Alig ötven percnyire a zajos fővárostól és a zsúfolt hétköznapoktól igazi feltöltődést jelent egy délután a Dinnyési-fertőn. A területet Fenyvesi László környezeti nevelővel jártuk be, akitől végre megtudtam azt is, mi is az a varsababa.
Ahogy a vasútállomástól a falu felé tartok, két nyári lúd húz át a fejem fölött, nagy gágogások közepette, egy nyárfán tengelic énekel, eksztázishoz közeli állapotban. A madárdalt csak a tóparton elsuhanó vonatok zaja töri meg egy-egy pillanatra. A falu központját lehetetlen eltéveszteni, csak toronyiránt kell haladni. Az ezerfős kis település közepén, egy dombon álló kis templom mindenhonnan jól látszik. A közelben van a Várpark, ahol 35 miniatűr, középkori várat lehet megnézni, melyek különlegessége abban rejlik, hogy eredeti anyagukból, kőből és fából készültek. Körbejárom a Templom tér melletti hagyományőrző központot is. A jellegzetes, Makovecz-stílusban tervezett épületek egyikében rendezvényközpont működik, de van szálláshely és szabadtéri színpad is, melyen épp egy kisfiú szeretne elmondani egy verset az anyukájának és a kishúgának, de az első sor sehogy sem akar eszébe jutni.
A klasszicista stílusú Szent György-templom 1824-ben épült
Rackadráma, happy enddel
Itt találkozunk Fenyvesi Lászlóval, a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság munkatársával, akivel a falu széle felé vesszük az irányt, itt indul ugyanis a Madárdal tanösvény egyik szakasza. Dinnyésen tényleg nem túlzás azt állítani, csak egy lépés a természet, a kertek végében már a madarak birodalma kezdődik. Ahogy elhagyjuk az utolsó házakat is, keserves bégetésre leszünk figyelmesek. Laci rackanyája az, és csak jelzik, hogy eljött a jól megszokott délutáni legelés ideje. Ahogy kinyílik a kapu, boldog rackák tódulnak ki rajta. Egy kis bárány azonban valahogy elkeveredett, mert az udvar végéből kétségbeesetten béget vékonyka hangján. Ahogy az anyajuh meghallja, szélsebesen megfordul, és rohanni kezdenek egymás felé. Már csak a romantikus aláfestő zene hiányzik, annyira szép az egész jelenet. A rackajuh régen a szürke marha mellett az egyik leggyakoribb háziállat volt, gyapjából nemcsak ruha készült, de nemezsátrakhoz is használták azt. A rackák mellett néhány nemzeti parki szürke marha is gondoskodik az élőhelyfenntartásról.
Rackák, várakozó állásponton
Vannak madarak, melyek kifejezetten keresik a szürkék társaságát
A rackák még egy darabig követnek bennünket, majd elindulnak a másik irányba, mint akik nem tudják, a sok jó közül most mit is válasszanak. Mellettünk a télen learatott nád már hatalmas kúpokba összerakva vár sorsára. A természetvédelmi területen is aratják a nádat, de bizonyos helyeket kihagynak, mert a madarak, például a kócsagok, a kanalasgémek és bizonyos énekesmadarak az avas nádban raknak fészket. A Dinnyési-fertő nádasa a 19. század közepéig a Velencei-tó része volt, akkor azonban megépült a Budapest-Fiume vasútvonal, ami hidrobiológiai értelemben elválasztotta egymástól a tó két részét.
Tájkép, nádaratás után
Hol kiáradt, hol kiszáradt
A Velencei-tó vízjárása századokkal ezelőtt meglehetősen szeszélyes volt, egyes években kiáradt, máskor meg kiszáradt, 1866-ban például medrében huszárok gyakorlatoztak. A sorozatos áradások miatt többször felmerült a tó lecsapolásának terve. 1838-ban az ügy már a megyegyűlés elé is került, de a fehérvári káptalan, amelynek nádasai voltak a tónál, a kiszárítás ellen szavazott. Polgárdy Géza így ír erről: „Gárdony közbirtokossága kardoskodott legerősebben a tó teljes lecsapolása mellett. 1860-ban a termetes, pocakos birtokosok - ravasz fondorlattal - a rossz levegőre, egészségtelen kigőzölgésekre hivatkoztak a keszeg termetű, cingár megyefőnök előtt. Az egészségtől duzzadó gárdonyiak láttán nevetve azt válaszolta, hogy maga is szívesen ideköltözne erre a kellemetlen levegőjű, egészségtelen helyre.”
