Ahhoz, hogy erre az egyszerű kérdésre válaszolhassunk, először lássuk, hogy mit értünk a címben említett „csípés” alatt. Definíciónk alapján azt tekintjük csípésnek vagy marásnak, ha nemcsak mechanikai sérülést okoz egy élőlény, hanem valamiféle biológiailag aktív anyagot is a sebbe juttat, amely égető vagy viszkető érzést vált ki.
Természetesen nem árt odafigyelnünk azokra az élőlényekre sem, amelyek pusztán fizikailag „bántalmaznak” minket, mert az ilyen karcolások, szúrások is igen kellemetlenek lehetnek, különösen akkor, ha izzadságunk belefolyik, vagy olyan folyadékkal érintkeznek, amelyet a bőrünkre kennénk (pl. rovarriasztó). Ezzel szemben a tüskékkel, tövisekkel felvértezett növények, így a szeder, a kökény vagy a galagonya ránézésre is megismerhetők és kis figyelemmel elkerülhetők. Semmiképpen sem szabad meglepődnünk, ha az általunk felemelt nagyobb testű rovar rágóival belénk kap, netán egy sikló vagy kisemlős megharap minket. Ezek a kellemetlenségek ugyanakkor előre láthatók, felmérhetők.
Tulajdonképpen a ránézésre veszélytelenebbnek tűnő növények és állatok által okozott problémák is megelőzhetők, ehhez azonban föl kell ismernünk a szóban forgó fajokat. Meg kell ismerkednünk előfordulási helyükkel és időszakukkal, a csípés vagy marás bekövetkezése esetén végrehajtandó teendőkkel, a tünetek enyhítésének módjaival és lehetőségeivel. A csípő állatok sok esetben élénk színeikkel hívják fel ellenségeik figyelmét veszélyes mivoltukra, így ezeket a jelzéseket nekünk is könnyű észrevenni. Mások, például vérszívó parazitáink azonban igyekeznek láthatatlanok maradni, hiszen az ő érdekük az, hogy minél tovább feltűnésmentesen táplálkozhassanak. A csípő és maró élőlényekkel rendszertani sorrendben ismerkedünk meg.
Szúrós növények
Csípni gyakorlatilag csak a nagy csalán (Urtica dioica) képes. Ezzel a ritkának korántsem nevezhető gyommal országszerte sokfelé találkozhatunk. Előszeretettel nő nitrogénben gazdag talajokon, amelyek gyakorta fordulnak elő az ember közelében. A csalán hajtását miniatűr, üreges, kovás tűk, úgynevezett csalánszőrök borítják. Ezek a legóvatosabb érintésre is eltörnek, és tartalmukat az ember bőrére ürítik. A csalánszőrök belsejében hangyasav, valamint acetilkolin, hisztamin és szerotonin található. Előbbi felelős az égető érzésért, míg az utóbbiak, mivel saját idegrendszerünk ingerületátvivő anyagai, viszketést is okoznak.
Ha a csaláncsípést nem bolygatjuk, vakarásszuk, meglehetősen hamar elmúlik magától is. De legjobb elkerülni: a csalán lándzsahegy alakú, fűrészes szélű leveleit könnyen megismeri mindenki. A látszaton alapuló védelem olyan hathatós, hogy más növények megtévesztésre használják. Amennyiben egy csalánhoz hasonló növényen nem seszínű, apró virágok fürtjeit, hanem színes ajakos virágokat látunk, akkor árvacsalánnal (Lamium spp.) van dolgunk. Ezek a növények a csalánnal semmiféle rokonságban nincsenek, ráadásul nem is csípnek, de a megjelenésbéli hasonlóság őket is megóvja a növényevőktől. Ez az ún. Bates-mimikri jelensége.
Külföldön utazva, különösen trópusi tájakon, sokféle olyan növényekbe botolhatunk, amelyek hasonló kellemetlenséget okozhatnak. Mindenképpen érdemes megemlíteni a viszketeg hólyagokat előidéző mérges szömörcét (Toxicodendron radicans, angol neve poison ivy), amely az Egyesült Államok nagy részén előfordul.
Csípős állatok
Mocsaras helyeken régebben tömeges volt az orvosi pióca (Hirudo medicinalis), mint ahogy maguk a mocsaras élőhelyek is nagy számban fordultak elő. Ez a gyűrűsféreg főként melegvérű állatok vérét szívja, de alkalomadtán a kétéltűekét sem veti meg. Körülbelül 10-15 cm hosszúra nő meg, hátán hosszanti, vöröses vagy sárgás minták láthatók. Amikor a pióca szabad bőrfelületre akad, a száját övező tapadókoronggal rászívja magát, majd három fogazott állkapcsával apró, Y alakú bevágást ejt. Ezen keresztül szívja áldozata vérét, míg terjedelmes bélrendszerét színültig meg nem tölti. Nyála véralvadásgátló anyagot, hirudint tartalmaz, ezért a vér még azután is csordogál a sebből, hogy a pióca befejezte a táplálkozást.
