Minden napszakban máshogy szép a fehérvárcsurgói kastélypark

A több mint 40 hektáron elterülő parkot hivatalosan már nem is nevezhetjük így – 2018 óta ugyanis tagja a Magyar Arborétumok és Botanikus Kertek Szövetségének, tehát igazából „arborétum és botanikus kert”. Aki kéktúrázik, annak nem biztos, hogy be kell mutatni, hiszen erre járva nagy valószínűséggel betért már ide, de mindenki mást is arra buzdítanék, hogy nézze meg egyszer.

Minket Imre Gábor vezetett körbe, aki környezetgazdálkodási és agrármérnök, illetve kertész, emellett pedig ő vezeti a rendszeres botanikai sétákat a kertben. Gábor elmondja, hogy amikor a program elején elárulja a vendégeknek, hogy a séta kétórás, általában nagyon meg szoktak lepődni, aztán amikor a végére érnek, előfordul, hogy egyhelyben ácsorogva még órákon keresztül beszélgetnek.

A kert legfőbb varázsa – osztja meg velünk –, hogy minden évszakban, hónapban, sőt valójában minden napszakban más. Olyan is volt már, hogy éjszakai sétát tartott a Károlyi-birtokon, és azt is nagyon élvezték a látogatók.

60 évig parlagon hevert, aztán ismét csodakertet varázsoltak belőle

A területet tulajdonképpen két részre oszthatjuk: a képeslapra kívánkozó, „parkos” rész 21 és fél hektáron húzódik.

A kastélypark másik része a kevésbé idilli, ám annál vadregényesebb erdős rész, ami 22,5 hektáros, és nincs körbekerítve, egybefügg a Vadex Zrt. kezelésében lévő területtel. Így eshetett meg például, hogy két éve egy őzmama „szökött be” a parkba, és a tó partján lévő fél fatörzs rejtekében adott életet a kicsinyének.

De a birtok élete nemcsak Disney-mesébe illő fejezetekből állt: a háborúkat nagyon megsínylette, német, majd orosz katonai hadiszállásként funkcionált, aztán gyermekotthon volt nagyjából 1980-ig, és akkoriban a parkot nemigen gondozták. A cserjeszint ennek köszönhetően megemelkedett: a korosabb fákon még ma is látni, hogy a fő ágaik 4,5 méter magasban kezdődnek. Az átjárhatatlan dzsungelt hatalmas munka árán tudták csak felszámolni; közel két évig tartott, amíg visszaállították a park eredeti állapotát. Ez 2015-re valósult meg.

A kezdetek kezdetén egyébként úgynevezett látványtengelyeket is terveztek a kertbe, például a kastélytól el lehetett látni a csókakói várig, a főbejárattól a gloriette-ig, de mára a fák annyira megnőttek, hogy már csak a csipketerasz-gloriette tengely létezik, az viszont mindkét oldalról tényleg nagyon klassz, fotótémának és persze, csak úgy, nézelődéshez is.

A fenntarthatóság jegyében

A sétánkat az egykori kocsiszínnél kezdjük, ami egyelőre még nincs túl jó állapotban, de már tervezik a felújítását, ami sajnos a vírus miatt csúszik. Ha minden jól megy, hamarosan színház- és moziterem lehet benne, de a mellette lévő hathektáros területet is hasznosítani fogják, egyelőre még nem végleges, hogy miképpen. Hajdanán a Károlyiak zöldséget és gyümölcsöt termesztettek ezen a területen, és ők voltak az elsők, akik fűtött üvegházat használtak.

Egy nagy kört teszünk: utunk az általános iskola mellett vezet, ahol megnézzük a gyerekek ágyásait. Még 2013-ban Bálint György volt az, aki feldobta, hogy mi lenne, ha létrehoznának itt egy iskolakertet nevelő, tanító célzattal. Az ötlet nagy sikert aratott: az 5-8. osztályosok azóta is imádnak foglalkozni vele, még a nyári szünetben is szívesen eljönnek gondozni a növényeket.

Elhaladunk egy nagy rét mellett, ahol a gyepet négyzetesen nyírják, és még mielőtt rákérdezhetnék, Gábor elmondja, mi célt szolgál a szokatlan módszer.

A francia- és angolperje egyelőre a gyep 80-85%-át teszi ki, szemben például a gyermekláncfűvel, a lándzsás útifűvel és a cickafarkkal, amelyek most kisebb számban ugyan, de megtalálhatóak a parkban. A rovar- és a madárállomány rendkívül gazdag, egy virágzó rét pedig még vonzóbb lehet a számukra. Mindent összevetve arra szeretnének törekedni, hogy minél kevesebb beavatkozás történjen.

Tavaly óta komposztálnak is. Évente közel 1000 köbméter zöldhulladék keletkezik, ezért a kert különböző pontjain gödröket ástak, és feltöltötték őket a zöldhulladékkal, majd visszatakarták földdel, bízva abban, hogy a komposzttal a talaj rossz minőségén is javíthatnak. Ezen kívül nagy deponáló területet is kialakítottak a komposztnak.

