Ha az univerzumba nézünk, akkor valójában a múltunkat fürkésszük. De vajon meddig röppenhetünk vissza a múltba amatőr eszközökkel, és milyen mélyre látnak a profi távcsövek? Május legszebb asztrofotója segítségével ezekre is választ kapunk.
Laikus szemmel egy kevésbé látványos képnek láthatjuk a Magyar Asztrofotósok Egyesülete által kiválasztott Hónap képét, de ha megtudjuk, mit is látunk valójában, akkor rájövünk, hogy egy rendkívül izgalmas és bravúros fotóhoz van szerencsénk. Tóth Bence nem kisebb dologra vállalkozott, minthogy belenézve az univerzum mélyébe, kiderítse, meddig tud visszatekinteni a múltba. Mindezt amatőr asztrofotós eszközökkel tette, hiszen a NASA űrtávcsövei elérhetetlenek a hétköznapi emberek számára, de még így is elképesztő messzeségekbe jutott.
Meddig lát el ma az emberiség a múltba?
Mielőtt Bence kísérletének eredményeit megnéznénk, csak a viszonyítás végett lássuk, mire is képes a jelenleg legjobb űrteleszkóp. Eddig a NASA Hubble űrtávcsöve volt a leg-leg, de ma már rendelkezésre áll egy még ennél is erősebb infravörös űrtávcső, a James Webb. A 6,5 méter átmérővel rendelkező távcsövet 2021. december 25-én indították el és ezzel ma már ez a valaha épített legjobb űrteleszkóp. A kozmoszban a távolság arányos a múltba nézés mértékével is. Minél messzebb nézünk a mélyűrbe, annál korábbi állapotát látjuk az univerzumnak. Logikusan ennek a távolságnak vannak határai, hiszen az ősrobbanás elé aligha nézhetünk, így térben 13,7 milliárd fényévnél messzebb nem juthatunk. Viszont hihetetlen közelségbe kerülhetünk a nagy bummhoz, hiszen a James Webb űrtávcsővel 13,5 milliárd évre készülnek visszanézni a tudósok.
A múlt kutatásához irány az Oroszlán csillagkép!
Az elképesztő távlatok után lássuk, mire képes egy amatőr asztrofotós. Ahhoz, hogy minél messzebbre lássunk, olyan területet kell keresnünk az égen, ahol a távoli galaxisokat nem takarja el a Tejút. Erre kiválóan alkalmas a tavaszi égen a Leo, azaz az Oroszlán csillagkép, amelyet Tóth Bence is célba vett, ahol a a ritkán fotózott, ámde annál izgalmasabb Leo-galaxishalmazt szemelte ki magának.
A Leo mélyén
„Már a felvétel tervezésekor nyilvánvaló volt, hogy a kívánt vizuális hatás eléréséhez sok és jó ég alól összegyűjtött felvételre lesz szükség” - meséli Bence. „2022 januárjában készültek az első nyersek Belecskáról, itt még inkább csak az volt a cél, hogy finomítsak a kompozíción és lássam mit lehet kihozni a felszerelésemmel a témából, érdemes-e belevágni egyáltalán. Persze ekkor még csak pár órán át lehetett gyűjteni a fotonokat éjszakánként, hiszen éppen csak kezdett feljönni az égbolton a Leo. Március végén azonban jött egyhuzamban több derült éjszaka, ezt kihasználva néhány tagtársammal leköltöztünk a törökkoppányi vendégházba a Magyar Asztrofotósok Egyesülete észlelőhelyének tövébe, egy jó hangulatú észleléssorozatra. A felvételek túlnyomó része ekkor készült, leszámítva két éjszakát a Cserhátban. Közel 25 óra anyagból végül gondos válogatás után nagyjából 22 órányi lett felhasználva a kép feldolgozása során.”
Bence fotóján végül a legtávolabbi galaxis, ami látható, majd 8,9 milliárd fényévre található, azaz 8,9 milliárd évre pillantunk vissza a múltba a képet nézve! Így ennek a távoli galaxisnak a fénysugara kétszer öregebb, mint a bolygónk.
Milyen messzi galaxisokat láthatunk a képen?
Bence a könnyebb azonosíthatóság kedvéért bejelölte és kinagyította a képen felfedezhető legtávolabbi galaxisokat. A kép alatt találjátok, hogy melyik milyen távolságokra vannak.
- SDSSJ114340.59+200042.3 – 5.21895213 milliárd fényév
- SDSSJ114342.93+195636.3 – 5.301574073 milliárd fényév
- SDSSJ114352.13+194542.1 – 6.485821788 milliárd fényév
- SDSSJ114419.63+194845.4 – 7.697610147 milliárd fényév
- SDSSJ114417.21+200318.1 – 8.909398507 milliárd fényév
Rejtélyes csillagképződés
Bence felvételén látható az NGC3860 galaxis is, amelynek környezetében található törpegalaxisok azzal keltették fel a csillagászok figyelmét, hogy rendkívül aktív csillagkeletkezés figyelhető meg bennük, a hasonló méretű és korú galaxisokhoz képest közel tízszer több csillag születik ezekben. Ennek fő oka valószínűleg a galaxisok egymással és a galaxishalmaz többi tagjával létrejött gravitációs kölcsönhatásai, de emellett szerepet játszhat benne az is, hogy a halmazban rendkívül gyorsan, közel 1800 km/s sebességgel haladó csillagvárosok hidrogénben gazdag régióira nyomást gyakorolhat egy lokálisan létrejött sűrűbb régió a galaxisközi térben. Ezen sűrűbb régión már áthaladt NGC3860-ban jóval kevesebb hidrogén található, és annak is árulkodó az eloszlása, ugyanis a galaxis keleti felén szinte alig van hidrogén, a nyugati oldalon viszont jóval magasabb a koncentrációja. Hogy a két hatás közül melyik és milyen arányban okozza a megfigyelt jelenséget még mindig nem teljesen tisztázott. Nem találtak kiterjedt lökéshullámokat a galaxisok belső szerkezetében ami teljes egészében igazolná a galaxisközi tér nyomását, ugyanakkor az árapálycsóvák látszólagos hiánya kérdéseket vet fel a gravitációs kölcsönhatások nagyságát illetően is. A fent leírtak a felvételen is tetten érhetők: jól megfigyelhető a törpegalaxisok kékes színe, melyet a fiatal, nagy tömegű csillagoknak köszönhetnek. Ezzel szemben az NGC3860 inkább sárgás színe az inaktív elliptikus galaxisokra emlékeztet:
Ha valaki arra is kíváncsi, milyen módszerekkel lehet beazonosítani a megfotózott galaxisokat, az megtudhatja Tóth Bence bravúros képének még részletesebb leírásában ide kattintva.
