Mátrai képesfák nyomában

A Mátrának a népszerű turistaközpontoktól távol eső keleti gerince sok túrázó kedves helye. Én azért szeretem különösen, mert hazánk egyetlen igazi gerincútja ez. Bár a lánchegységek olykor kitett gerincein vezető ösvények adrenalinnövelő hangulatát azért ne keressük itt, de középhegységi viszonyok között igenis látványos az északi oldal több helyütt megfigyelhető leszakadása, miközben folyamatosan azt látjuk, hogy mennyire eltérő tájakat választ el egymástól a Mátra hegylánca.

Délre az Alföld végtelen rónaságát, északra pedig az erdővel borított hegy- és dombhátak párába vesző sokaságát pásztázhatjuk tekintetünkkel. A Markazi- és a Domoszlói-kapu, valamint a Jóidő-nyak – ha jobban belegondolunk – hazánk egyedüli hágói, azaz olyan útjai, amelyeken keresztül túl lehet jutni egy tájegységeket elválasztó hegyláncon. Valóban történelmi hangulatú utak vezetnek fel e helyekre, s bizony könnyű elgondolni, hogy a régi időkben milyen fontos szerepük lehetett, hiszen a Mátra hegyormai akkoriban a mainál jóval jelentősebb akadályt képeztek az utazók számára.

A természet e nagyszabású díszletei között könnyű abba is belegondolni, hogy a környék vallásos népessége miért aggatott szentképeket e sokszor búcsújárás céljából is használt utak mellett, amelyek aztán pihenőhelyként és imahelyként is szolgáltak. A néphagyomány pedig idővel felruházta ezeket csodatévő erővel,

Fakép és képesfa

A néprajztudomány alapvetően dunántúli népszokásként írja le az idős fákra aggatott szentképek, Mária-képek hagyományát, amelyhez a környékbeli lakosság rendszeresen elzarándokol, virágot visz, ahol imádkozik, s amely során a fák a helyi hitélet fontos elemeivé válnak. Nem kell tudósnak lennünk ahhoz, hogy felfedezzük a szokás feltételezhetően pogány eredetét, amely később átöröklődött a keresztény népi hitéletbe is. Ezt erősíti az is, hogy bár nálunk a Mária-képek elhelyezése alapvetően katolikus hagyomány, de a szokás ismert ortodox területen is, továbbá a hinduk és a buddhisták is hasonló módon tisztelik a szent fákat.

Gondoljunk csak bele, hogy micsoda út volt például egyedül egy szekérrel átkelni a Mátra gerincén, ahol megannyi baleset történhetett, és útonállók is az emberre törhettek. S az ember egyedül volt – szüksége volt hát a hitére.

A képesfákat sok helyütt ma is gondozzák, így a Mátrában is. Az első képet akár egy második is követhet a szomszédos fán, gyertyákat, díszeket, fohászokat találunk a legtöbbnél. Somogy megyében található a legtöbb képesfa, de a természetjárók számára a legismertebb minden bizonnyal a Dömös felett, a Rám-szakadék felé vezető út mentén álló fa. A Börzsönyben vagy éppen Budapest határában, a Kakukk-hegyen is találunk Mária-fát. Sőt, a Dél-balatoni Természetvédelmi Egyesület pár éve egyfajta mozgalmat indított, hogy országszerte feltérképezzék e jeles fákat, felhívva a figyelmet e különleges örökségünkre.

Ahány fa, annyi szentkép, s annyi erdei hangulat

Miután Mátraházáról indulva megmásszuk a Kékest, s megcsodáljuk a Mátra talán legvadabb hegyormát, a Sas-kőt, látványos úton ereszkedünk le az OKT nyomvonalán a Markazi-kapuba. Innen egy rövid kitérővel, a zöld sáv jelzésen érjük el a Mátra talán legszebb oldalgerincén álló első Mária-fát. Az erdőgazdasági út szélén, a nyeregben álló faóriás padokkal ellátott kegyhelynek ad árnyékot. A Mária-fa talán az erdőn dolgozó emberek vagy az itt utazó kereskedők fohásza volt az oltalmazó Szűzanyához. A terebélyes fán két szentképet is láthatunk: a régebbi kép szép üzenettel fogadja a természetjárókat, a 21. századi, hologramos képen pedig egyszerre néz ránk Jézus és Szűz Mária. A térképet kutatva egyébként több képesfát is találunk a Markaz feletti erdőkben, csak jellemzően nem a turistautak mentén, úgyhogy ez egy másik – szintén kiválónak ígérkező – túra tematikája lehet.

A Mátra keleti gerincének szerintem leglátványosabb csúcsát, a Nagy-Szár-hegyet, majd az erről az oldalról nem annyira izzasztó kapaszkodóval elérhető Oroszlánvárat megmászva érkezünk a Keleti-Mátra másik nagy hágójába, a Domoszlói-kapuhoz. Az egyébként nagyon hangulatos, Domoszlóra vezető Závoz-völgybe beereszkedve (piros sáv) egy körülbelül kilométeres kitérővel érjük el második fánkat, illetve fáinkat. Itt is két képet látunk ugyanis, csak a nagyon újszerű, kellemes hangulatú fakép az út egyik, a régebben kihelyezett kép az út másik oldalán található.

A gerincre visszatérve az OKT-val együtt megmásszuk a Jagust, hogy annak hangulatos vadászháza mögött ismét ereszkedni kezdjünk. Harmadik célpontunk a Csurgó-kút roppant hangulatos, bővizű forrása, ahol harmadik szentképünket találjuk. A padokkal ellátott pihenőhely a kopjafán elhelyezett képpel, valamint a vadregényesen induló patakvölggyel valóban idilli, csendes szemlélődésre hívó hely, ahol jó eséllyel nem fogják tömegek zavarni áhítatunkat. Hogy a mátrai faképeket mennyire gondozzák a helyiek ma is, jelzi, hogy a túraleírás szerint ezt a képet a kisnánaiak helyezték ide, hogy pótolják a Jóidő-nyaknál található, az idők során megrongálódott szentképet. Azóta pedig gondos kezek a túra utolsó szentképét is egy újabbra cserélték.

A főgerincre visszakapaszkodva következő csúcsunk a Szederjes-tető, ahol egykoron vár állott, s az öreg fák alól még utoljára visszapillanthatunk a Kékes és a Galya-tető innen nézve monumentális hegytömegére. A csúcsot követően meredek lejtőn érjük el a Kisnána felől érkező szekérutat, amely a beszédes nevű Jóidő-nyakon hág át a főgerincen Recsk irányába. A forrás sajnos már nem működik, de továbbhaladva, a hágó előtt pár lépéssel meglátjuk az új szentképet, ráadásul szerintem mind közül a legszebbet, amelynek kissé bizáncias hangulata szintén a történelmi időkbe repít. Amikor ezt az utat is gyakran járták minden bizonnyal, tele aggodalommal, talán félelemmel is. A fa alatt elmerengve könnyű elképzelni, hogy akkoriban máshogy tekintettek a természetre, amit nagyon jól kifejez az is, hogy a képesfákat olykor őrfáknak nevezték.

A cikk a Turista Magazin 2021. december-januári számában jelent meg.