Némelyiknek az elfogyasztása vált ki súlyos tüneteket, a másikhoz hozzáérni sem szabad, mert fájdalmas sérüléseket okoz. Öt olyan mérgező növényt gyűjtöttünk össze, amelyekbe potenciálisan belefuthatsz Magyarországon is, ezért nem árt, ha résen vagy.
Gyilkos csomorika, a visszatérő
A folyószabályozások után megfogyatkozott az árulkodó nevű gyilkos csomorika (Cicuta virosa) állománya hazánkban, sőt, a 19. században irtották, mert veszélyt jelentett a háztáji állatokra. Ma már kifejezetten ritkának számít, emiatt védett is. Száz év után nemrégiben a Hármas-Körös árterében tűnt fel, amiről mi is hírt adtunk, de a zellerféle több lápunkban, mocsarunkban, nádasunkban országszerte előfordulhat.
Mivel zellerhez vagy paszternákhoz hasonlító gyöktörzse édes ízű és az illata sem rossz, régebben a legelő állatok előszeretettel fogyasztották, de a lakomát persze nem élték túl. Ahol a növény megjelenik, ott olajszerű nedvet ereget, ami a vízbe keveredve szintén mérgezést okozhat az azt fogyasztó élőlények számára.
Cikutoxint tartalmaz, amiből a legnagyobb mennyiség a tavaszi időszakban található meg benne. A mérgezési tünetek közé tartozik
a hányás, a hasfájás, a görcsök, a remegés és a zavartság, de akár légzésbénulást is okozhat.
Bár a gyógyászatban a növényekből kinyert, egyébként mérgező vegyületeket sokszor hasznosítják, a csomorikára ez nem igaz.
A növényt onnan lehet felismerni, hogy általában a vízben áll, és nagyon magasra, akár 150 cm-esre is megnőhet. Virágai kis labdákat alkotnak, pici fehér szirmokkal, ernyőkben helyezkednek el. A gyöktörzse zellerhez vagy paszternákhoz hasonlít. Virágozni pont most láthatjuk, júliustól szeptemberig.
Természetvédelmi értéke 5000 Ft.
Kaukázusi medvetalp, még az érintése is veszélyes
2015 tájékán egyre több médium kezdett el foglalkozni a félelmetes kaukázusi medvetalppal (Heracleum mantegazzianum). Akkor arról írtak, hogy a növény súlyos égési sérüléseket, de akár halált is okozhat. Bár utóbbiról hamar kiderült, hogy túlzás,
az erőteljes bőrtünetekkel kapcsolatos hírek igaznak bizonyultak.
A kaukázusi medvetalp érintése után 48-72 óra után kialakulnak a bőrtünetek
A Nyugat-Kaukázusból származó, inváziós gyomnövény egyébként már jóval előbb is jelen volt hazánkban, a 19. századtól botanikus kertekben tartották.
Talán azért, mert mutatós és hatalmas növényről van szó: akár 5 (!) méteresre is megnőhet, a szárvastagsága a 10 cm-t is elérheti. A csomorikához hasonlóan zellerféle, ernyősvirágzatú növény. Tulajdonképpen bármilyen környezetben jól elvan, de Európában leggyakrabban homokos és iszapos termőhelyeken lehet vele találkozni. Nyugat-Európa több országában komoly problémákat okoz, nálunk szerencsére csak elszigetelt állományai vannak jelen.
A medvetalpban furanokumarinok találhatók, ezek a vegyületek érintéssel kerülhetnek a bőrünkre, ahol a napfény hatására bomlani kezdenek, és gyulladást (fitofotodermatitiszt) okoznak. A bőr ennek hatására felhólyagosodik, és a hólyagok nagyon nehezen gyógyulnak. Kezelésükhöz mindenképpen orvoshoz kell fordulni, különben a sötét színű hegek akár évekig megmaradhatnak. Szembe kerülve a vegyület vakságot okozhat. Ha véletlenül érintkeznénk a növénnyel, mossuk le a bőrfelületet, amilyen hamar csak tudjuk, ha erre nincs lehetőségünk, száraz ruhával takarjuk le, hogy ne érje napfény, ha pedig már kialakultak a hólyagok, irány a bőrgyógyász.
Gyöngyvirág, ami nem medvehagyma
Az apró, kecses és illatos gyöngyvirág (Convallaria majalis L.) első ránézésre ártalmatlannak tűnhet, de olyan glikozidokat tartalmaz, amelyek a szívre hatnak, így elfogyasztásának súlyos következményei is lehetnek. De miért is ennénk meg a gyöngyvirágot? – juthat eszünkbe akkor, ha nem tudjuk, hogy a gyöngyvirág levelei nagyon hasonlóak a medvehagymáéhoz, ráadásul ezek gyakran egyidőben, sőt, egymás mellett is nőhetnek. Nem árt tehát odafigyelni: ha a levelet megdörzsöljük, és fokhagymás illatot érzünk, nyugodtak lehetünk afelől, hogy nem gyöngyvirággal van dolgunk. Árulkodó lehet az is, hogy a gyöngyvirág levelei legalább 6 cm szélesek, míg a medvehagymáéi nem nőnek szélesebbre 4 cm-nél.
