Megfékezték a tüzet a nádasban

Védett madarak fészkei pusztultak el a Kisvárda és Kékcse közötti természetvédelmi területen keletkezett nádastűzben.

Szerző:
MTI
Fotó:
Dmytro Gilitukha / Shutterstock.com
2015. április 22.

Védett madarak fészkei pusztultak el a Kisvárda és Kékcse közötti természetvédelmi területen keletkezett nádastűzben.

Habarics Béla, a Hortobágyi Nemzeti Park Nyírség-Szatmár-Bereg természetvédelmi tájegységének vezetője elmondta, hogy a természetvédelmi őrök gyors felmérése szerint a területen mintegy 30 szürke gém, 20 nagy kócsag és 2 barna rétihéja fészke semmisült meg a lángokban.


A tájegységvezető hozzátette: mindhárom madár védett, a szürke gém és a barna rétihéja eszmei értéke 50-50 ezer, a nagy kócsagé 100 ezer forint.


Az eszmei érték külön-külön madaranként, tojásonként és fészkenként meghatározott összeg - hangsúlyozta Habarics Béla. Nehéz még megbecsülni, hogy hány tojás lehetett a több mint ötven elpusztult fészekben, hiszen a költési időszak most kezdődött.


Dóka Imre, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője azt közölte, hogy a lángokat végül a kisvárdai, a záhonyi, valamint a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Cigánd tűzoltói fékezték meg, csaknem négyórás munkával.


A lángok egy méhészetet, valamint egy fácánnevelő-telepet is veszélyeztettek, de a tűzoltóknak sikerült a létesítményeket megóvni a lángoktól.


A 20 hektáros terület foltokban égő tüzének nagy füstje miatt a Kisvárda és Kékcse közötti utat le kellett zárni a forgalom elől az oltás idejére.


Kedden ugyancsak nagy kiterjedésű tűz volt Nyírkarász határában, ahol 30 hektáron égett nádas, valamint egy erdő száraz aljnövényzete. A 2-es, kiemelt fokozatú tüzet a baktalórántházi, a kisvárdai és a nyírbátori tűzoltók fékezték meg, a Szabolcs megyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányításával.

Hogyan előzzük meg a pusztító tüzeket a temészetben?

Olvasd el a Turista Magazin 2015. áprilisi számában!
Cikkünket a 68. oldalon olvashatod.

Cikkajánló