A Korzikát átszelő GR20 túraútvonalat járta végig Makra Ákos és Kércz Viktor, utóbbi pedig lehengerlő túrafilmet is készített a közel kéthetes túráról. Megnéztük a filmet, amit most az alkotók tapasztalataival és fotóival vegyítve be is mutatunk a GR20-szal egyetemben.
A Keresztül Korzikán című film a cikk végén tekinthető meg, aki pedig még többre kíváncsi, az a képekre kattintva bőséges fotógalériát talál a túráról.
Miközben a Youtube tele van a legismertebb, legnagyobb népszerűségű hosszútávú túraútvonalakról (pl. a PCT-ről, a CDT-ről vagy épp a Tour de Mont Blanc-ról) készített, nívós túrafilmekkel, a műfajnak néhány éve még nem voltak hazai képviselői, annak ellenére, hogy a kéktúrázás és a vándortúrázás érezhetően erőre kapott itthon is. Az ismeretterjesztés helyett a túrák mindennapi élményeinek, kihívásainak, az ösvényen töltött napok-hetek hangulatainak megragadására koncentráló útifilmek profi képi világát, autentikus atmoszférát teremtő hangzását és megszokott narratíváját hozza el Kércz Viktor második túrafilmje. És a GR20 magashegyi útvonalán forgatott „Keresztül Korzikán” minden elemében felülmúlja a Pireneusok átszelését bemutató, első filmet.
Hogy az „Át a Pireneusokon” című, egy évvel korábbi film élénk érdeklődést és elismerést váltott ki, azt jól mutatja, hogy Kércz Viktor és fotós túratársa, Makra Ákos filmvetítéssel összekötött élménybeszámolója most simán megtöltött egy kb. 120 fős termet Budapest belvárosában – pedig a GR20-on végigkalauzoló alkotás napokkal később elérhetővé vált a Youtube-on is. (Az érdeklődés a bemutató iránt akkora volt, hogy végül meghirdettek egy második időpontot is.)
Viktor az első nap reggelén ismerkedik a helyi klímával
„Én úgy indultam el, hogy felkeltem a kanapéról. Ez lényegében egy nyaralás volt” – mondja Ákos a bemutatót követő beszámolójában, amit Viktor is megerősít: „Nagyon élveztem, hogy van idő fotózni, megállni, pihenni, inkább nyaralásként éltem meg, mint mondjuk expedícióként. Valaki mondta, hogy ti ezen a túrán többet aludtatok, mint túráztatok. És hát igen, napközben 2-3 órás alvások, nagyon nyugis volt, soha nem túráztam még ennyire nyugisan.”
Ez a békés hangulat végig is vonul a filmen, és tükröződik a zenéken is. A tempó eleinte feszesebb, aztán ahogy a szereplők megszokják a terepet, mintha a képkockák is lassulnának – és ez jól is áll az élénk hegyvidéki táj párába vesző kontúrjainak.
A 35 perces film egy közel kéthetes vándorlás története, középpontjában az első napokban némileg meg is fogyatkozó társasággal. A vándortúrázás közben összekovácsolódó, vagy eleve a közös teljesítés céljából nekivágó csapatokra az angol nyelvnek már kifejezése is van: a trail (ösvény) és family (család) szavak összerántásából kivajúdott tramily, létezésével jelezvén a folyamatos egymásra utaltság és az élményközösség jelentőségét. Viktor elmondása szerint „nagyon sok múlik azon, hogy kivel járod végig az utat, majdhogynem a fele, mert egy útvonal lehet mennyország és pokol is útitárstól függően.”
A túra alatt pont egy óriási hőhullám vonult végig Európán, így minden lehetőséget meg kellett ragadni az árnyékban való pihenőre. Charlotte és Viktor épp így tettek, azonban 10 perccel később már a napsugarak késztetnek indulásra
„Az értékrendünk nagyon hasonló, és fontos, hogy ha veled valami történik, a másik hideg fejjel tudjon gondolkodni, és ne pánikoljon be. De a GR20-on egyébként sokan vannak, nem vagy egyedül.” – egészíti ki Ákos. Ahogy az a korábbi filmből kiderül, persze nem ez az első komoly túrájuk együtt, és a többiek közt is feltűnnek ismerős arcok. Miközben a képernyőn persze mindig közösen látjuk a csapatot, valójában az ösvényen is kapóra jön a külön töltött idő: „van, hogy mindketten bedugjuk a fülhallgatót, van, hogy kilométerekre eltávolodunk egymástól, és csak a nap végén találkozunk, nem kell feltétlenül összeragadni.” „Jó, ha megvan az énidő, és este meg ott a társaság, ez egy jó balansz.” – mondják.
