Magyar lány lett Európa legjobb ifjú természetfotósa 2020-ban

Már nem okoz meglepetést, hogy a pandémia miatt a német szervezésű GDT European Wildlife Photographer of the Year is online közvetítés formájában ünnepelte Európa legjobb természetfotós alkotásait. A Német Természetfotósok Egyesülete által alapított verseny szervezői is elképesztően színes műsorral készültek, a finalista és győztes fotók már önmagukban is odaszögezik az embert a képernyő elé, de a hozzájuk tartozó sztorik és gondolatok, amelyet a versenyzők, illetve a pályázat házigazdái, zsűritagjai meséltek el, egy percig se hagyták unatkozni a nézőt a több mint másfél órás közvetítés alatt, amelyet most ide kattintva te is visszanézhetsz. Ráadásul dupla jubileumot is ünnepelhettek a szervezők, ugyanis ez a 20. évad a pályázat életében és immár 30 éve történt októberben, hogy Németország újraegyesült.

A fotósokat és a nézőket a GDT elnöke, Stephan Fürnrohr köszöntötte egy számunkra ismeretlen, de lenyűgöző helyről, majd a műsor házigazdája, Florian Möllers fotós vette át a szót, aki egy emblematikus hely, az Elba-folyó mentén elhelyezkedő bioszféra-rezervátum különböző pontjairól jelentkezett be. Idén a pályázatra 38 ország ezernél is több fotósának több mint 19 000 képe érkezett be. Ebből kellett kiválasztania a zsűrinek a legjobbakat, a zsűritagok között pedig egy magyar hölgy is helyet kapott. Haarberg Orsolya természetfotós, aki bár már jó ideje Norvégiában él szintén természetfotós férjével, több hazai díjat is nyert a számos nemzetközi mellett. A GDT-n például a Tájképek kategóriában lett első még 2008-ban, a zsűriben pedig már 2015-ben is szerepelt. Szerinte az idei év kollekciója lett a legerősebb a verseny eddigi történetében.

Mielőtt lerántanánk a leplet Sztrehárszki Lili fotóalanyának kilétéről, mutatjuk az idei év abszolút győztes alkotását. A holland Jasper Doest Egy majom maszkja című képéhez Potyó Imre természetfotós gondolatait szeretném idézni, mert gyönyörűen megfogalmazza azt a missziót, amelyet az utóbbi időben a természetfotósok képeik által végezhetnek.

Fotójáról bővebben a közvetítés 83. percétől beszél Jasper Doest, de annyit mindenképp érdemes tudni róla, hogy ez a kép a Cacred No More című fotósorozatának egy darabja, amely év elején meg is jelent a National Geographicban. Pont abban az időszakban, amikor berobbant a pandémia, így a figyelem érthető okokból egészen máshova terelődött. Jasper ezért örül, hogy most ismét, egy másik fórumon is el tudja juttatni az emberekhez ezt a munkáját, amelyet a Japánban élő, fogva tartott és mutatványokhoz használt makákókról készített. Kényes téma ez, mert a makákókra a hagyomány szerint szent állatként tekintettek, a japánok úgy tartják, ők a kapcsolat Isten és ember között. Azonban mára megkopott ez a tisztelet, és két elég eltérő módon állnak hozzájuk. Míg a japánok egy része problémát lát bennük, ugyanis a makákók természetes ellenségének eltűnése miatt túlszaporodtak, addig mások a szórakoztatóiparban használják őket, mindenféle trükköket betanítva nekik. Ez utóbbi jelenség már szinte a japán kultúra része lett, a láncon tartott majmok pedig családtagonként élnek gazdáikkal, igaz, alapvetően a napi betevő megkeresésére használják őket nap mint nap.

