Bár a két macskafélét messziről könnyű lehet összetéveszteni, ha kicsit közelebbről vesszük szemügyre őket, minden kétséget kizáróan kiszúrhatjuk az eltéréseket. Cikkünkben elmondjuk, honnan tudni, hogy a Magas-Tátrából származó fotók nem szervált ábrázolnak.
Nemrégiben megjelent az oldalunkon egy rövid cikk, amelyben egy Magas-Tátrában túrázó férfi különleges fotóit mutattuk be egy hiúzmamáról és a kölykéről. A képek kiemelkedően jól sikerültek, ráadásul egy nem mindennapi eseményt örökítenek meg (a hiúz épp az úton terelgette, cipelte át az utódait) ezért is szerettük volna közzétenni őket az oldalunkon.
A Magas-Tátrában lencsevégre kapott hiúz egyik kölykével
Nem gondoltuk volna, hogy a képekkel ekkora kommentcunamit indítunk el. A cikk írásának pillanatában százötven fölötti a hozzászólások száma, melyek jó része megkérdőjelezi, hogy a fotókon valóban hiúzok láthatóak-e, és felveti annak a lehetőségét, hogy a lencsevégre kapott állatok valójában szerválok. Ezért úgy gondoltuk, ebben a cikkben bemutatjuk a két faj közötti különbségeket.
Az eurázsiai hiúz (Lynx lynx)
Négy hiúzfajt ismerünk: a kanadait (Lynx canadensis), az ibériait (Lynx pardinus), a vörös hiúzt (Lynx rufus), és a címszereplő eurázsiai hiúzt. Ez utóbbinak 9, más források szerint 6 alfalaja létezik. Annyi bizonyos, hogy a nálunk (az Északi-középhegységben), illetve a Szlovákiában élő alfaj a kárpáti hiúz (Lynx lynx carpathica). Ezt az alfajt megtaláljuk még Románia, Lengyelország, Ukrajna és Albánia erdeiben is.
Bár korábban Európa nagy részében éltek hiúzok, mára az összefüggő idős erdőterületek megszűnése, az élőhelyek feldarabolódása és a vadászat miatt számottevően megfogyatkozott az európai hiúzállomány. A mélypontot 1950 környékén érte el a populáció, ma már a védetté nyilvánításnak köszönhetően valamivel jobb a helyzet, de még mindig ritkának számít a faj. Már csak emiatt is nehéz vele összefutni az erdőben, ráadásul a hiúz éjszakai állat is, és rejtett életmódot folytat.
Ha mégis találkozol vele, innen ismerheted fel:
- Testhossza 80-130 cm
- Marmagassága 60-75 cm
- Farka 11-24 cm hosszú, vége fekete
- Testtömege átlagosan 18-25 kg
- Bundája nyáron inkább vörösbe/sárgásba hajló, télen szürkés, apró, sötét foltokkal pettyezett. Sűrűsége, tömöttsége is a hőmérséklet függvénye, mintázata szintén változatos. Jellemző rá a „pofaszakáll”, ami a feltételezések szerint a hallásában játszik szerepet. Ez a képeken szereplő tátrai egyednél nem kifejezetten feltűnő, ami az említett változatosságnak lehet köszönhető.
- A füle végén fekete bojt található, ez abban segíti a hiúzt, hogy a hangok forrását képes legyen pontosan meghatározni
A hiúz füle sokkal hegyesebb a szerválénál, és egyik feltűnő jellegzetessége, hogy a fülek hegyén szőrbojtot visel
A szervál (Leptailurus serval)
Néhány évvel ezelőtt befogtak egy korábban valószínűleg házikedvencként tartott, majd elengedett vagy szökött példányt a Bükkben, de szervállal alapvetően nem nagyon találkozhatunk sem nálunk, sem Szlovákiában, ugyanis Afrikában él. Ott is elsősorban a szavannákon, vízközelben, az erdőket nemigen kedveli. Több mint tíz alfaja létezik, ám átlagosan kicsit mind kisebb, mint a mi kárpáti hiúzunk.
Nézzük a szervál paramétereit:
- Testhossza 67-100 cm
- Marmagassága 54-62 cm
- Farka 24-45 cm, szintén fekete
- Testtömege 9-18 kg
- Karcsú, hosszú nyakú, hosszú lábú, és nagy, ovális fülei vannak, amelyek közel helyezkednek el egymáshoz, a feje viszont kicsi
- Bundája szintén többféle színű és változatos mintázatú lehet, de általában homokszínű fekete pettyekkel. Léteznek teljesen fekete egyedek is, illetve fogságban születtek már fehér, ezüstszürke pettyes példányok
A szerválnak nagy, ovális fülei vannak bojtok nélkül, feje pedig testéhez képest egészen kicsi
Ezek alapján egyértelmű, hogy a Magas-Tátrában, a Felkai-völgyben lencsevégre kapott egyedek a kárpáti hiúzok közé tartoznak. Ha szeretnél még többet megtudni a fajról, böngészd át a Turista Magazin korábbi cikkeit!