A park legromantikusabb része: a tó

Fehérvárcsurgó nem véletlenül kapta ez a nevet: régen 66 természetes vizű forrás tört elő a földből a településen. 1959-től viszont a bányaművelés hatására minden víz eltűnt a környékről, és csak akkor jelent meg újra, amikor a bányászat a 90-es években megszűnt. A kastélypark leglátványosabb része az 1,4 hektáros tó, aminek a vízellátását jelenleg két természetes vizű forrásból biztosítják, illetve a Gaja-patakból, amin egy gravitációs és egy átemelő szivattyús rendszer működik. Ha megfelelő a vízszint, akkor automatikusan folyik a víz, ha pedig leesik, akkor az átemelő szivattyús rendszer kezd el dolgozni. (Erre egyébként már két éve nem volt szükség, mert a források egyre erőteljesebben törnek elő, és a vízhozamuk is egyre nagyobb.) A víz egy zárt csatornarendszeren folyik át a település hátárában található Móri-árokba, ami aztán a Gaja-patakba folyik vissza, így Gajától Gajáig a víz 16,8 kilométert tesz meg.

Ha a kis szigetre akarunk átjutni, és lenézünk a hídról, mocsarat láthatunk magunk alatt. A kb. 1,4-1,5 méteres iszapréteg fölött egy méter víz van. Mivel tele van szerves anyaggal, növényekkel, falevelekkel, amelyek folyamatosan rothadnak és így buborékokat eregetnek, a tónak ez a része egyáltalán nem fagy be. Fehér kálát telepítettek ide, a kis szigeten pedig hagymás növények, krókuszok, jácintok, nárciszok bontanak szirmot kora tavasszal.

Itt található a házasodók (gondolom, főként a menyasszonyok) kedvence, a gloriette, azaz a fehér, oszlopos, kupolás építmény, ami a klassz akusztikája miatt a zenészek szívébe is belopta magát. A park rekonstrukcióját megelőző régészeti feltárás során megtalálták a közelében lévő négy márványlépcsőt, ez alapján tudták beazonosítani a helyét, és a meglévő régi terveket nézve létrehozni ezt az újat. A kutatások egyik érdekessége, hogy a távolabbi kőhidat az utolsó tégláig megtalálták a talajban, ugyanis az orosz katonák tankokkal mentek át rajta, és beledöngölték a földbe, ami megőrizte az építményt, persze a korlátot kivéve.

A tónak még kell egy jó tíz év, hogy a minősége megfelelő legyen, de már kezd kialakulni a természetes biodiverzitás. Élnek itt mocsári teknősök, és gyorsan szaporodnak a vadkacsák is, amelyeket szintén 2015-ben költöztettek be ide. Felvetődött az ötlet, hogy a tavon csónakázási lehetőséget biztosítanak a jövőben a látogatók számára, autentikus módon, csipkés napernyőkkel, esetleg beöltözési lehetőséggel. Most a részletek kidolgozása folyik, mindenesetre az elképzelés turisztikai célokat nézve nem rossz, kérdés, hogy a tündérrózsák mennyire fogják szeretni.

Növénykülönlegességek és a gyerekek kedvencei a parkban

A tóban ugyanis gyönyörű tündérrózsák élnek három nagy csoportban, és összesen hatféle színváltozatban. Tündérrózsával még a Hévízi-tóban találkozhatunk.

Említést érdemel a tó partján élő mocsárciprus is, ami ugyan még nincs 20-25 éves, így nem növesztett légzőgyökeret, mint a Brunszvik-kastély példányai, de attól még nagyon szép. A tó közelében hat darab olyan platánt is megcsodálhatunk, amelyek a Károlyi család tagjaihoz köthetők. Mivel a platán a jelképük, és egyben az örök élet szimbóluma is volt, minden gyermek születése után ültettek egyet. A keresztelőt itt, a gloriette-nél tartották. Most már sajnos nehéz beazonosítani, hogy melyik fa kihez tartozhatott, egy pedig vihar következtében ki is dőlt.

A szigettel szemben, a tó partján egy fehér fűz maradványait is érdemes szemügyre vennünk, aminek a törzse félkaréjban egy nagy odút képez. Még az első birtokos Károlyi-generáció telepítette ide 1890 környékén, és akkora volt, hogy a tó közepe táján „lekönyökölt”, a vége pedig kiért a szigetig – ha a helyszínen járunk, láthatjuk, hogy ez egy igen meghökkentő méret. A gyerekek előszeretettel bebújnak az odúba, hogy kívánjanak valamit, és egyébként ez az a hely is, ahol tavalyelőtt az őzsuta megellette a kicsinyét. Arra az időre a területet elkerítették, egészen addig, amíg a gida elég nagy volt ahhoz, hogy elmenjen.

A gyerekek odáig vannak a mezítlábas sétányért is, ami a csipketerasz közelében vezető út mentén található, és 16 különböző részből áll. Olyan „tereptárgyakat” helyeztek el itt, amelyek egyébként is megtalálhatók a parkban: feketefenyő tobozát, felszeletelt tölgyfát, fűrészport, köveket a tópartról, durva sódert, és az ötletekből még mindig nem fogytak ki, szeretnék még hosszabbá varázsolni a sétányt.

Gábor azt is elmondja, a botanikai séták annyira népszerűek, hogy alig győzi őket; a rendszeres havi egyen kívül egyéni megkeresések alapján öt főtől bármikor szívesen visz körbe csoportokat. Egyet garantálhatunk: hiába olvastad végig a cikket, biztosan rengeteg új infóval fogsz gazdagodni akkor is, ha ellátogatsz a kertbe, és persze ne feledd, hogy mindig más arcát láthatod.

A cikk 2020 júliusában jelent meg először.

A fehérvárcsurgói Károlyi-kastélyról a 2020. július-augusztusi számunkban olvashatsz. A magazint itt tudod megrendelni, előfizetni pedig ide kattintva tudsz ránk.