A filmnek egyébként érezhetően nem célja átfogó, tájékoztató képet adni a GR20 útvonaláról, sokkal inkább a hangulatra és a szereplők megélésére koncentrál, Kércz Viktor narrációja pedig kitér például a hosszútávú túrázás közben felmerülő problémák és a hétköznapokban tapasztalt nehézségek összevetésére.
Ahogy a bemutató után magyarázza: „Ott vagy védtelenül, védőháló nélkül, és olyan dolgok történnek, amikre nincs ráhatásod. Így jobban el tudod fogadni a dolgokat, jobban bele tudsz helyezkedni minden helyzetbe, mert élesen elválik, mire van ráhatásod, és mire nincs. Ezt a való életben is lehet használni. A döntési helyzetekben szerzett tapasztalatok érvényesíthetők a legjobban a magánéletben.” Ahogy Ákos megtoldja: „Könnyebb elfogadni dolgokat, mióta túrázom. Útközben sok dolog rajtam kívül áll, ezeken lehet bosszankodni, szoktam is, de amikre nincs ráhatásom, azokat könnyebb elfogadni.”
Charlotte a túra egyik legszebb völgyében. A szárazság ellenére a helyi növényzet tökéletesen alkalmazkodott a körülményekhez
Maga az útvonal egyébként 180 km hosszúságban szeli át Korzika 2700 m fölé magasodó szigetét. A szigethelyzetből fakadóan a tengerszint feletti magasságok a Közép-Európában megszokotthoz képest kicsit másképp értelmezendők: gondoljunk csak bele, hogy a népszerű Magas-Tátrában általában legalább 1000 m-es magasság környékéről (pl. a Tátraalja falvaiból) indulunk a 2000-es csúcsokra, míg Korzikán a tengerpart és a legmagasabb hegy, a Monte Cinto között a szintkülönbség pontosan annyi, amilyen magasra a csúcs nyújtózik: 2706 m. A GR20 egyébként nem a partról, hanem két, ahhoz közeli településről kezdődik kb. 200 m-es magasságból, és a főcsúcsot nem érinti, de megközelíti.
Az útvonal persze felfűz számtalan hágót és csúcsot, így nem meglepő, hogy 180 kilométerén körülbelül 12.000 m szintkülönbséggel fárasztja a trekkingezőket, ezért is szokás rá Európa legnehezebb túrájaként hivatkozni.
„Azért is lehet rajta a legnehezebb jelző, mert sok kezdő túrázó vág neki, aki ki akarja próbálni magát, és sokan lemorzsolódnak, mert nem tudják, hogy ez nehezebb egy átlagos hosszútávú túránál, és érik őket meglepetések. De bizton állíthatjuk, hogy nem ez a legnehezebb túra Európában, a HRP például sokkal nehezebb volt. Annyiban lehet ez igaz, hogy a GR-útvonalak között elképzelhető, hogy a terep tekintetében ez a legnehezebb például a szintkülönbség és a láncos szakaszok miatt.” – összegzi Viktor.
Viktor a Monte Cinto csúcsa (2706 m, Korzika legmagasabb pontja) előtti úton, háttérben megpihenő túrázók. A hegycsúcsot hivatalosan nem érinti a GR20 útvonala
A hírnév viszont tömegével szólít túrázókat a szigetre, ennek megfelelően jó infrastruktúrára, kényelmes kiépítettségre lehet számítani. A tömeget az is magyarázza, hogy „a franciák úgy gondolnak a GR20-ra, mint a magyarok a Kéktúra teljesítésére, csak ez belefér egy szabadságba, nem kell annyira elköteleződni hozzá.” „16 napra van tervezve a 180 km a hivatalos felosztásban, mi 14-et terveztünk, 12 lett a vége, ez nem egy óriási, hanem egy átlagos teljesítmény. Néhol mehettünk volna gyorsabban, de nem ez volt a cél. A fotózás és a videózás is sok időt elvesz.” – mondja Ákos.
Minden napi szakasz végére jut egy menedékház, kempingezni csak ezek mellett lehetséges 8-12 euró fejében, cserébe van víz, zuhany és főtt étel (30-40 euró), meg minden, amit egy menedékházban általában kapni lehet (pl. sör 6-9 euróért), többnyire feltölthető az elektronika, és elérhető helyi gázfőző is. A vadkempingezés tilos (a terület nemzeti park), ami a tömeg miatt érthető, ugyanakkor Viktorék szerint a kijelölt táborokban százával éjszakáztak emberek, az útvonalon is sokan mozognak, és ennek bizony megvannak az árnyoldalai is. „Versenyhangulat van: az emberek 4-kor pakolnak, elindulnak, délre megérkeznek a táborhelyre, és onnantól elvannak.
