Reinhold Messnerről csak szuperlatívuszokban lehet beszélni. Ő a végletek és a legek embere. Ő az a hegymászó, aki a világon először jutott fel a Mount Everest csúcsára palackozott oxigén használata nélkül, de ő az is, akinek először sikerült megmásznia Földünk összes - szám szerint 14 - nyolcezer méter fölé tornyosuló hegyét.
Expedíciói során szinte mindig az emberi teljesítőképesség határán járt, magát többször is határtúllépőnek nevezte. Életét és pályafutását legek és szélsőségek jellemzik. A modern kalandorokkal ellentétben Messnert kevésbé a rekordhajszolás, sokkal inkább az érintetlen természeti környezetben való kiszolgáltatottság, a minimális felszereléssel történő „úton levés” érdekelte. Reinhold Messner szeptemberben ünnepli 70. születésnapját. Ez alkalomból kerestem, de nem volt könnyű elérni. Kitartó próbálkozásom végül meghozta a gyümölcsét: Messner exkluzív interjút adott számunkra.
Reinhold Messner - a hegymászó legenda
Kijelenthetjük, hogy ön a világ legeredményesebb és legsikeresebb hegymászója. Gyermekkorától tudatosan tervezte, hogy profi hegymászó lesz?
1944-ben csodálatos helyre születtem Dél-Tirolban, ahol amfiteátrumként vettek körbe a hegyek. Megigézve bámultam e fantasztikus természeti képződményeket, és nem csoda, hogy már fiatalon nyomasztott a völgy, ahol laktunk, hiszen inkább a magasabb régiókba vágytam. Nem volt tudatos a hegymászó karrierem alakulása, de meghatározó élmény volt számomra, amikor 1949-ben ötévesen megmásztam életem első háromezres hegyét, a Sass Rigaist (3025 m) a Dolomitokban. Az a kaland gyermekként elemi erővel hatott rám, de csak 26 évesen lettem „főfoglalkozású” hegymászó.
Fiatalon tanári állást vállalt, amelyet később feladott, és szakított addigi „unalmas”, civil életével. Hogyan és mikor fedezte fel a függőleges világ iránti szenvedélyét?
A meghatározó és mindent eldöntő gyermekkori élmény szikrája viszonylag hamar lángra lobbant bennem, és már fiatalon mágnesként vonzottak a hegyek. Tizenhat éves koromban megmásztam a Dolomitok nagy falait. 1950 és 1964 között ötszáz túrát teljesítettem sikeresen a Keleti-Alpokban, főleg a Dolomitok területén. Ezek a túrák életre szóló tapasztalatokkal ajándékoztak meg, és a szó legszorosabb értelmében - lelkileg és fizikailag is - hozzáláncoltak a hegyek lenyűgöző világához. Húszévesen már első megmászásokat könyvelhettem el. Akkoriban extrém sziklamászásokat hajtottam végre, és 21 évesen sikerült megmásznom az Alpok egyik legkeményebb útját, a Grandes Jorasses híres-hírhedt Walker-pillérét. Nem akartam a komfortos életet választani, mindig az extrém kihívásokat kerestem, az emberi teljesítőképesség határait és a „határátlépéseket”. A kitűzött célokért mindig szívvel-lélekkel küzdöttem.
Milyen érzés volt a világon elsőként feljutni Földünk 14 legmagasabb hegyére?
Semmi különös, nem éreztem győzelmi mámort, ennek ellenére életre szóló tapasztalatot jelentett. Újfent szabadnak éreztem magam, új életet kezdtem, új kihívásokkal. Szinte megszállottan mindig olyan célokat tűztem ki magam elé, amelyek elérése még soha senkinek nem sikerült.
Több mint 30 éve a világ legsikeresebb hegymászói között tartják nyilván. Pályafutása alatt 3500 jelentős hegyi túrán vett részt. Mintegy 100 (!) első megmászás kötődik a nevéhez. Melyik volt karrierje legnehezebb expedíciója?
Életem során közel száz expedíción vettem részt, amelyek közül számtalan a végkimerültség határát súrolta, de a legkönyörtelenebb számomra az 1970-es Nanga Parbat-expedíció volt - azon vesztettem el szeretett öcsémet, Günthert. A csúcsról ereszkedtünk le, és a Diamir-szárnyon maga alá temette egy lavina. Az öcsém halálával végződő expedíció életem legfájóbb és legborzalmasabb emléke.
Alaptábori élet az Everesten, 1978
Hosszú évek alatt számos értékes hegymászó könyvet, szakirodalmat írt és publikált. Szerepel a tervei között további könyvek írása a közeljövőben?
Most szeptemberben, a születésnapom alkalmából jelenik meg kulcsfontosságú könyvem „Über das Leben” címmel, amely az emberi természetről szól.
Korábban ön Peter Habelerrel egy merőben más stílusú, a „by fair means” (ha törik, ha szakad) típusú hegymászást honosította meg az alpinizmusban, amelynek az volt a lényege, hogy minimális felszerelést vittek csak magukkal, ún. tiszta, becsületes eszközökkel másztak, lemondtak az oxigénpalackról és minden külső segítségről.
