Míg a tavasz a virágoké, az ősz a színpompás bogyók szezonja. Van, amelyik nemcsak esztétikus látvány, de akár a tányérunkon is megállja a helyét. Melyik az, amiben csak gyönyörködni szabad, és melyiket érdemes megkóstolni?
Hatalmas piros bogyók: a húsos som
Virágai a tavasz, nagy, piros bogyói pedig az ősz első hírnökei közé tartoznak. A húsos som (Cornus mas) őshonos cserje: találkozhatunk vele hegyvidéki tájak napos lejtőin, közparkokban díszítőelemként, de termesztik is, bár manapság már kevesebb helyen, mint régebben. Somtermesztő vidék volt egykor az Ormánság, a Felső-Tisza mente, Szatmár és a Drávaszög. Sőt, egykor a „konyhakertekben” is gyakran lehetett vele találkozni, bogyója ugyanis rendkívül sokoldalúan felhasználható.
Érdekesség, hogy a somnak nemcsak a termését, hanem anno a fáját is hasznosították. A rómaiak például lándzsát készítettek belőle, somfából volt a tanárok fegyelmezésre használt pálcája, de pásztor- és sétabotokat is faragtak belőle.
Maga a gyümölcs hosszúkás, 1,5-3 cm-es, élénkpiros, kicsit savanykás-fanyar ízű, és jó magas C-vitamin-, illetve karotinoid-tartalommal bír. Készíhető belőle bor, ecet, befőtt, kompót, szörp, meg persze pálinka és lekvár is. El lehet tenni sós vagy ecetes vízben és olajban, illetve a savanyítása is bevett, passzol a vadhúsok mellé. Ide kattintva húsos somos receptötleteket találsz.
Amit ne kóstolj meg: a közönséges kecskerágó
Következzen most egy mérgező, de annál mutatósabb faj, a közönséges vagy csíkos kecskerágó (Euonymus europaeus), ami 144 fajt magában foglaló nemzetségének legtipikusabb képviselője, és nálunk is megtalálható. Kertészetekben is találkozhatunk vele, így bárki szert tehet rá, és elültetheti a kertjében, ami még a madarakat is vonzani fogja. Lombhullató faj.
Virágozni nyáron szokott, de virágai nem túl feltűnőek, aprók és sárgászöldek. Ősszel következik az igazi attrakció: a különleges, papsapka-formájú, vöröses-sötétrózsaszínes, narancssárga magot tartalmazó termések ilyentájt jelennek meg a több méter magasra megnövő cserjéken. A fura bogyók mérgező alkaloidokat tartalmaznak, nedvük keserű, fogyasztásuk máj- és vesekárosodást, bizonyos mennyiség után halált okozhat.
Kemény fáját Angliában nyársak és orsók készítésére használták.
Ezüstös örökzöld: a közönséges boróka
A közönséges boróka (Juniperus communis) örökzöld ciprusféle, amely az egyetlen Magyarországon is megtalálható borókafaj. Leginkább gyógynövényként ismert, de fűszerként is használják. Egy cserje általában 3-5 méter magasra nő meg, de az alakja a nemétől is függ: a hímivarú példányok felfelé nőnek, a nőivarúak általában elterpeszkednek a talajon.
Hazánk legtöbb táján találkozhatunk vele, de például az Aggteleki-karszton és a Bükk-fennsíkon nagyobb számban is jelen van, illetve vannak híres ősborókásaink, a bugaci, a barcsi és a csévharaszti. Bár az erdőből „kölcsönvett” példányok ritkán élik túl, kertészetekben manapság bőven lehet válogatni a borókák között. Mutatós növények: leveleik egyik oldala zöld, a másik ezüstös, ami különleges kinézetet kölcsönöz neki, talán ennek köszönhető, hogy
még a klasszikus fenyőfák elterjedése előtt a boróka töltötte be ezt a díszítőfunkciót az ünnepen.
A boróka tavasszal, május környékén virágzik, bogyója az első évben még zöld, és csak a másodikban vagy a harmadikban érik meg. Éretten áttmérője legfeljebb egy centi, feketéskék színű, deres-hamvas, a húsa pedig barna.
