Azt sejtjük, hogy semmi köze az ökrökhöz, de miből lehet valójában?
Idén már február végefelé felpörgött a természet, mostanra a békák elindultak a szaporodóhelyeik felé, a madarak rázendítettek, a virágok kinyíltak, és a réteken könnyen ökörnyálfonalakba gabalyodhatunk. Persze, ezt nem a szó szoros értelmében vett „gabalyodásként” kell elképzelni, mert aki találkozott már ökörnyállal, az tudja, hogy leheletvékony, szinte átlátszó és enyhén ragacsos szálat kell elképzelni, ami szinte elolvad, ahogy hozzáérünk. Állaga alapján nem csoda, hogy a lebegő matéria az ökörnyál nevet kapta, de az elnevezésnek semmi köze a valósághoz.
A Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság már február 23-án beszámolt arról, hogy a rétek felett ökörnyál száll, azaz: az apró pókok megérezték a tavasz szelét, és utazni kezdtek. A „nyál” valójában tehát nem más, mint pókfonál, ami a pók szövőmirigyeiből származik, és az állat egy magaslatra (például egy nagy fűszálra vagy ágra) felmászva bocsátja ki magából. Ahogy belekap a szél, a pókot is továbbviszi a fonállal együtt. Elképesztő, de
akár több ezer kilométert is utazhatnak így ezek az apró állatok, és a fonál segítségével akár 2000 méteres magasságba is felröppenhetnek.
Ennek a fajta siklóernyőzésnek több faj is előszeretettel hódol, de nem adrenalin miatt, hanem mert így új területeket tud meghódítani: továbbállhat a „sűrűn lakott” részekről és tovább terjeszkedhet. Ezért ha legközelebb egy gyöngyházszínű, ragacsos fonal az arcodra tapad a természetben, ne feledd: valahol a végén ott van a pók is.
