A most elnyert uniós támogatással újabb lendületet kap a rákosi viperák védelme. Először a magyarországi élőhelyek alaposabb feltérképezésére kerül sor.
2004-ben épült a Rákosivipera-védelmi Központ, ahol a rákosi viperák tenyésztésével foglalkoznak, 2009-től pedig szabadon is bocsátják az itt nevelt viperákat. Mostanra kiforrott, milyen intézkedések szükségesek a rákosi vipera hosszútávú megőrzéséhez. Ezt 2019 és 2025 meg is tudják valósítani az elnyert uniós támogatással egy LIFE-program keretein belül.
A programban a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME), a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság (DINPI), a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság (KNPI), a Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatóság (FHNPI), a Fővárosi Állat- és Növénykert (FÁNK), valamint az Agrárminisztérium (AM) szakemberei vesznek részt. A végső cél, hogy 50%-kal nőjön a magyarországi rákosi viperák száma.
Elsőként a rákosi vipera potenciális élőhelyet fogják pontosabban feltérképezni, és ellenőrzik a faj elterjedési területét is. A Rákosivipera-védelmi Központban tenyésztett állatokat a Kiskunsági, a Fertő-Hanság és a Duna-Ipoly Nemzeti Park területén fogják szabadon engedni. Ezeken a helyeken vadkizáró kerítéseket telepítenek, változatos gyepszerkezetet és zöldfolyosókat alakítanak ki, és kiirtják a nem őshonos, inváziós növényfajokat.
A projekt része, hogy megismertesse az embereket a rákosi viperákkal, ezért tematikus honlapot hoznak létre, filmeket forgatnak, kiadványokat és információs táblákat szerkesztenek, az önkéntesek és a szakemberek számára pedig továbbképzéseket szerveznek.
Legveszélyeztetettebb gerincesünk, a rákosi vipera
A rákosi vipera (Vipera ursinii rakosiensis) sztyeppmaradványok lakója. A nedves és száraz gyeptípusok alkotta réteket, legelőket kedveli. A téli időszakra dombhátakban lévő rágcsálójáratokba húzódik, ahol hibernált állapotban vészeli át a hideg napokat. Ez a kistermetű mérges kígyó a 20. század során folyamatosan szorult ki élőhelyéről, és a hajdani elterjedése napjainkra néhány magyarországi – a Hanság és a Kiskunság területén található – szigetszerű populációra zsugorodott.
A rohamos térvesztés legfőbb oka élőhelyeinek átalakítása. A legelők felszántásán túl a megmaradt kaszálókon az intenzív mezőgazdasági tevékenységgel járó gyephasználat a faj számára kedvezőtlennek bizonyult. Tovább ritkította állományait a kereskedelmi célú gyűjtés és a szándékos pusztítás. Az így megmaradt kis létszámú populációk pedig rendkívül sérülékennyé váltak.
A drasztikus egyedszámcsökkenés hatására a fajt Magyarországon 1974-ben védetté nyilvánították, 1988 óta fokozottan védett, 1992-től pedig természetvédelmi szempontból a legkiemeltebb kategóriába tartozik, természetvédelmi értéke 1 000 000 forint. Jelenleg a magyar gerinces fauna elismerten legveszélyeztetettebb faja.
