Kétségtelen, hogy a természetjárás az a műfaj, amit csinálni a legjobb, de azért jó az is, ha csak nézzük, ahogy mások az országot járják. A Másfélmillió lépés Magyarországon megteremtette itthon a műfaj alapjait, és most, több mint 40 év elteltével is nagy élményt jelent.
Pedig mennyit változott a világ azóta, mintha egy másik bolygón élnénk, főleg most, egy globális pandémia közepén. Szóval most különösen jó ezeket a képkockákat látni, jó ezeket a falvakat, embereket újra megidézni, és jó látni ezt a csapatot, akik szívvel-lélekkel készítették ezt a sorozatot és fedezték fel – nekünk, nézőknek is – az országot.
A film nemcsak a természetjárást népszerűsítette, de fontos kordokumentum is, a 70-es évek végének vidéki Magyarországáról. Már csak önmagában ezért jó nézni, főleg azoknak, akik maguk is éltek már a 70-es 80-as években, és vissza tudnak nyúlni a saját élményeikhez is. A fiatalabb generációnak pedig azért lehet érdekes, mert valami olyasmit láthatnak, amit ők maguk nem ismernek, de szüleiktől, nagyszüleiktől hallottak történeteket erről az időszakról.
A film lehetőséget ad arra is, hogy megnézzük, mi minden változott az azóta eltelt évtizedekben. Én a napokban például a Börzsönyről szóló részt néztem újra, és Törökmezőtől Nagymarosig olyan helyszíneket is láttam a negyven évvel korábbi képkockákon, amiket aznap én is bejártam. Érdekes és szomorú volt látni, hogy az Őzike-forrásból akkor még ittak a stáb tagjai, most viszont már víz sem csorog belőle, és az is különös időutazást jelentett, hogy a filmben a Julianus-kilátó tetején egy vízügyes szakember még arról beszél, hogy a bős-nagymarosi vízerőmű hol lesz majd pontosan, és milyen szivattyús energiatározót építettek volna a Prédikálószék tetejére.
A tévénézők egyébként 1980-ban ebből a részből ismerhették meg először a tervet, amely szerint a hegy tetején két óriási víztározót akartak építeni, amelyekbe először felszivattyúzták volna a Duna vizét, majd az innen visszazuhanó víztömeg hajtotta volna meg az erőmű turbináit. El sem tudom képzelni, milyen lenne ma az ország egyik legszebb tája, ha megvalósul Bős-Nagymaros.
A sorozat nemcsak népszerűsíti a természetjárást, de a problémákat sem hallgatja el. Hogy nem minden szép és jó, hogy például a cementgyár miatt Bélapátfalva fuldoklik a cementportól, hogy az ország egyes részein szinte lehetetlen szállást találni, és hogy vannak, akik nem tartják be a túrázás íratlan szabályait. Hát, van, ami nem változik.
A filmben megszólaló szakértők is sokat hozzáadtak a filmhez, érthető magyarázataikkal közel hozták az átlag tévénézőhöz a geológiát épp úgy, mint a néprajzot vagy a botanikát. A felgyorsult, 21. századhoz szokott szemmel eleinte lassan hömpölygőnek érezhetjük az akkori képsorokat, de pár perc után már határozottan jólesik nézőként is visszavenni kicsit a tempóból.
40 évvel később Gyenes Károly készített filmet a kultsorozattá vált Másfélmillió lépésről. Ő maga szerkesztőként, majd rendezőként vett részt az országjáró sorozat második és harmadik – ...és még egymillió lépés, illetve a Kerek és lépések című sorozatok – készítésében. Gyenes megkereste az egykori résztvevőket, akik számára máig ható élmény volt ebben a 76 napos kalandban részt venni. Sok szó esik a filmben Rockenbauer Pálról, aki nemcsak írója, rendezője, de szíve-lelke volt a sorozatnak, aki előtte egy évvel Sáfrány Józseffel végigjárta az egész utat, megnézte az összes helyszínt, találkozott a későbbi megszólalókkal, így a forgatáson már minden olajozottan és gördülékenyen ment. Gyenes Károly filmjének címe, az Ércnél maradandóbb, telitalálat, mert a Másfélmillió lépés most, 40 évvel később is még mindig kultfilmnek számít, hatalmas rajongótábora van és mit sem vesztett értékéből. Sőt.
Néhány éve az akkori Indexen futó Bakancslista stábja újra filmet készített a Kékről. A 28 részes Kék menet című videósorozat három és fél év alatt készült el. „A nagy elődök nyomán mi is bejártuk az országot átszelő túraútvonalat. Három év, 1165 kilométer gyaloglás, egymillió verejtékcsepp, tájak, városok, emberek. Aki végigmegy rajta, utána már máshogy látja Magyarországot” – írta Tenczer Gábor és Fiantok Dániel, a két „főszereplő” a később netre felkerült, Sátántangó-hosszúságú, hétórás filmmé egybegyúrt sorozat beharangozójában.
Ez már egy igazi, 21. századi alkotás, gyors, pörgős, laza és humoros, amilyen a Tenczer-Fiantok páros maga is. És a Másfélmillió lépéshez hasonlóan ez a sorozat is nagyon szerethető, mert – ahogy a nagy előd – ez is szívvel-lélekkel készült. Egy baj van csak vele, hogy az epizódok túl rövidek, 15 perc helyett szívesen elnézném azokat egy órában is.
Kércz Viktor is filmekben mesél kéktúrás élményeiről. A Nagymarostól Aggtelekig tartó, 9 napos menetelést egy 3,5 perces kis videóban dolgozta fel, tavaly pedig egy barátjával 200 km-t tettek meg Aggtelektől Hollóházáig. Januárban. Hóban. Vadkempingezve. Olykor 20 centi friss hóban, olykor mínusz 10 fokban, szóval igazi téli körülmények között. Élményeikről ebben a cikkben mesélnek, és ha szeretnétek velük együtt vacogni, kattintsatok az alábbi videóra.
A további szakaszokról készült filmeket ide kattintva lehet megnézni.
Aki már végigjárta a Kéktúrát, annak azért, aki még nem, de szeretné, annak azért, aki nem szeretné, de szívesen nézné, ahogy ezt mások megteszik, annak pedig azért ajánljuk ezeket a filmeket.
