Sokan tudják, hogy itthon is élnek mérges kígyók, azonban a fajokkal, az általuk jelentett vélt vagy valós veszélyekkel már kevesebben vannak tisztában. Milyen fajokról van szó, hol élnek hazánkban és mit okoz a marásuk?
Az ember evolúciós fejlődésének köszönhetően tart a kígyóktól. A csúszó, tekergő hüllők látványa a legtöbb emberből irtózatot vált ki, a vipera szó hallatán pedig sokan egyből a halálos kígyómarásra gondolnak. A tévhitek eloszlatása érdekében összeszedtünk pár tudnivalót a hazai kígyókról.
Első és talán legfontosabb dolog, hogy Magyarországon minden őshonos hüllőfaj védettséget élvez: tilos elpusztítani őket, a fészküket vagy az élőhelyüket zavarni.
Idehaza az esetek többségében – akár lakóhelyünk közelében – erdei siklóval találkozhatunk, de kirándulás közben vízi-, réz-, kockás, illetve kaszpi haragossiklót is láthatunk, ám ezek egyike sem rendelkezik veszélyes méreggel, tehát nem veszélyesek az emberre. Ha összetalálkozunk velük, az állat rendre menekülőre fogja, és csak abban az esetben próbál védekezni, ha provokálják vagy meg akarják fogni.
Magyarországon két mérges kígyófaj él: a keresztes vipera és a rákosi vipera. A közhiedelemmel ellentétben csak az egyikük marása okozhat halált, és az is csak rendkívül ritka esetekben.
A keresztes vipera
Ez a hüllő különleges mintázata után kapta a nevét. Európa- és Ázsia-szerte elterjedt, elsősorban síkvidéki erdőkben élő faj, de akár 2000 méteres magasságig is előfordul. Hazánkban a keresztes viperák legnagyobb populációja a Zempléni-hegységben él, emellett Somogy és Zala megyében és a Tiszaháton fordul elő, foltszerűen. Rejtőzködő életmódja miatt ritkán kerül szem elé, még ritkább, hogy megmar valakit. Természetvédelmi értéke 250 000 Ft.
A keresztes vipera mérge viszonylag alacsony toxicitású, alapvetően a keringést gátló és véralvasztó hatású vérméreg, vérömlenyt okozó és izomműködést gátló aktivitással - fogalmaz a Magyar Madártani Egyesület. A méreg ettől függetlenül huzamosabb ideig tartó kellemetlenséget és akár részleges bénultságot is okozhat, de legrosszabb esetben egy év alatt fel lehet épülni belőle,.
A marás helyén fájdalom, végtagi duzzadás, zsibbadás, sebesedés, ritkán szövetelhalás jelentkezhet. Felléphet pulzus- és vérnyomászavar, hányás, hasmenés, láz, inkontinencia, anafilaxia és tudatvesztés. Az enyhébb tünetek esetén is elengedhetetlen az orvosi kezelés. A halálos szövődmény rendkívül ritka: Magyarországon utoljára 2001-ben fordult elő tragikus végkimenetelű eset.
A rákosi vipera
Hazánk másik mérges kígyója a rákosi vipera, amely kizárólag a Kárpát-medencében, főleg itthon és Erdélyben él, emiatt fokozottan védett: természetvédelmi értéke 1 millió forint. A faj egykor nagyobb magyarországi állománnyal bírt: két nagyobb területen, a Hanságban és a Nagyalföldön élt, de mára kisebb csoportokra szakadt szét. Jelenleg két hansági és legfeljebb tíz alföldi (kiskunsági) természetes populációról tudunk, de a kutatók visszatelepítő munkájának köszönhetően pl. a Fertő-tó környékén is létezik kisebb populáció. A gyepvidékek rejtőzködő lakója „mérges”, de közel sem halálos. Marása csak ödémát és a nyirokcsomók megduzzadását okozza.
Alapvetően nincs szükség orvosi ellátásra vagy speciális kezelésre, a tünetek viszont hetekig is eltarthatnak.
Magyarországon ritkán történik kígyómarás, évente egyszer-kétszer, ha mindkét mérgeskígyó-fajunkat, a keresztes és a rákosi viperát együtt nézzük. Az elmúlt 60 évben két halálos viperamarás történt itthon. Az ilyen ritka eseteket a legegyszerűbben úgy tudjuk elkerülni, ha nem próbáljuk megfogni ezeket az állatokat.
