Tél végén, tavasz elején megsűrűsödnek a teendők a kertben, de nemcsak a kerti munkák miatt. Legkésőbb ilyenkor már ki kell rakni az új madárodúkat, a műfészkeket a fecskéknek, és most még a darázsgarázs-készítéssel sem vagyunk elkésve.
A darázsgarázs vagy helyesebben inkább méhecskehotel nemcsak hasznos, de amatőr természetbúvárok számára érdekes megfigyelések tárgya is lehet. Az itt tevékenykedő „vad” méheket ugyanis nem nagyon látjuk egyébként, vagy nem nagyon figyelünk rájuk, vagy azt hisszük házi méhekkel van dolgunk.
Pedig ők a vadon élő magányos méhek, akiknek nagy szerepe van a beporzásban, és nem mellesleg elképesztően érdekesek. Ráadásul méhecskehotelt nemcsak kertben, de akár az erkélyre is kirakhatjuk, mert a magányos méhek szelídek, nem támadnak ránk, még az sem zavarja őket, ha közelről figyeljük ténykedésüket.
Önállóságra nevelnek
Mi nagyjából egy éve, az önkéntes karantén első napjaiban készítettünk egy darázsgarázst a kertben. Egy egészen egyszerű modellt, egy tűzifa kugliba fúróval hosszanti lyukakat fúrtunk. Persze ennél szofisztikáltabb és dizájnosabb darabokat is lehet készíteni, sőt készen vásárolni is. De összegöngyölt nádszövet vagy csomóba kötött bambuszrudak is kiválóan megteszik a hártyásszárnyúaknak.
Ez a darázsgarázs az első ilyen próbálkozásunk volt, és nem is reméltük, hogy hamarosan meg is érkezik az első lakó. Pontosabban bérlő, aki nem maga költözött be, hanem az utódait helyezte itt biztonságba.
Talán egy szarvas faliméh volt, de mondjuk úgy, ez inkább csak feltételezés, mert a magányos művészméhek eléggé hasonlítanak egymásra, így meghatározásuk egy laikus műkedvelő számára nem könnyű.
A vadméh-fajok hasonlítanak a házi méhre, de velük ellentétben nem hatalmas rajban élnek, hanem „magányos farkasok”. És a legkorábban aktívvá váló rovarok közé tartoznak, akár már az enyhe februári napokon is repülnek. Ezeknél a méheknél nincs utódgondozás, pontosabban van, csak fókuszában már az első pillanattól kezdve az önállóságra nevelés áll.
A méhecskehotel vagy darázsgarázs a magányosan élő méhek és darazsak számára készített mesterséges bölcső, amiben az utódaik kifejlődhetnek. Erre a célra minden 2–10 mm átmérőjű, legalább néhány cm hosszúságú, cső alakú anyag (pl. nádszál-, bambuszrúd darabok) vagy tárgy (például egyes régi téglatípusok) alkalmas, illetve minden olyan faanyag (például tűzifa kugli), amibe ilyen lyukak fúrhatók. A méhecskehotelben főleg magányos méhek, leginkább a kőműves méhek megjelenésére számíthatunk.
Koszt és kvartély
A magányos méhek előszeretettel rakják petéiket a darázsgarázs lyukaiba. Egy lyukba több pete kerül, de külön-külön, fallal elválasztott rekeszekbe. A peték mellé csomagolnak egy kis virágpor-ellátmányt is, ami a kifejlődő lárva tápláléka lesz majd. Majd az egész bejáratot betapasztják, utána pedig, hamarosan elpusztulnak, hisz ők megtették, amit az utódaikért megtehetnek, és ezzel az életfeladatukat teljesítették. A többi már az utódok dolga, akik kora tavasszal bújnak majd elő a védett bölcsőből.
Ha minden jól megy, hamarosan nálunk is néhány kis méh rágja majd ki magát a befalazott lyukakból. Remélem, nem maradunk le a nagy pillanatról.
Aki szeretné tanulmányozni is az odabenn zajló eseményeket, készíthet látvány-méhecskehotelt is, amellyel úgy követheti nyomon a méhek fejlődését, hogy mindeközben nem zavarja azokat. Hogy hogyan készül ez a remek eszköz, arról a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) cikkében mindent megtudhatunk.
Aki hagyományos méhecskehotelt készítene, annak is melegen ajánljuk az MME oldalát, ahol minden hasznos információt megtalálhatunk.
A világ méh- és darázsfajainak mintegy 90%-a nem családokban, hanem magányosan él. Az Európában élő közel kétezer beporzórovar-faj többsége a magányosan élő méhfajok közül kerül ki.
A vad méhek természetes bölcsőkamrái ujjnyi vastag lyukak, amiket partfalakba, talajba, korhadó fába mélyítenek. A darázsgarázzsal ezeket a bölcsőkamrákat utánozzuk le a méhek számára.
A szűk járatokba a nőstény méhek nektárt és virágport, a darazsak elsősorban megbénított hernyókat halmoznak fel, erre petéznek, majd a bölcsőket sárdugóval zárják le. A kikelő lárva a felhalmozott táplálék elfogyasztását követően bebábozódik, végül a kikelő kifejlett rovar kirágja magát a sárdugón, és megkezdi néhány hetes felnőtt életét.