Ön volt az az alpinista, aki a világon elsőként oxigénpalack használata nélkül érte el a Mount Everest csúcsát 1978-ban. Mennyit változott azóta az alpinizmus? Mi a jelenlegi trend?
A sziklamászás beltéri (indoor) sportággá nőtte ki magát, az alpinizmus pedig bizonyos tekintetben turizmussá vált: a nyolcezresek világában általában jól kiépített útvonalon haladnak a mászók, s kevés az olyan extrém sportember, aki új dolgokat merne véghezvinni. Csupán néhány profi sziklamászó vállalkozik új teljesítmények elérésére.
Igen, jó kapcsolatot ápolunk egymással, gyakran találkozunk, sőt, most szeptemberben is együtt ünnepeljünk a születésnapomat.
Sokan annak a rosszalló kritikának adnak hangot, hogy a Mount Everest lassan a világ legmagasabban lévő szeméttelepévé válik, mivel számos hegymászó odafent hagyja maga után az üres oxigénpalackjait, illetve egyéb hulladékait. Mit gondol, hogy lehetne hatékonyan felvenni a harcot e valós problémával szemben?
A problémát maguk azok az eszközök (oxigénpalackok, kényelmi felszerelések, nem nélkülözhetetlen dolgok) jelentik, amelyek kiszolgálják a hegymászókat az alaptábortól szinte a csúcsig. Ezekkel a „segédeszközökkel” túlságosan sokak számára vált lehetővé a magashegyi túrázás, expedíciózás, mivel megkönnyítik a hegyre történő feljutást. Ha mindenki csak a legszükségesebb felszereléssel kelne útra, akkor nem keletkezne ilyen hatalmas szeméthalom a hegyekben.
Ön a világ számtalan páratlan szépségű és lélegzetelállító tájára eljutott, a sivatagoktól kezdve a hegyek zord világáig. Elérte az Antarktiszt, hosszában átszelte Grönlandot, illetve átkelt a Góbi sivatagon, valamint a Takla-Makánon is. Földünk mely vidéke tette önre a legnagyobb benyomást?
Valóban, a világ számos szegletében megfordultam, de a szívemhez legközelebb mégis a szülőföldemhez közeli Dolomitok és Tibet áll, de Patagónia, az Antarktisz és a varázslatos Grönland is meghatározó élményt jelent az életemben.
Melyik hegy vonzza még Reinhold Messnert, vagy ma már inkább a sík vidéken marad?
Aktív életet élek, így szinte folyamatosan úton vagyok, s mind a mai napig rendszeresen járom a Dolomitok csodálatos hegymászó útjait, és évente egy expedíciót is tervezek.
A Messner Mountain Museum megnyitásán
Évekkel ezelőtt hazájában megalapította a Messner Mountain Museum nevű múzeumot. Mi mindent láthat ott a nagyközönség, miért ajánlaná a múzeum megtekintését?
Úgy szoktam fogalmazni, hogy ez a múzeumprojekt életem „15. nyolcezrese”. Az utóbbi tizenöt évben sok időt és energiát szenteltem ennek az ügynek. A Messner Mountain Museum Bolzano közelében, a Sigmundskron kastélyban található, és az ember, valamint a természet kapcsolatával foglalkozik. A kastélyt a Schlern és a Texel-hegycsoport veszi körül, a múzeumban pedig hegymászással kapcsolatos művészeti alkotások, installációk és relikviák kerülnek reflektorfénybe. Az utak, a lépcsők és a tornyok egyfajta szimbólumok, amelyek képletesen vezetik a látogatót a hegyek mélyéből a felszínre, ahol nyomon követhető a hegyek keletkezése, valamint fény derül a csúcsok vallási jelentőségére. A kiállítás hűen ábrázolja a hegymászás történetét, csakúgy, mint napjaink alpinizmusát.
A gyűjtemény fókuszában a hegyi népek életének bemutatása áll. Tibet és az ott élő népek mindig is nagy hatással voltak rám, de nem csak a tibeti hegyekben élő népeket kívánom támogatni. Eltökéltem, hogy a magam módján megpróbálok segíteni a Himalájától a Karakorumon át az Andok és a Kaukázus végtelen hegyvidékein élő népcsoportok mindennapi gondjain. A Messner Mountain Foundation első projektjeként iskolát építettünk a Diamir-völgyben, de segítő kezet nyújtottunk a tibeti földrengések, földcsuszamlások idején is, valamint a 2010-es nagy pakisztáni árvíz idején a Nanga Parbat vidékén. Fontos feladatomnak tartom, hogy lehetőségeimhez mérten támogassam a hegyvidéki népeket, népcsoportokat szerte a világon.
Ön Magyarországon is közismert és rendkívül népszerű személyiség. Számos könyve jelent meg nálunk, és sok tisztelője követi életútját. Milyen Messner-féle életbölcsességet ajánlana megszívlelésre olvasóink számára?
