„Mindenben meg tudom találni a szépséget” – Szabó Géza Attila természetfotói

Természetfotósokat bemutató sorozatunk előző részében Szabó Irmát és képeit ismerhettétek meg, aki már több mint 10 éve hódol a természetfotózás szenvedélyének. A vele való beszélgetésben azonban nemcsak fotózásról és képekről volt szó, hanem Géza is gyakran felbukkant, hiszen ők egy párt alkotnak már az egyetem óta, és nem csak a magánéletben. Az évek során alaposan összecsiszolódtak, szinte mindent közösen csinálnak, és ez alól a hobbik sem kivételek. Ezek után nem meglepő, hogy a munkában is társak, közel 30 éve vezetnek együtt egy könyvelőirodát.

Mindketten imádnak utazgatni, túrázni, sokat járták a természetet, és közben fotózgattak is, de csak egyszerű emlékképeket készítettek. Aztán Irma elkezdett komolyabban is foglalkozni a fotózással, mégpedig Géza unszolására, aztán fordult a kocka, és Irma lelkesedése átragadt Gézára is. Irma oldalát már megismerhettük, most lássuk, Géza hogyan éli meg a természetfotózást e nem mindennapi párosban.

- Irma iskolában tanulta a fotózást, ahová a te biztatásodra ment el, de kitől és hogyan tanultad meg te az alapokat?

- Természetesen Irmától, és azoktól az emberektől, akikkel együtt utaztunk fotós túrákra. Az első pár évben csak kísérő voltam, vittem Irma felszerelését, de én is a csapat tagjának számítottam. Figyeltem, és részt vettem a képek kiértékelésén, amiből nagyon sokat lehet tanulni. Amikor pedig már én is fényképezőgéppel mentem, mindig volt ott valaki, aki segített, például a gép beállításaiban. Sokat tanultam Imre Tamástól is, akinek a fotós iskolájába járt Irma. Emlékszem, hogy egyik alkalommal, amikor vagy egy órát vártunk a többiekre Reykjavíkban a Harpa kulturális központban, Tamás akkor tanított meg arra, hogyan vegyem észre a szépet, például e csodálatos épület kifinomult részleteiben.

És én tulajdonképpen ezeknek a túráknak köszönhetően a gyakorlati részeknél voltam ott.

- Irmával beszéltünk arról, hogy sok kapcsolatot megnehezíthet, ha a pár egyik tagjának egy ilyen sok időt igénylő hobbija van, mint a természetfotózás. Nektek viszont szerencsétek van, hiszen ebben is jól összehangolódtatok.

- Valóban, magam is észrevettem, hogy ha egy házaspár elkezd külön utakon járni, annak soha sincs jó vége. De mivel én is és Irma is nyitottak vagyunk mindenre, ezért ha valamelyikünk szeretett volna valamit kipróbálni, akkor a másikunk is belekóstolt. Vitorlázni és búvárkodni én szerettem volna, most meg már Irma is remekül ért a vitorlázáshoz, és szerintem jobban is búvárkodik, mint én. Igazából mindent jól csinál. Amikor meg ő talál ki valamit, akkor egyértelmű, hogy én is vele tartok. Mert mindenben meg tudom találni a szépséget.

- Számodra mit ad a természetfotózás?

- Amióta ezzel foglalkozom, másképp állok a természethez, az állatokhoz, megtanultam még jobban értékelni őket. Ha valamilyen számomra új fajt találok, akkor nem is szeretném egyből lefotózni, hanem előbb meg akarom ismerni, megfigyelni, hogyan viselkedik. Az állatok nagyon értelmesek, ha valami új dologgal találkoznak, akkor nagyon óvatosak lesznek, és másképp viselkednek. Például volt egyszer, hogy kézből etettünk egy tőkés récét egy kikötőben, majd elővettük a GoPro-t és egy háromméteres szelfibotot, hogy azzal készítsünk képeket, de akkor már nem volt hajlandó odajönni hozzánk. Mivel ez egy ismeretlen dolog volt számára, nem rizikózott, nem barátkozott. Ehhez is hozzá lehetett volna szoktatni ezt a récét, de sajnos akkor ott nem volt időnk erre.

- Van kedvenc fotós témád?

- Nagyon kedvelem a madarakat, de nincs kifejezetten kedvenc témám, mert mindent szeretek fotózni. Szeretem a változatosságot.

- És olyan hely van, ami valamiért nagyon megmaradt benned?

- Igen, Namíbia Dél-Afrikában, az ottani tájat és vadállatokat nagyon szerettem.

- Irmának is ez az egyik legkedvesebb helyszíne, ahová azt mondta, hogy biztosan visszatértek.

