Megjelent az őszi lapszámunk

Az október-novemberi számunk összeállításakor elsősorban a családosok igényeit vettük alapul, de gondoltunk a „feketeöves” természetjárókra is, nekik egy nepáli túrával készültünk, és nem mellesleg lejártuk a Magas-Tátra legveszélyesebb útját is.

Szerző:
Turista Magazin
2024. szeptember 30.

Az október-novemberi számunk összeállításakor elsősorban a családosok igényeit vettük alapul, de gondoltunk a „feketeöves” természetjárókra is, nekik egy nepáli túrával készültünk, és nem mellesleg lejártuk a Magas-Tátra legveszélyesebb útját is.

Örömmel jelentjük, hogy nyomtatott kiadásunk országszerte kapható az újságárusító pontokon, illetve az előfizetőink postaládáiba is meg kellett, hogy érkezzen. Mivel sajnos egyre kevesebb helyen érhetők el a hazai nyomtatott lapok – tavaly a Magyar Posta is beszüntette az újságok forgalmazását – mindenkinek az éves előfizetést javasoljuk, annál is inkább, mert így nem csupán kényelmesen, de jóval olcsóbban is hozzá lehet jutni a kéthavonta megjelenő Turista Magazinhoz, plusz most egy nyereményjáték is kapcsolódik ehhez.

Az október-novemberi számunk címlapsztoriját ezúttal a legendás Sas út lejárása adta, egy meglehetősen részletes túraleírást készítettünk a Magas-Tátra legnehezebb jelzett útvonaláról, amely minden kockázata ellenére joggal kaphat helyett a Tátra-járók bakancslistáján.

Kiemelt küldetésünk, hogy kevésbé ismert helyekre is felhívjuk a figyelmet, ennek eleget téve most a Szalánci-hegységet mutatjuk be néhány szuper túraajánlaton keresztül. És ha már a konkrét túraajánlatoknál tartunk, a TOP10-es rovatunkkal ezúttal a családosok kedvébe próbáltunk járni, tíz könnyen teljesíthető, de annál izgalmasabb útvonal részletes bemutatásával.

Óriási közhely, de a fentiek csupán csak a jéghegy csúcsát jelentik a kínálatból, mert készültünk egy remek bugaci anyaggal is, a História rovatunkban bemutatjuk a Gül Baba türbéjét, és akik egy kis egzotikumra vágynak, azok kedvéért belevetettük magunkat a Himalája sűrűjébe is.

Kellemes olvasgatást és természetjárást kívánunk!



Cikkajánló