel nem vonható felelősségre tette miatt.
A másfél évig tartó nyomozás során a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Környezeti Bűnözés Elleni Alosztálya valamennyi bizonyítékot beszerezte, hogy a nyomozati iratokat vádképesen adhassa át az ügyet felügyelő Encsi Járási Ügyészségnek. Ennek során kihallgattak minden olyan személyt, aki a bűncselekménnyel, illetve a vadászok tevékenységével kapcsolatban releváns információkkal szolgálhatott.
Kutatásokat és szemléket hajtottak végre a gyanúsítottakhoz tartozó ingatlanokban, illetve gépkocsikban, valamint az elkövetés feltételezett helyszínén. A beszerzett adatokat és információkat folyamatosan elemezték, hogy rekonstruálják az eseményeket, aminek érdekében felvették a kapcsolatot a svájci hatóságokkal, valamint az eljárásba bevonták a különböző társhatóságokat is.
Annak ellenére, hogy az események szinte minden mozzanatát sikerült feltárni, az elpusztult farkas tetemének hollétét nem tudták megállapítani.
A védett farkas elpusztításával kapcsolatban azonban teljes képet kaptak a nyomozók, az eljárást befejezték, a több száz oldalas iratanyagot vádemelés céljából pedig megküldték az Encsi Járási Ügyészségnek.