Nemcsak a népi gyógyászat, de a legmodernebb orvostudomány is hasznát veszi a piócák szabályozott és fájdalommentes vérszívó képességének. Ma már kicsi az esély arra, hogy valakire pióca tapadjon, de ha mégis bekövetkezne, hagyományosan sóval vagy parázsló cigarettával szokták az állatot arra késztetni, hogy elengedjen minket. Más irritáló hatású anyagok, ecet, citromlé vagy rovarriasztó is megteszik hatásukat. Ne tépjük le a piócát, mert ha beszakad a feje, még nagyobb seb keletkezik.
Mérges dajkapók
A pókszabásúak osztályába számos „kellemetlenkedő” faj tartozik. A hazai pókok között igazán veszélyes faj nincsen; a legerősebb mérge a mérges dajkapóknak (Cheiracanthium punctorium) van. Csípése hányingert, gyulladást, helyi bénulást is kiválthat. A mérges dajkapókot felismerhetjük méretes, vörösesbarna csáprágóiról, illetve szürkészöld utótestéről. Petéit tartalmazó szövedékét a nőstény jellegzetesen, hajtű alakban meghajlított fűlevelek alá rejti, és ezeket jobb nem bolygatni. Egyébként is elmondható, hogy a dajkapók és a legtöbb más pók nem agresszív állat, hiszen csak önmaguk védelmében csípnek. A hazai fajok közül még meglehetősen erős mérge van a vizek közelében előforduló szegélyes vidrapóknak (Dolomedes fimbriatus) vagy a vízben lakó búvárpóknak (Argyroneta aquatica), ezek azonban múló fájdalomnál nem okoznak nagyobb bajt.
Annál fontosabb azonban, hogy tisztában legyünk a kullancsok (Ixodidae) szokásaival! A kullancsok szintén pókszabásúak, az atkák közé tartoznak. Testük elején ormányszerű, hátrafelé fogazott képlet végén találjuk a szájszerveket - ezekkel hatolnak és csimpaszkodnak a bőrünkbe. A kullancsoknak több faja él hazánkban, némelyik szív vért az embertől, mások nem. A fiatal kullancsokat nimfának nevezik, amelyeket legtöbbször gyíkokon lehet megfigyelni igen nagy számban, de már ezek is gazdájuknak tekintik az embert, ha lehetőségük nyílik rá. Észrevenni nehéz őket, hiszen gombostűfej méretűek. A kifejlett kullancsok 2-3 mm-esek, a hímek hátát teljes egészében pajzs borítja, míg a nőstényeknél csak az elejét, hogy testük a felszívott vértől jól tágulhasson. A magukat megszívó kullancsok akár 1 cm-esre is megnőhetnek.
Szegélyes vidrapók
A kullancsok valamennyi természetjáró számára potenciális veszélyt jelentenek, hiszen veszedelmes fertőzések hordozói. A vírusos agyvelőgyulladás (encephalitis) ellen létezik védőoltás, a baktériumok (Borrelia burgdorferi) által okozott Lyme-kór ellen viszont nincsen. Mivel mindkettő súlyos tünetekkel járó és nem feltétlenül azonnal azonosítható betegség, fontos, hogy minimalizáljuk a fertőződés esélyét. A hideg telek megtizedelik a kullancsok állományait, de enyhébb időben márciustól novemberig, kertben, parkokban is összeszedhetjük őket.
A kullancsok többsége az aljnövényzetben leselkedik áldozatára. Kirándulás közben nem vesszük észre, ha testünkre, ruhánkra másznak - a zárt ruházat maga is védelmet nyújt. Többnyire olyan helyet választanak a vérszívásra, ahol a bőr kellően vékony és érzéketlen, ezért előszeretettel másznak a testhajlatokba. Ha megfelelő helyet találtak, szájszervükkel elkezdik átfúrni a bőrt. Mivel elég hosszú ideig tart, amíg elkezdik a vérszívást, úgy a túra napján átvizsgálva magunkat nagy valószínűséggel még időben megtaláljuk e parazitákat. Ha 24 órán belül távolítjuk el őket, jó eséllyel nem adtak át fertőzést.
A kullancsot ne kenjük olajokkal, krémekkel! A weben „terjedő” módszer szerint nedves gyufával is kicsalogathatók, de valójában ez hatástalan, mivel nem vonzza őket a foszfor. Ragadjuk meg őket csipesszel, patikában kapható kullancskiszedővel vagy körömmel a bőr felszínénél, az utótestet nem megnyomva, és határozott, csavaró mozdulattal, egyenletesen húzva tépjük ki a „betolakodókat”. Ha a szájszerv beszakad, nem probléma, nem fertőz, idővel pedig kilökődik.
A csípés helyét fertőtlenítsük, ha lehet, majd napokon át figyeljük, hogy kialakul-e a Lyme-kórt jelző erythema migrans, azaz a terjeszkedő vörös folt. Ez egy kokárdaszerű, 5-10 cm átmérőjű elszíneződés, amelyet a fertőzés okoz. Megjelenése esetén feltétlenül forduljunk orvoshoz! Egyébként a kullancs behatolása elleni allergiás reakcióként csak viszkető, néhány mm-es, rovarcsípésszerű duzzanat alakul ki, amely néhány nap alatt felszívódik. Ezzel nincs egyéb tennivaló.
A cikk a Turista Magazin 2013. áprilisi számában jelent meg.