Ma egyrészt leginkább gyógyteakeverékekben találkozhatunk a borókával, amelyek vizelethajtásra, epekő- és vesekő ellen, illetve az emésztés segítésére valók. Másrészt sokszor fűszerként, illetve húsfüstölésre és pácolásra használják, emellett gin ízesítésére, de lekvárt és borókapárlatot is készítenek belőle.
Az alig ismert sóskaborbolya
Hasonlóan C-vitamindús a sóskaborbolya (Berberis vulgaris), amivel szintén találkozhatunk Magyarországon, de a lombhullató cserje megtalálható a kertekben vagy a parkokban is dísznövényként. Tavasszal megkóstolhatjuk a leveleit, és ekkor hozza szép, fürtökben csüngő, sárga virágait is. Ősszel a levelek is vörösesre színeződnek.
Savanyú, hosszúkás, élénkpiros bogyója augusztus végétől szedhető, de figyeljünk oda, mert a másfél-kétméteresre megnövő cserje igen szúrós.
A termések nem potyognak le a bokorról, így akár később, a tél folyamán is szedhetőek, és ha már megcsípte őket a dér, kevésbé savanyúak. Lehet belőle lekvárt, szörpöt, zselét, mustot, savanyúságot készíteni. A Közel-Keleten előszeretettel fogyasztják, nálunk alig ismert.
Gyógynövényként főként szív- és májpanaszok, illetve epeelégtelenség esetén alkalmazható, de olyan tanulmányok is születtek, amelyek szerint cukorbetegség és magas vérnyomás ellen is hatékony.
Ötzi is ezt ette: a kökény
Tudtad, hogy a kökény (Prunus spinosa) a szilva rokona? Ha mást nem, a termésük alapján elég egyértelmű a hasonlóság: színben, hamvasságban megegyeznek, de a kökénybogyó jóval kisebb, 1-1,5 cm átmérőjű. Az íze fanyar, savanyú, most, szeptemberben érik, de ezt is az első fagyok után érdemes leszedni.
A cserjével sokfelé találkozhatunk hegyoldalakban, napfényes erdőkben, erdőszéleken. Lombhullató, tövises, 1-4 méter magasra nő meg. Tavasszal fehér virágokat hoz, ezek flavonoidokat és procianidineket tartalmaznak, amelyeket a gyógyászatban hasznosítanak, például víz- és hashajtó teakeverékekben, de a kökényt vérnyomáscsökkentőként is alkalmazzák. A gyümölcsből egyebek mellett mártást, dzsemet, bort és likőrt szoktak készíteni. Állítólag
Ötzi, az 5300 éves gleccsermúmia tarisznyájában is találtak kökénymaradványokat,
és a ternés egészen a középkorig szerves részét képezte az emberek étrendjének.
Mivel a bogyókban sok a festékanyag, régebben színezésre is használták és például a tintát helyettesítették vele. A cserje kérgét bőrcserzésre használták. Népies elnevezései közé tartozik az ekegúzs, a kininfa és a zabszilva.
A vitaminbomba: csipkebogyó
Ha van termés, amit gyakori előfordulása miatt még a gyerekek is biztosan kapásból felismernek, akkor az a csipkebogyó, más néven hecsedli. A csipkebokor már messziről felhívja magára a figyelmet nagy, húsos, piros bogyóival. Áltermésről van szó (tehát a termés kialakulásában nemcsak a termő vesz részt, hanem más virágrész is), ami a tavasszal virágzó vadrózsa- vagy japánrózsa-bokrokon jelenik meg.
A bogyó tele van minden jóval: magas a C-vitamin-tartalma, vannak benne antioxidánsok, nyomelemek (pl. magnézium, szelén és cink), hozzájárul a szív- és érrendszeri megbetegedések vagy a cukorbetegség elleni védekezéshez, gyulladásgátló, és nemcsak belsőleg, hanem külsőleg is használják jótékony hatásai miatt, pl. arcápolókrémekben. Emellett a bogyó finom is, ahogy az előzőekben felsorolt terméseket, ezt is használják lekvárokhoz, gyümölcsborhoz, szörpökhöz, teákhoz. Szokták salátába tenni, és ínséges időkben még lisztet is készítettek a húsából.
