Mesélő Sopron – Történetek a Tűztornyon túlról

Sétánkat Sopron legismertebb épületénél, a Tűztoronynál kezdtük, amelynek alsó része a 13. századtól a városfalak északi kaputornyaként szolgált. A város ősi magját a középkorban városfal és várárok vette körül, amelyet ma is követ az utcák vonala. A 18. századig két helyen, az előkapun és a hátsó kapun lehetett csak bejutni a városfalon belülre, amelyek helyét maaz utcanevek is őrzik.

Piac a városfal tövében

A Tűztoronytól az Előkapun keresztül jutottunk a hajdani városfalat kívülről követő körúthoz, a Várkerülethez, közben pedig az egykori városfal maradványait is szemügyre vehettük. A 12. századtól a várárok külső pereme volt a piacok helyszíne, egyes szakaszait a fő árucikkekről nevezték el, így volt például Szénapiac, Marhavásártér és Kovácsszer. Ez utóbbit ma Kisvárkerületnek hívják, és itt találjuk a különleges Festő közt, amely ma is középkori hangulatot áraszt.

Amikor várost körülölelő várárkot betemették, a területet felparcellázták, a telkeket pedig főleg kereskedők vették meg, és attól függően, hogy mennyire voltak tehetősek, vagy csak egy kis boltot építettek, vagy az üzlet fölé még egy egész palotát is felhúztak. A Várkerület máig megőrizte szerepét, hisz ma is Sopron nyüzsgő kereskedelmi központja sok-sok üzlettel, étteremmel, sétálóutcával. Itt járt egyébként 1900-tól 1923-ig a soproni villamos is.

A kőoroszlán és a fekete elefánt

Ha az Ikvahíd utca és az Ötvös utca között sétálunk, számos hajdani fogadó épületét láthatjuk. A középkori hangulatú Fehér Ló fogadóban szállt meg például 1644-ben Zrínyi Miklós, de később Joseph Haydn is többször megfordult itt.

Mindezt nem akarta nagydobra verni, azonban a fogadó cigányprímása felismerte az inkognitóban levő „keringőkirályt”, és rákezdett a Kék Duna-keringőre. Strauss és felesége azonban inkább kerülte volna a feltűnést a mézeshetek alatt, így elmenekültek az ünneplők lelkes hada elől – legalábbis így tartja a soproni legendárium.

Sopronban sétálgatva rengeteg érdekes, apró részletet is kiszúrhat az ember. Például régi cégéreket, mint a Várkerület és a Hátsókapu sarkán álló fekete elefántot, amely az azonos nevű gyarmatáru- és fűszerüzletet hirdette régen. Vele szemközt, az utca túloldalán egy szigorú tekintetű kőoroszlán áll, amely szintén egy fűszerüzletet reklámozott, nevezetesen az Arany Oroszlánt.

Poncichterek nyomában

A Várkerületet az Ikvahíd utcán hagytuk el. A név csalóka, ugyanis ma már sem a híd, sem az Ikva nem látszik itt. Helyükön egy szürke házakkal övezett utcát látunk. A patak a házak alatt folyik, az épületeket pedig az itt áthaladó két hídra építették.

Innen a Szent Mihály utcán indultunk el, és meg is érkeztünk Sopron Bécsi külvárosába. A középkorban a belvárost övező városfalakon túlra is terjeszkedett Sopron, így jöttek létre a történelmi külvárosok. Először a Bécsi, aztán a Balfi, a Győri és az Újteleki, amelyek nevüket mind a rajtuk átvezető főútról kapták. Később, a 17. század elején a külvárosok védelmére is épült egy városfal, amelyen kívül közel száz évig nem is építkeztek.

A Bécsi külváros a poncichterek, gazdapolgárok negyede volt. Poncichtereknek a német ajkú szőlősgazdákat nevezték.

A bab nemcsak a szőlőnek volt hasznos, de termése a poncichterek konyhájának egyik karakteres összetevője lett. Olyan jellegzetes ételek készültek a babból, mint a babgombóc vagy a borsos, tejfölös babrétes.