Vegyes érzéseket váltott ki ez Jasper-ből is, aki egy hétig élt egy ilyen családnál, és többeket meg is örökíthetett, ezalatt pedig láthatta azt, ahogyan gondoskodnak a velük élő majmokról, ugyanakkor azt is, hogy a makákók mennyire nem érzik jól magukat e showműsorok alatt. A fellépés alatt maszkját levevő majom szomorú jelképe annak, ahogy az ember bánik a vadon élő állatokkal. A győztes képen látható mindkét majom szeméből ugyanez a szomorúság olvasható ki. A kép címét egy 17. századi költő verséből kölcsönözte Jasper (year after year / the monkey wears / a monkey’s mask), amely arra emlékeztethet, hogy ahogy egy majom ismétli újra és újra azt, amit mutatnak neki, az ember is ugyanazokat a hibákat követi el, és úgy tűnik, nem tanul belőlük.

Szinte az összes általam megkérdezett fotós ugyanazt gondolta az abszolút győztes fotóról, hogy bár valóban erős kép, de nem a klasszikus értelemben vett természetfotó, és erre a reakcióra valószínűleg a zsűri is számított. Épp ezért a spanyol zsűritag, Angel Fitor, akit nagyon mélyen megérintett ez a kép, minden kétséget kizáró értékelést mondott arról, hogy miért kellett, hogy ez legyen idén az abszolút győztes fotó.

Bár a GDT pályázata alapvetően a művészibb természetfotókat helyezi előtérbe, ezúttal itt is nagyobb hangsúlyt kaptak a sztorik, és ígérem, máris rátérünk a szép képekre is, de muszáj kiemelnem a mezőnyből a mexikói Alejandro Prieto munkáját, amely a német természetfotós-író, Fritz Pölking emlékére alapított díjat nyerte felnőtt kategóriában.

A jaguár képét visszatükröző fotó Alejandro Border wall című sorozatából lett kiemelve, amely története a Mexikó és az Egyesült Államok közt több száz kilométeren át húzódó falról szól, amely építése során egyáltalán nem vették figyelembe azt, hogy az amúgy fajokban gazdag területre épített határfallal mennyi állat élőhelyét vágták ketté. Megindító képsorozatával erre szeretné felhívni a figyelmet és így felszólalni az itt élő állatok nevében is.

Alejandro szándéka egyáltalán nem politikai, hisz az állatokat legkevésbé se érdekli, hogy épp Mexikó vagy az Egyesült Államok földjén vannak-e, viszont az biztos, hogy ez az építmény beláthatatlan károkat fog okozni a helyi élővilágban, hisz ezeknek az állatoknak a táplálékhoz, vízhez, szaporodáshoz vezető útját vágták el, a vándorló fajokról nem is beszélve. A tapasztalat pedig az, hogy a fal nem csökkentette az illegális átlépéseket és a drogcsempészetet sem, így még elkeserítőbb ez a helyzet. Alejandro sztoriját a közvetítés 12. perctől nézhetitek meg, a Border wall projekt összes fotóját pedig ide kattintva.

És most jöjjenek a szép és kreatív képek, elsőként az idei év magyar meglepetése, Sztrehárszki Lili fotója, aki Apró részletek című képével a verseny történetében az első magyar győztes lett az ifjúsági kategóriában.

Már tavaly is örülhettünk egy ifjú tehetségnek, Füssi-Nagy Regőnek, aki akkor második lett a 15-17 évesek között. 2015 óta van egyébként ifjúsági kategória a pályázaton, és két korosztályban indulhatnak a fiatalok. Lili most 18 éves, de a pályázatra nevezéskor még 17 volt, így ugyanabban indulhatott, mint tavaly Regő. A gimnazista Lili rendkívül sokoldalú, ugyanis a természetfotózás mellett komolyan madarászik és zenél, utóbbit a verseny szervezői is kiemelték, ugyanis öt hangszeren is játszik. Hogy mit láthatunk a képen és hogyan készült, azt most rendhagyó módon nem tőle tudjuk meg. Ennek oka pedig az, hogy Liliről és képének sztorijáról hamarosan megjelenő novemberi lapszámunkban bővebben is olvashattok majd, ugyanis ő lesz a természetfotósokat bemutató Fókuszban a Természet rovatunk legújabb szereplője. Másrészt ez egy jó alkalom arra, hogy megkérdezzük mentorát, Potyó Imre természetfotóst, aki nem mellesleg a királyréti Hiúz Ház Erdei Iskolában dolgozik, hogy ő hogyan emlékszik vissza a kép készítésére és hogy látja Lilit, mint ígéretes természetfotós tehetséget. Imi egyébként már négyszer került be fotóival a legjobbak közé a GDT-n, többek közt tavaly is, idén viszont ez nem sikerült neki. De Lili győztes fotója által egy kicsit ő is részese lehet a sikernek, hiszen a kép első közös fotózásukon készült a Börzsönyben.