Önmagam is sokat tanultam a hegyvidéki népektől. Tibetben sokan a „kali pe” kifejezéssel - németül „Immer ruhigen Fusses” (mindig nyugodt léptekkel) - fejezik ki jókívánságaikat, amit én is gyakran hallottam a tibetiektől. E terminust legmegfelelőbben talán a „légy biztonságban az utadon, és térj haza épségben”-ként lehet lefordítani.
Gyermekkorától fogva szellemileg és fizikailag is rendkívül aktív életet él. Mivel foglalatoskodik mostanában?
Valóban tevékenyen telnek a mindennapjaim. Egy hegyi parasztgazdaságot, biofarmot (Bergbauernhöfe) vezetek, s az idén - év vége felé - zárul a múzeumprojekt, utána pedig filmet szeretnék készíteni. Sok megvalósítandó tervvel rendelkezem a következő évekre is.
Elképzelhetőnek tartja, hogy a közeljövőben akár Budapesten is tartana egy lebilincselő előadást a rajongóinak és a hegyek szerelmeseinek?
A világ számos tájáról - Japántól Ausztráliáig - folyamatosan jönnek a felkérések, amelyeknek szinte képtelen vagyok eleget tenni, de nem zárkózom el egy budapesti előadástól sem. Az azonban csak 2016-ban vagy 2017-ben valósulhatna meg.
Milyen társaságban ünnepli a 70. születésnapját?
Nem verem nagydobra a születésnapomat. Valahová „elbújunk a világ elől” a hegymászó barátokkal, és beszélgetünk a régi nagy mászásokról, kalandokról.
Kerek születésnapja alkalmából minden magyar tisztelője nevében további aktív és élményekkel teli éveket kívánunk önnek!
1949: az első háromezres (Sass Rigais, Dolomitok) megmászása ötévesen
1950-64: 500 mászótúra a Keleti-Alpokban, főleg a Dolomitokban
1966: Walker-pillér, Grandes Jorasses
1970: Nanga Parbat (8125 m) a Rupal-falon át, 1. megmászás
1972: Manaslu (8156 m), Déli-fal, 1. megmászás
1975: Hidden Peak (8068 m), Északnyugati-fal, első nyolcezrese alpesi stílusban
1978: Mount Everest (8848 m), 1. megmászás oxigénpalack nélkül
1979: K2 (8611 m) alpesi stílusban
1980: Mount Everest (8848 m), északról, szólómászás
1981: Shisha Pangma (8012 m)
1982: Három nyolcezres hegy megmászása egymás után - Kancsendzönga (8598 m), északi fal 1. megmászás; Gasherbrum II (8035 m) és a Broad Peak (8048 m)
1983: Cso-Oju (8201 m), alpesi stílusban
1984: Gasherbrum I (8068 m) és Gasherbrum II (8035 m)
1985: Annapurna (8091 m), Dhaulagiri (8167 m), alpesi stílusban
1986: Makalu (8485 m), Lhotse (8511 m)
1989-90: gyalogos Antarktisz-átkelés (a Déli-sark érintésével), táv: 2800 km
1992: Átkelés a Takla-Makán sivatagján
1993: Grönland-átkelés (hosszában - „Diagonale”), táv: 2200 km
2004: gyalogos átkelés a Góbi sivatagon táv: 2000 km
„Primi Monti” (1968),
„DAV” (1976, 1979),
„Donauland” szakkönyvdíj (1995),
„CONI” (1998),
„BAMBI” Lifetime Award (életműdíj; 2000),
„Pangea Foundation” (2001),
„AcquiAmbiente” környezetvédelmi díj (2002),
„ITAS” (2002),
„Dolomiti Superski” (2002),
a Spanyol Földrajzi Társaság (Sociedad Geográfica EspaĂąola) nemzetközi díja (2005),
NaturLife Umweltpreis (környezetvédelmi díj; 2010),
„Piolet d’Or Carrière (2010),
„Visionär des Jahres” - Diners Club Magazin Award (2011).
o „Te nem vagy második. Te hatalmas vagy!” - mondta Reinhold Messner Jerzy Kukuczka lengyel hegymászó teljesítményéről, aki közel 8 év alatt mászta meg Földünk 14 nyolcezres hegyét. Messner volt az első a világon, aki ezt a tettet végrehajtotta, neki azonban 16 évre volt szüksége mindehhez.
„A hegyek olyan elemiek, hogy az embernek se nem kötelessége, se nem joga, hogy a technika segítségével igázza le őket. Csak az ismerheti meg a világ harmóniáját, aki alázattal közeledik hozzájuk, és segédeszközei megválasztásában szerény.”
„A meghódításra váró hegyek a tudatunkban léteznek.”
„Mindig az volt az álmom, hogy eggyel tovább lépjek. Ez az álom tart ébren.”
„Nem a hegyek szorulnak föltárásra, hanem az ember.”