Dinnyési látkép - karnyújtásnyira a természet
A nádas fölött folyamatos a madárforgalom, nyári ludak párosával repülnek a falu felé, a bíbicek itt vannak már egy ideje, a csilpcsalp füzikék azonban csak a napokban érkeztek vissza. Már régóta érdekel, hogy néz ki egy varsababa, most megtudhattam, Laci ugyanis csinált egyet. A varsababa úgy készül, hogy az ember néhány szál nádra köt egy nagy csomót. Az így kialakított babaformájú nádköteget használták régen arra, hogy megjelöljék a vízbe süllyesztett varsákat. Kiderült azonban, hogy ez nemcsak a halászoknak jó, hanem a madaraknak is, mert előszeretettel fészkeltek bele nádi énekesek, például barkóscinegék. Laci nem egyszer látott arra is példát, hogy egy varsababa háromszintes társasházzá vált, melynek aljában például récék, szárcsák vagy vöcskök, a fej alatti védett sátorban a nádi énekesek fészkeltek, a fejrészre pedig volt, hogy kócsagok vagy szürke gémek építették saját fészküket.
Készül a varsababa
A Madárdal tanösvény Müller Istvánról elnevezett szakasza egy körutat jár be, melynek felén egy kis madárgyűrűző állomás és egy magasles van, ahonnan rálátni a fertő kócsagtelepére is, ahol a nagy kócsagok mellett az Afrikából visszaérkezett kanalasgémek is fel-feltűnnek már.
A Madárdal tanösvény jelképe a bájos barkóscinege
Müller István a Dinnyési-fertő legendás természetvédelmi őre volt, aki 50 évig őrizte a terület természeti értékeit, és nagy szerepe volt abban, hogy 1958-tól védetté válhatott a Velencei-tavi Madárrezervátum. Müller István már kicsi gyermekként megismerte a fertőt, ugyanis pákászcsaládból származott, a 30-as években az ő édesapja volt az utolsó pákász. A pákászok régen a nagy kiterjedésű mocsarakban, nádasokban élték az életüket, és a természet ott fellelhető javait - például halakat, tojásokat, tollakat, gyógynövényeket - gyűjtötték, vagy épp a pákát, a gyékény termését, amit tűzgyújtáshoz használtak, és amiről a nevüket is kapták.
Nem csupán a madarak, már az ásóbékák is hallatták hangjukat
A táj legjobb ismerői
Fenyvesi László lassan három évtizede él és dolgozik a Dinnyési-fertőn, mint mondja, legjobban a különös hangulatú, havas teleket szereti, és persze a tavaszt, amikor tobzódik a természet. A szikes legelők különösen közel állnak a szívéhez, ahol a jószágok mellett különleges élőlények is szép számmal előfordulnak, például a tocsogók bájos madarai, a gólyatöcs, a gulipán vagy a cankók.
Ez a tábla az itt előforduló ludakról mesél
A nemzetipark-igazgatóságok által szervezett szakvezetéses túrák azért is jók, mert a terepen dolgozó természetvédelmi őröknél, környezeti nevelőknél jobban senki nem ismeri az adott tájat, és kevesen tudnak annyi érdekes történetet mesélni az ott élő állatokról és növényekről, mint ők. Lacitól tudtam meg például, hogy a rókákra jellemző az, hogy specializálódnak egy-egy táplálékra, az ő területén például vannak olyan egyedek, melyek addig járnak a teknősfészkekre, amíg azok nagy részét ki nem fosztják. Azt sem tudtam, hogy a batlák, ezek a hazánkban ritkának számító íbiszfélék különös kapcsolatot ápolnak a szürke marhákkal, ugyanis kedvenc eledelük a pióca a marhák vérével táplálkozik, a batlák pedig tudják, ahol van marha, ott lesz pióca is. Furamód a nyári ludak is kedvelik a szürkék közelségét, mert remélik, a nagy jószágok közelében, nem támadja meg fiókáikat a róka.
A Dinnyési-fertő és őrzője
Aki szeretné megismerni a Dinnyési-fertő varázslatos világát, önállóan is bejárhatja a Madárdal tanösvényt, de érdemes csatlakozni a rendszeresen induló vezetett túrákhoz. Április 20-án Nagyszombati gólyaköszöntőre, április 24-én pedig Szent György-napi kihajtásra várják az érdeklődőket.
További információk a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság túráiról: ITT.
A Madárdal tanösvény három részből tevődik össze:
1. Tóparti túra: a dinnyési Hagyományőrző Központtól az agárdi Gárdonyi Géza Emlékházig vezet.
2. Szikes túra: a Dinnyési-fertőtől az Elza-majori Pelikán-ház Erdei Iskoláig vezet.
3. Müller István túra: 3 km-es körutat jár be a Dinnyési-fertő melletti, hajdan mocsaras területen. Az első két túra ismereteit a kihelyezett információs táblákon olvashatjuk el. A Müller István túra érdekességeit a Cincér füzetek 10., Madárdal tanösvény c. száma ismerteti
A cikk először 2018 márciusában jelent meg.
Kapcsolódó cikkeink:
Barkóscinege és társai a Dinnyési-fertőn