Sopronban a borospincék nem a szőlőben voltak, hanem bent a városban. A soproni gazdák boraikat lakóházaik pincéjében őrizték és a város által adott jog alapján házi kimérésben (Buschenschank) maguk értékesítették. A borkimérés jogát a kapu fölé akasztott koszorú vagy fenyőág jelezte. A zöld ágakra akasztott szalag színe azt is megmutatta, hogy milyen bort árul a gazda: a fehérbort fehér szalag, a vöröset piros szalag hirdette.

Templom a dombtetőn

A Bécsi külvárosban, a középkori város legmagasabb pontján épült fel a Szent Mihály-templom, Sopron legrégebbi plébániatemploma. A templomhoz vezető Szent Mihály utat jellegzetes poncichterházak szegélyezik. Ezeket részházaknak is hívják, amelyek jellegzetessége, hogy egy házszám alatt több lakóház található. Itt ugyanis nem felfelé terjeszkedtek, hanem oldalirányban épültek az újabb generációk számára a földszintes házak.

Nagy fakapuját két korinthoszi csavart oszlop keretezi, tetején egy-egy mór tartja vállán a kapupárkányt. A párkány tetején a kis Jézus alakja látható, a házak oromzatán pedig Mária és József alakja is feltűnik, de Szent Flórián és Szent Rókus is helyet kapott, hogy megvédjék a ház lakóit a tűztől és a pestistől.

A Szent Mihály-templom az ország egyik legjelentősebb gótikus műemléke. Első írásos említése a 13. század végére tehető, de mai formájában 1484-re készült el, és felszentelésén állítólag Mátyás király is jelen volt. A templom 48 méter magas tornyával már messziről jól látszik, a kicsiny poncichterházak eltörpülnek mellette.

A templomkertben egy másik érdekes épület áll, a 13. századi Szent Jakab-kápolna, amelyet csontháznak (ossarium) is hívnak. A templom körül kezdettől fogva volt egy fallal körülvett temető. Ha megtelt, a régi sírhelyekre kezdtek el temetkezni, de előtte kiszedték onnan a csontokat, majd a kápolna kriptájában helyezték el azokat. A templom melletti sekrestyésházban egy kiállításon ismerhetjük meg a templom és az azt körülvevő városrész történetét, és innen indulnak a templomot bemutató szakvezetéses séták is.

A Bécsi külvárosban a Szent Mihály-templom mellett még három templom épült a középkorban, de a hangulatos utcákon sétálgatva ma is sok helyen látni a lakóházak homlokzatát díszítő, vallásos témájú szobrokat is. A Halász utcában például, ahol a fertői halászok laktak, az egyik középkori ház homlokzatán egy kis fülkében Szent Miklós szobra látható, nem véletlenül, hisz ő a halászok védőszentje is.

Jégverem és pihenőkeresztek

A templomtól a Bécsi út felé vettük az irányt, útközben aztán az egyik műemlék épület követte a másikat. Ebben a városrészben sok ház egyelőre kissé romosan őrzi a múltat, a belvároshoz képest jóval kopottabb és fakóbb minden, de így is nagyon hangulatos ez a negyed, és elképesztően sok érdekességet mesél Sopron múltjáról.

Árulkodó utcanevekből nincs hiány errefelé. Itt van például a Jégverem utca, amelynek névadóját, a 18. századi jégvermet ma is lehet látni a hasonló nevű fogadó alatt. Az utcafrontról is bekukucskálhatunk a verembe, bár innen nem túl sok látszik. Az étteremben viszont kialakítottak egy kis betekintőt, egy kerek asztal közepén van egy nagy üvegablak, és azon keresztül a téglaborítású verem alja is látszik. A verem apró bejárata észak felé nézett. Náddal és szalmával bélelt belsejét a fagyos téli napokon töltötték fel a Fertő megtört jegével.

A szomszédos Fövényverem utca neve szintén árulkodó, itt ugyanis a 18. századig homokbánya volt. A Bécsi úton a közeli Pékmúzeum sajnos ilyenkor nincs nyitva, de évszázados címerét a perecet törő oroszlánokkal most is látni. Ahogy a Bécsi út végén a hajdani Bécsi kapu címere is megvan még, a kapu helyén álló lakóház falán.