„Idén február végén egy félnapos varázslatos barangolást tettünk a hóvirágok, patakok, különféle kisebb-nagyobb bányavágatok birodalmában, majd a nap végét a legszebb szentélyben zártuk. Egy fokozottan védett hatalmas, lezárt bányarendszerben, ahol több száz kis patkósdenevér telel. Itt a sötétben, késő este megbújva figyeltük a hibernáció állapotában lévő és az éjjeli erdőbe halkan kiszálló, majd visszareppenő denevéreket. Néhány fontos, a képek lelkét jelentő világítási technikát megmutattam neki, majd elmerültünk és több óráig fotóztunk itt.

Az elkészült kép nagyon újszerű látványt nyújt, tökéletes technikai kivitelezéssel és fénnyel. Gratulálok neki itt is, csoda eredmény ez a hazai természetfotózásnak! Mivel Lili lelkes természetrajongó és fotós, és e témák iránt hasonló megszállottságot érez, jó volt megosztani vele élményeim és tapasztalataim egy részét, és hallgatni az övéit. Azóta több alkalommal voltunk már együtt fotózni, és novemberben is felkeressük majd a szunnyadni készülő témákat.”

Lili családjával izgulta végig a közvetítést, amelynek 78. percétől nézhetitek meg a róla szóló részt. Természetesen az eredményhirdetés után megkerestem, hogy gratuláljak neki, és kíváncsi voltam, számára mely képek voltak a legizgalmasabbak a pályázatról. Alejandro Prieto határfalas sztorija őt is nagyon megérintette, és mint a madarak szerelmese, főként ilyen témájú fotókat emelt még ki. Thomas Hempelmann fiatal német fotós képe, a Nature's Studio (A természet műterme) kategória győztes fotója teljesen ámulatba ejtette mind esztétikailag, mind technikailag.

Laikusként e kép láttán egy kellemes vizuális élményünk lesz, viszont a kép zsenialitását csak akkor értjük meg, ha tudjuk azt, amit Lili. Ő ugyanis jól ismeri a madarak viselkedését és a víztükörben élesen elcsípett fecskét hatalmas bravúrnak és szerencsének tartja. A fotót önkioldóval készítette Thomas, Lili szerint ezt másképp nem is tehetett volna, ugyanis a fecskék elképesztő gyorsan és hirtelen irányváltásokkal repülnek. Csak messziről nézve lehetett ezt a pillanatot elcsípni, amikor a madár láthatóan közeledett az élesség síkjához, és akkor már el kellett indítani a sorozatfelvételt ahhoz, hogy éles kép készülhessen róla.

Szó szerint megrázó pillanatot örökít meg Pere Soler Isern Busy lines című fotója, amit még Lili kiemelt, mert a képen látható tragédia egy a hazai madarászok között is állandó téma. Az Ember és természet kategória finalista fotóján egy vonuló madárcsapat látható, a magasfeszültségű kábeleken pedig valószínűleg csak megpihenni szerettek volna, amely sajnos sokuk halálát okozta.

Potyó Imrétől is kértünk kedvenc képet, de nagyon nehezen választott, annyira erős lett az idei finalista mezőny. Három favoritja közül mi most a Növények és gombák kategóriagyőztesét mutatjuk meg nektek, amelyet az olasz Marco Gaiotti készített Tanzániában. Virágzó sivatag című képe elsőre úgy tűnhet, hogy digitálisan lett színezve, de a fotón látható sivatagi rózsa valóban így néz ki, Marco pedig remekül vette észre és örökítette meg a virág élénk színének és sivár környezetének kontrasztját.

De nézzük a további hazai finalistákat, hiszen még négy magyarnak gratulálhatunk a szép eredményéhez. Már meg se lepődünk, hogy Daróczi Csaba is köztük van, pedig ez nem is annyira evidens, hiába volt már bent képe többször is a legjobbak közt, tavaly nem jutott be. Igaz, akkor meg egy előadást tarthatott a pályázathoz kapcsolódó három napos fesztiválon. Két hete még a világ legnagyobb természetfotós versenyén, az angol Wildlife Photography of the Year-en elért sikere kapcsán kerestem meg, ugyanis ott egyetlen magyarként jutott be a finalisták közé, most pedig a GDT Egyéb állatok kategóriájában a legjobbak közé bekerült gyönyörű fotójához gratulálhattam neki telefonon. Lebegés című képén egy hím hangyaleső látható.

Fotója nemcsak szép, hanem technikailag bravúros is, és igazából szinte megismételhetetlen. Az alakjukat nézve a szitakötőkhöz hasonlító hangyalesők egy évben egyszer, július elején csupán pár hétig rajzanak párzás céljából. És csak a napnyugta előtti szélcsendes, meleg időben teszik mindezt, úgy másfél óráig, kicsit úgy, mint a tiszavirágok, csak épp a hangyalesők nem pusztulnak el a nász után.

Csaba 2011 óta fényképezi ezeket a rovarokat ebben az időszakban egy a lakhelyéhez közeli helyen, de saját bevallása szerint számára ez az egyik legnagyobb kihívás, hogy pár értékelhető fotót tudjon készíteni róluk minden évben, főleg úgy, hogy ezeket az apró, ide-oda repkedő rovarokat autofókusszal nem, csak manuál fókusszal lehet lefényképezni. Tavaly ezt a nagyon szép, magas füves hátteret nézte ki nekik, és a rengeteg ellőtt képből csupán három lett éles, a fent látható az egyik. De van egy másik kedvence is róluk, 2016-ból, amit most szintén megmutatunk nektek. Ezen két hím kerget egy nőstényt az utolsó napsugarak fényében, akik pont szembe haladnak a kamerával, ami így, az élesség szempontjából, megint csak egy nehezített pálya volt.

Amikor Csabát a GDT idei finalistáiról kérdeztem, a hangja talán még izgatottabb volt, mint legutóbb, szinte extázisban áradozott a remek fotókról, hisz ahogy múltkor is említette, hozzá sokkal közelebb áll stílusban ez a német pályázat, ugyanis itt főként az esztétikumot és az egyediséget nézik, nem annyira a sztorit. Bár ez most egy kicsit ellentmond annak, amit eddig e cikkben láthattatok, de ha megnézitek a pályázat oldalán az idei év legjobbjainak galériáját, akkor látni fogjátok ezt a minőségi különbséget az angol pályázathoz képest. Ahogy Csaba mondta, gyönyörű és valóban kreatív képeket láthatunk itt, és amikor kedvenc fotójáról kérdeztem, tényleg nehezen mondott bármit is. Alejandro Prieto mexikói határfalas képei őt is lenyűgözték, ahogy Thomas Hempelmann víztükörben megörökített fecskéje is. Aztán felsorolásként jött a többi finalista, így tőle is csak egyet emelek ki, ez pedig legyen ez a gyönyörű fotó az olasz Georg Kantiolertől, amely a Tájképek kategóriában lett első.

A magyarok közül szintén az Egyéb állatok kategóriájában lett finalista Kaszás Norbert Szimmetria című fotójával, amelynek én nagy rajongója vagyok. A sisakos sáskáról készült különleges kompozícióját a román Milvus fotópályázatán már láthattuk, ahol szintén finalista lett ez a kép.