- Igen, ez a hosszú évek együttléte miatt lehet. Már egymás gondolatait is kitaláljuk, szavak nélkül tudunk kommunikálni.

- Pedig akartam kérdezni, hogy van-e olyan fotós vágyad, ami Irmától független és csak a te személyes bakancslistádon szerepel.

- Nincs ilyen. (nevet) Számomra maga a tevékenység az, amit nagyon szeretek, azt pedig mindig együtt csináljuk.

- És te hogy állsz a türelemmel?

- Megtanultam elfogadni, hogy van olyan, hogy akár egy többnapos fotózás során sem jön össze egy jó kép sem. Most pont volt is egy ilyen, mert Gemencen szerettünk volna szarvast fotózni, de eddig még nem sikerült. Viszont majd megyünk még, de ha akkor sem jön össze, akkor sincs semmi baj

- Számodra a természetfotózásban mi jelent kihívást?

- Egy jó fotó elkészítése mindig nagy kihívás. Állandóan topon kell lenni, a gépet magabiztosan kell kezelni, hogy a beállítások jók legyenek, aztán jó helyen kell lenni, meg kell találni a jó szöget, a napra is figyelni kell, hogy szépek legyenek a fények. Vannak applikációk, amik segítenek abban, hogy egy adott helyen pontosan hol kel fel vagy nyugszik le a nap, de ebből is látszik, hogy alaposan fel kell készülni egy-egy fotózásra, sok előkészületet igényel. Ha nem szép a háttér vagy a környezet, ha nincsenek jó fények, akkor nem is érdemes hozzákezdeni. Ha ilyen adódik, akkor én csak figyelem az állatokat, hogyan viselkednek, mert abból is sokat lehet tanulni. Például az oroszlánok aktivitása eléggé függ a hőmérséklettől, és hajnalban érdemes fotózni őket, mert akkor a legaktívabbak. Később már nem érdemes, és este sem, mert akkor már nagyon meleg van nekik.

- Oroszlánokról még nem mesélt nekem senki, de így most már róluk is tudok valamit, ha netán oroszlánt szeretnék fotózni.

- Igen, ha felajánlják, hogy este vagy reggel szeretnél menni, akkor hajnalban menj. (mosolyog)

- Te is elkezdtél pályázni a képeiddel, akárcsak Irma. Számodra melyik pályázat a legkedvesebb? Milyen eredményedre vagy a legbüszkébb?

- Számomra a spanyol Memorial María Luisa az egyik kedvenc, aminek a díjátadóján már háromszor is voltunk. A szervezők óriási ünnepet rendeznek ilyenkor a fotósoknak. A legutóbbi pályázaton a Madarak világa kategóriában kaptam Highly Commended elismerést egy flamingós képemre, ami ki is lett állítva, amire nagyon büszke vagyok.

- Hogyan készült ez a kép?

- Ez is egy tanulságos fotózás volt a namíbiai tengerparton, ahol az oroszlánokkal ellentétben pont a reggeli fotózást kell elfelejteni. Bár lehet jó képeket csinálni, hisz nekem is sikerült ez a flamingós, de nem igazán vannak jó fények, mert állandóan ködös a hajnal. Az óceán felől érkezik a köd és megy beljebb a Namib-sivatagba, ami rengeteg állatnak és növénynek hasznos, mert nedves lesz tőle a homok. Viszont akkora ez a köd, hogy nem lehet látni még egymást sem. Amikor ez a kép készült, észrevettük, hogy hullámokban érkezik a köd, és néha több fény került a sekély vízben ácsorgó flamingókra, és egy ilyen pillanatot sikerült elkapnom.

- Amikor hazamentek a sok fotóval, hogyan dolgozzátok fel a képeket? Külön-külön leválogatjátok a sajátjaitokat, és megmutogatjátok egymásnak?

- Igen, de volt már olyan, hogy annyi képet csináltam, hogy megkértem Irmát, válasszon belőle. Ő sokkal bátrabban válogat, meg más képeit amúgy is könnyebb leszelektálni, és Irma egyébként is sokkal kritikusabb. Kidolgozásnál pedig ülünk egymás mellett, dolgozunk a képekkel, és mindig kikérjük egymás véleményét, jó ha van egy külső szem.

- Készültök mostanában valamilyen nagyobb útra?

- Igen, Izlandra, ugyanis most a legintenzívebb a naptevékenység, így jó eséllyel tudunk majd ott sarki fényt fotózni. Bérlünk kint egy autót, így több helyre el tudunk majd jutni, már az útvonalat is megterveztük.

Biztosan sok szép képpel fognak majd erről az útról is hazatérni, addig is az alábbi fotóra kattintva nézzetek meg még több képet Gézától: