A lónyelvű csodabogyó nemcsak nevében, hanem kinézetében is különleges, ezért nem is lehet más fajjal összetéveszteni, pedig nem ez az egyetlen csodabogyó hazánkban.
A korán jött tavasz meghozta a kedvet a virágzáshoz a lónyelvű csodabogyónak is, és bár nála ez nem olyan pompázatos, mint a májvirágnál, téltemetőnél, sáfrányoknál, vagy épp a csillagvirágnál, azonban annál érdekesebb, mivel olyan, mintha egy nagy levél közepéből bukkanna elő a virág, szinte a semmiből.
Kibújtak az első virágok, ezt a lónyelvű csodabogyót József a Magas-Bakonyban fotózta
A lónyelvű csodabogyó (Ruscus hypoglossum) egy szubmediterrán elterjedésű örökzöld, alapesetben március-áprilisban virágzik. A csodabogyók közül hazánkban két faj fordul elő, az egyik, a Magyarországon jobban ismert szúrós csodabogyó (Ruscus aculeatus), amely a Dél-Dunántúl erdeiben elég gyakori, de a Keszthelyi-hegységben és a Balaton-felvidéken is megtalálható. Ezzel szemben az ugyanezeken a helyeken előforduló lónyelvű csodabogyó sokkal ritkább, és bár állománya stabil, a fakivágások, a tájidegen fajok, mint az akác, és a vadak legelése veszélyeztethetik.
A lónyelvű csodabogyó hazánkban védett növény, természetvédelmi értéke 50000 forint.
De nézzük, mitől ilyen különleges?
Ami a legfurább a lónyelvű csodabogyóban, azok a hatalmas levelek a virágokkal, de igazából ezek nem is levelek, hanem módosult szárak, ún. fillokládiumok. Így már nem is annyira fura, hogy ezek közepéből nőnek ki a virágok, illetve hajt ki egy sokkal kisebb csökevényes levél. Ennek tövében jelenik meg a 3-5 apró (3–4 mm) zöldes virág, egészen rövid kocsányon.
Nincs még egy ilyen kinézetű növény a hazai erdőkben
Külön termős és porzós virágai vannak, az utóbbiban három porzó lila képletté nő össze, a beporzást pedig rovarok végzik. Szúrós rokonával szemben a lónyelvű csodabogyó levélszerű képletének hegye nem szúr, és jóval nagyobb is, 5-12 centiméter hosszú, míg a szúrós csodabogyó levelei mindössze 1-3 centiméteresek. Ennek ellenére kevésbé feltűnő, mert a lónyelvű csodabogyó 20-30 centiméterre növő hajtásai jellemzően elfekszenek. Általában egyesével, vagy kis csoportokban nő, és egy példányon három szárat láthatunk. Ezek egy-egy év különbséggel fejlődnek ki, és három év után elhalnak.
Ezt a példányt a Zselicben fotózta István, itt már az összenőtt lila képlet is látszik a porzós virágon
Egy centiméter átmérőjű piros bogyótermését nagyon szeretik a madarak, így elfogyasztásukkal a magvak terjesztésében segítenek, ugyanakkor vegetatívan, gyöktörzsről is szaporodik. Ez utóbbi hasznos tulajdonság, ugyanis vannak helyek, ahol ritkán hoz termést, így hazánkban sem mindenhol láthatjuk piros bogyóját.
Szerencsére a Zselicben egész nagy állomány él, és István még egy ilyen különleges példányt is tudott fotózni tavaly októberben, amelynek egyik "állevele" három termést is hozott
Az üde (vagy csak időszakosan kiszáradó), laza, tápanyagokban és bázisokban gazdag, semleges-közepesen savanyú, humuszos talajokat szereti. A meszes talajt kerüli, bükkösökben, gyertyános-tölgyesekben, szurdokerdőkben bukkanhatunk rá erre a különleges kinézetű növényre.