A GDT pályázatára már ötödik alkalommal nevezett, de ez az első képe, ami átjutott az ötfordulós válogatón. Ezzel pedig egy nagy álma vált valóra. Norbertnek is jobban fekszik ennek a pályázatnak a stílusa, akárcsak Csabának, és mivel ő is inkább ilyen képeket készít, úgy gondolja, hogy az angol Wildlife Photography of the Year pályázaton nem lenne esélye. Mi azért nem vennék erre mérget, hisz látjuk, hogy Csabának is sikerült idén. Ha hiszitek, ha nem, Norbert szerint is remek lett az idei GDT felhozatal, és bár többször is végignézte a képeket, nem tudott kedvencet választani. Nem érezné igazságosnak, ha kiemelne egyet is a többiekhez képest.

Mi viszont akkor megmutatjuk a további két magyar finalista képét. Először Nagy Bertold baglyos fotóját, amely érdekes módon, nem a Madarak kategóriájában indult, hanem a Nature's Studio-ban. Fotója ismerős lehet korábbról, hiszen ez a kép volt a borítóján a 2017-es Varázslatos Magyarország fotópályázat albumának.

Bertold a GDT-n idén másodszor indult, és örül, hogy most finalista lehetett, hiszen nagyon erős képek gyűlnek össze ezen a pályázaton. A mezőnyből ő egy kicsit hazagondolva választott kedvencet, ugyanis Daróczi Csaba hangyalesős képét emelte ki. „Nem tudok betelni vele, tökéletes háttér, jó kompozíció és technikailag is egy nehéz kép.”

Az ötödik magyar finalistája az idei GDT-nek Máté Bence lett, aki afrikai vadkutyakölykökről, azaz hiénakölykökről készült izgalmas fotójával kapott Highly commended elismerést az Emlősök kategóriájában, amely kategóriát 2015-ben sikerült megnyernie vaddisznós és csillagos égboltos képével. Az afrikai vadkutya egyébként a veszélyeztetett állatfajok közé tartozik, számuk már jóval 6000 alatt lehet.

Most pedig jöjjön a pályázat szerintem legmegosztóbb fotója, a német Christoph Kaula elefántos képe. Ha esetleg elsőre nem találnád az elefántot rajta, illetve inkább egy kis bogárkát vélnél felfedezni a kép alján, ne érezd magad furán, nem leszel vele egyedül. Az ott ugyanis a valóban egy elefánt, amelyet egy Zimbabwe-ba nyert útja során fotózott Christoph. Az Oly nagy és mégis oly kicsi találó című minimalista kép az Emlősök kategóriájában lett győztes.

Ez tipikusan az a kép, amelyet vagy zseniálisnak tartanak, vagy nem értjük mit keres itt. Utóbbit szerintem nem kell magyarázni, viszont íme néhány vélemény név nélkül, miért is lehetett mégis ez a kép ennek a nívós pályázatnak az egyik kategóriagyőztes fotója.

„Nekem nagyon tetszik. Tudom, hogy sok embernek nem fog tetszeni, mert azt gondolják, hogy üres a kép, de erre nem kell több. Ez így jó, és újszerű ahogy van. A kevesebb néha több tökéletes példája, mint ahogy a zsűri is mondta.”

„Az emlősök győztese egy hihetetlen bátor kivitelezés, kompozíció, micsoda megállító hatása van. Gondolatokat indít el. Bevésődik örökre.”

Végül íme, még néhány igazán remek fotó a pályázat legjobbjaiból, kattints az alábbi képre és már nézheted is őket! Ha pedig az összes finalista képre kíváncsi vagy, akkor ide kattintva megtalálod mindet a GDT oldalán, illetve ha van időd, mindenképp nézd végig az online eredményhirdetés videóját itt, tényleg érdemes, a végén még egy Florian Möllers-ről készült bakiparádén is szórakozhatsz.

Még egyszer gratulálunk a magyar finalistáknak, és Lilinek az első helyezéshez!