Tudtad, hogy a hegyeknek is van világnapja?

Ma már annyi mindennek van világnapja, pont a hegyeknek ne lenne? December 11-ét az ENSZ jegyeztette be hivatalosan a hegyek napjának 2003-ban International Mountain Day néven.

Szerző:
Turista Magazin
Fotó:
Dömsödi Áron / MTSZ (kiemelt fotó)
2024. december 11.

Ma már annyi mindennek van világnapja, pont a hegyeknek ne lenne? December 11-ét az ENSZ jegyeztette be hivatalosan a hegyek napjának 2003-ban International Mountain Day néven.

Először 2003-ban tartották meg a hegyek nemzetközi napját (International Mountain Day), amelynek előzménye a 2002-ben megrendezett „A hegyek nemzetközi éve” elnevezésű rendezvénysorozat volt. A következő évtől ünnepeljük – az ENSZ közgyűlésének köszönhetően – december 11-én a hegyek nemzetközi napját.

E jeles nap célja, hogy felhívja a figyelmet a hegyek jelentőségére, a hegyi biodiverzitás megőrzésének és a hegyek fenntartható használatának fontosságára. A hegyek sok más mellett friss vizet, élelmet, faanyagot, gyógynövényeket nyújtanak, pihenést, feltöltődést, kikapcsolódást jelentenek számunkra, de már önmagában a látványuk is sokunkat nyugalommal és jó érzéssel tölt el. Vigyázzunk hát rájuk!


Cikkajánló