Egy gyönyörű napkeltét sikerült elcsípni a túra azon reggelén, amikor a táborban tűzriadót fújtak
Délelőtt rohanás van, és egymás nyakát tapossuk le. Mi pedig úgy szeretünk túrázni, hogy megyünk, pihengetünk, csodáljuk a tájat, de ez a túra nem kedvez annyira ennek.” A sátorhelyek sok esetben lebetonozott placcok, ezért Ákosék az önhordó sátrakat ajánlják mindenkinek. Velük egyébként megesett, hogy egy este a vécé mellett kaptak volna helyet, ezért aznap inkább kilógtak a kempingből, és odébb, egy patakparton éjszakáztak. Amit nem ajánljanak senkinek, mert kényelmetlen az az érzés is, hogy rajtakaphatják, és alaposan megbüntethetik az embert – ez pedig több ezer eurós tétel.
Ákos és Viktor az ultralight túrázás kedvelői, ami röviden annyit jelent, hogy a lehető legkönnyebb és legkevesebb felszerelést viszik magukkal. Bár sátrak voltak náluk, ezeket végül nem használták, mert július közepén nyugodt időjárást fogtak ki, így inkább minden éjjel szabad ég alatt aludtak. „Valamelyik este betársult mellénk egy gimnazista csoport. Az egyik társunk, Charlotte 5 nyelven beszél, ezért értette, amikor arról beszélgettek mellettünk, hogy ezeknek nincs pénzük sátorra” – meséli nevetve Ákos.
A nap első sugarai elérik a völgyeket, ébred a természet
Ahogy magashegységekben általában, a túra legnagyobb veszélyforrása Viktorék tapasztalatai szerint az időjárás lehet, és nekik is ez jelentette a legnagyobb kihívást, csak éppen ezúttal viharok helyett hőség formájában. „Reggel 7:30 után kínszenvedés a napon lenni, onnantól este hétig már harapott a nap. Elég 1 napnyi vizet vinni, mert a menedékházaknál mindig van, de így is 3,3 liter vízzel mentem naponta, és egyszer előfordult, hogy ez el is fogyott, leírhatatlanul meleg volt” – meséli Ákos. „Júniusban vagy szeptemberben csinálnám újra. Az előszezon érdekes lehet, mert akkor a Földközi-tenger közepén havat is látsz egy szigeten; szeptemberben pedig hűvösebb van, és nincsenek annyian” – véli Viktor.
A hőséggel a film is foglalkozik, de szép képkockákkal vegyített, dramatizált jelenetek helyett sodró lendületű, jó hangulatú jelenetsorok váltják egymást. A műfajban megszokott drónfelvételek nincsenek, de nem is hiányoznak, mivel a táj földi kameraperspektívából is elképesztő, és így semmi sem zökkenti ki a fókuszt, ami végig a csapaton marad. És persze nincs jó túrafilm a kiszakadás talaján, útközben érlelt tanulság nélkül. Gyakorlott túrázóknak nem lesz nehéz kapcsolódni a narráció egyik fejtegetésével, miszerint az ösvényen megélt problémák épp ugyanúgy jönnek, mint a hétköznapi akadályok, és szintén meg kell őket oldani, valahogy mégis sokkal valóságosabbnak tűnnek.
Az útvonalon néhol lánc segíti a túrázók biztonságos haladását
Viktor a vetítés után így fogalmazott: „Ott természetes, hogy a nappal kelsz és fekszel. És mi van, ha tényleg ez a valóság, hogy egy nap baromi hosszú, és mennyi mindent tudsz belepakolni. Akarva-akaratlanul belegondolsz, hogy minek van értelme: hogy elrohan az élet, vagy annak, hogy megéled. Nyilván nem megy egyik nélkül a másik, mert dolgozni kell, de ha egyszer megízleled ezt, tök nehéz elengedni. Teljesen másik élet, ami az ösvényen történik. És beszélhetünk róla, csinálhatunk filmeket és képeket, de nem lehet átadni.”
Az utolsó túranap egyik gyönyörű látképe a déli szakaszon
Pedig ebben a 35 percben ez kifejezetten jól sikerült. A „Keresztül Korzikán” vérbeli túrafilm, ami a műfaj megszokott receptje szerint az előrehaladást a résztvevők „belső utazásával”, az ösvényen megélt élmények és kihívások megörökítésével vegyítve kalauzol végig látványos tájakon. Mindezeket jó érzékkel adagolva, minden vonásában kiemelkedő színvonalon – ezért nagyon ajánljuk túrázóknak, a road movie-k kedvelőinek és a GR20 iránt érdeklődőknek egyaránt.
Ha kíváncsi lennél Kércz Viktor további filmjeire, azokat a Youtube-csatornáján találod, a Facebook-oldalát itt tudod bekövetni, a képeit pedig az Instagram-oldalán nézegetheted. Makra Ákostól még több fotót az Instagram-oldalán, vagy albumokba gyűjtve a Facebook-oldalán láthatsz.