A középkorban nem véletlenül volt ez a liliomféle az orvoslás jelképe, állítólag már a híres polihisztor, Paracelsus is számon tartotta a gyógyhatását. A növény hatóanyagait ma is rakják szívgyógyszerekbe, emellett például epilepszia, érelmeszesedés, ödéma kezeléséhez és vízhajtóként alkalmazzák.
A küllemét valószínűleg senkinek nem kell bemutatni: a lombos erdők 10-20 cm magasra megnövő, évelő növényéről van szó, aminek kis, harang alakú, fehér virágai fürtökben csüngenek lefelé. Virágával május-június tájékán találkozhatunk. A termése előbb zöld, majd élénkpirossá érő bogyó, levelei lándzsa alakúak. Több régies neve is van, például a Szent György virág, a májusvirág, de hívták kakukkvirágnak is.
Csattanó maszlag, a zombicsináló
2024 júniusában egy magyarországi áruház visszahívott egy fagyasztott zöldbabtípust, amibe vélhetően csattanó maszlag (Datura stramonium) keveredett. 2018-ban egy budapesti étteremben lettek rosszul a vendégek, mert az egyik fűszerbe került az erősen mérgező növényből. Mivel az eredetileg Közép-Amerikából származó csattanó maszlag gyomnövény, ami mára az egész világon elterjedt, időnként előfordul, hogy élelmiszerek közé keveredik. Ez azért nagy baj, mert már kis mennyiségben is intenzív tüneteket válthat ki, emiatt manapság már a gyógyászatban is egyre kevésbé alkalmazzák. Mivel mutatós, dísznövényként viszont találkozhatunk vele.
Régen az indián szertartások egyik kelléke volt hallucinogén hatása miatt, a haiti bennszülött papok pedig zombikat „gyártottak” a segítségével. A középkorban Európában a boszorkányokhoz és varázslókhoz kötötték, így akinek a kertjében csattanó maszlagot találtak, az rögtön gyanússá vált.
A maszlagot nem jó ötlet kábítószerként alkalmazni, mert a hallucinációk mellett hányást, delíriumot, öntudatlanságot okoz, ami akár egy napig is eltarthat.
A növényben található atropin a központi idegrendszerre hat, a szkolopamin pedig bódít.
A csattanó maszlag a burgonyafélék családjába tartozik, fehér, lilás vagy sárgás virágai tölcsér alakúak, toktermése szúrós tüskékkel van tele, benne fekete magokkal. Maga a növény akár embernagyságúra is megnőhet, levelei fogazottak. Akár egész nyáron virágozhat.
Foltos bürök, a méregpohár tartalma
Végül még egy zellerféle: a foltos bürök (Conium maculatum), ami Seneca és Szókratész halálát okozta. A növény hatóanyaga, a koniin a bőrön és a nyálkahártyán keresztül is felszívódhat, ezért nem muszáj elfogyasztani ahhoz, hogy hasson – jobb, ha nem érünk hozzá.
Az ókori filozófusok, akik kiürítették a bürökkel teli méregpoharat, a következőt érezték: egy órán belül elkezdtek szédülni, verejtékezni, ment a hasuk, majd először lebénultak a lábaik, és szépen lassan a többi testrészük is.
Tiszta tudattal figyelték végig a folyamatot, melynek végeztével a mellkas bénulásának következtében megfulladtak.
Sokáig használták az orvoslásban is: kezeltek vele rákos daganatot, köszvényt, hiperszexualitást
Szára a vörösesbarna foltokkal
A Mediterráneumból származik, de ma már egész Európában megtalálható. Itthon a gazok között találkozhatunk vele; az erdő vagy az út szélén, a kerítések mellett, parlagokon. Szára egy-másfél-kétméteresre nő meg, levele a petrezselyemére hasonlít, ernyős virágzata fehér. Pech, hogy sok egyéb növénnyel is összekeverhető, amelyeket szabadon lehet fogyasztani, ilyen a már említett petrezselyem mellett a kapor vagy az ánizs, a gyökere pedig fehérrépára hajaz. Megkülönböztetni két módon lehet: a szára alapján, ami vastag és üreges, lilás-barnás színű, illetve úgy, hogy a levelei szétdörzsölésekor (csak óvatosan, inkább kesztyűben) büdös rágcsálószagot lehet érezni.