A Bécsi úton két kőkeresztet is láthatunk, a 15. század közepéről származó Lénárt-keresztet és nem messze tőle, a Bécsi út végén egy későbbi, 17. század második feléből származó késő gótikus keresztet, a Fehér keresztet, amelynél a Mariazellbe tartó zarándokok gyülekeztek.

Esernyős ház az amfiteátrum mellett

Pár lépésre a Fehér kereszttől egy fura kis épület áll, az Esernyős ház. Az egyemeletes házikó alapterülete szobányi lehet, teteje a kínai pagodákéra emlékeztet, csúcsán egy kis csengettyűkkel szegélyezett fémesernyő van. A különös kis ház kerti lak volt hajdan, a 17–18. században városszerte számos hasonló épületet lehetett látni, de mára csak néhány maradt mutatóban.

Egy körforgalommal arrébb újabb látnivaló vár ránk. Térben csak pár lépést kell tennünk, de időben és képzeletben jóval messzebb utazunk, ugyanis az Ikva és a Rák-patak között elterülő, az i. sz. 2. században épült Scrabantia város amfiteátrumának helyén járunk. Most egy magas sáncokkal határolt, ovális, füves térséget látunk. Középen volt a küzdőtér, a sáncok pedig a lelátók maradványai. Az amfiteátrumban színházi előadásokat, gladiátorjátékokat, politikai és vallási rendezvényeket, valamint néha büntetőpereket tartottak.

A magas sánc tetejéről remek kilátás nyílik a városra, a templomtornyok erdejére, a lapátjait vesztett óriási szélmalomra a Kuruc-domb tetején, de a távolban a havas Schneeberg is ki-kitűnik a felhők közül.

És még mindig maradtak érdekességek

Ha egy utcával feljebb megyünk, időben a 17. századba ugrunk, egy nevezetes történelmi esemény helyszínére. A Koronázó-domb tetején, a régi villák és a modern lakóházak között egy emlékoszlop áll. 1625. december 8-án Pázmány Péter esztergomi érsek a Kecsketemplomban koronázta Magyarország királyává III. Ferdinándot. Pozsonyban ekkor épp pestisjárvány volt, ezért került át Sopronba a nagy esemény. Habsburg Ferdinánd ezen a helyen végezte el a koronázási szertartás részét képező, hagyományos, a négy égtáj irányába történő kardvágást.

Innen már visszafelé indultunk, a Bécsi útról a Szélmalom utcán, az Ikva soron és a Rózsa utcán át tértünk vissza a belvárosba. Persze csak lassan, mert ezeken az utcákon is akad bőven néznivaló. A Rózsa utca 1. szám alatti ház falán például egy kőtáblára lettünk figyelmesek, amely az Ikva 1787-es, 1833-as és 1879-es vízállását mutatja. Ahogy elnéztük a kis patakot, elég nehéz volt elképzelni, hogy a kis Ikva ilyen nagy áradásra is képes.

Innen egy ugrás a Sas tér, amely egykor a Győr, a Pozsony és a Bécs felől jövő országutak találkozási pontja volt. Egy ilyen fontos helyhez természetesen fogadó is dukált. A hajdani Fekete Sas vendéglő, amelyről a tér a nevét kapta, a 19. század végéig működött. A Szentlélek utcán – amelyen jellegzetes fűrészfogas elrendezésben álló, színes, régi házak mellett haladtunk el – jutottunk vissza az Ikvahíd utcához, majd onnan a Várkerületen át, túránk kiindulópontjához, a Tűztoronyhoz.

Körsétánkon Sopronnak egy kevésbé ismert arcát fedeztük fel, és talán a cikkből is kiderül: látnivalókból itt bizony nincs hiány. Egyetlen látogatás nem is elég ahhoz, hogy mindent felfedezzünk, én is úgy érzem, ez a különleges városrész sok érdekességet tartogat még számunkra.

A cikk a Turista Magazin 2022. februári számában jelent meg.