Az El Camino, az ezeréves zarándokút jelentősége századunkban egyre növekszik. Az elmúlt évtizedben közel tízezer honfitársunk vállalkozott erre a megközelítőleg egy hónapos spanyolországi utazásra. Baán Csaba akkor járt Szent Jakab útján, amikor Magyarországról még nem indultak tömegek Santiago de Compostela felé. A grafikusként dolgozó, magát lélekkertésznek is nevező úriember - saját bevallása szerint - életre szóló tapasztalatokkal lett gazdagabb a 800 kilométeres zarándokút során.
„SeĂąor Baán, ön az első magyar minálunk!” - idézi 2003-as (Pamplonától Santiagóig) című útleírásában Csaba. Így fogadták az egyik szálláson Spanyolországban. Azóta már számos könyv jelent meg az útról magyar nyelven. Paulo Coelho Zarándoklat című műve, Tolvaly Ferenc regénye és filmje és még számtalan papírra nyomtatott, internetre feltöltött kaland vonzotta a magyar zarándokokat is az Ibériai-félsziget irányába, hogy nekivágjanak az ősi ösvénynek, leküzdjék testi gátjaikat, és lélekben is elinduljanak befelé, rendbe téve sorsukat, életüket a bő egy hónapos vándorlás során.
Amikor végérvényesen eldöntötted, hogy végigjárod a Caminót, mennyire gátolt az indulásban akkori életed?
Nagyon! Úgy éreztem, hogy szabadúszó grafikusként, a sokhetes távolléttel kockáztatom a megrendeléseimet, a megélhetésemet. Ez sokáig komoly fejtörést okozott nekem. Ha azonban „meghív az Út”, akkor nincs mire tovább várnod. Ezt minden caminós zarándok átéli. Egyszerűen mindenhonnan a Camino szól hozzád: mész az utcán, a kirakatban látsz egy könyvet, a villamoson hallasz valamit, szembejön valaki egy ilyen pólóban... Akkor már tudod, hogy elérkezett az időd, indulni kell, és ez a hívóerő egyszerűen ledönti a gátakat, rendezi a problémákat. Találkoztam például egy lánnyal, aki nagyon szeretett volna elindulni az úton, de semmi pénze nem volt, állását, albérletét is éppen elvesztette. Még aznap, amikor találkoztunk, véletlenül összefutott az utcán a tíz éve nem látott nagybátyjával, aki adott neki annyit kölcsön, hogy a következő héten elindulhatott álmai útjára, Spanyolországba.
Téged hogyan hívott meg az Út? Volt-e valami elképzelésed arról, hogy mi fog veled történni útközben?
Mindössze Shirley MacLaine könyvét olvastam el. Nem voltak elvárásaim, konkrét elképzeléseim, sőt, túl sok információm sem az útról. Csak azt éreztem, hogy el kell mennem. Elindultam, „kiléptem a semmibe”. Kikapcsoltam a számítógépem, és nekivágtam. Az első egy hét maga volt a pokol, mivel előtte egyáltalán nem edzettem a testem. Többször majdnem feladtam. Hiszen minden reggel várt rám kb. 30 kilométer, ám hiába volt izomlázam, fájt a hátam, vagy törte fel a lábamat a bakancs, a hit, az akarat és a lelkesedés mégis vitt előre. Nem csak a gyaloglásról szól ez a dolog. A Camino tele van olyan helyszínekkel, ahol lelkileg-testileg feltöltődhetsz. Mi, emberek, ősidők óta tudjuk, hogy léteznek ilyen helyek, ahol jó megülni, beszélgetni, elcsendesedni. Eleink ilyen területekre építették például a templomokat. Tudták, érezték, hogy pozitív energiát ad az a hely. Ezek a plusz energiák segítenek minket, zarándokokat is az úton, amely mentén számtalan ilyen különleges hely található.
Hazatérésedet követően elindítottad a Camino Klubot. Milyen kérdésekkel kerestek meg itt?
Többnyire egészen egyszerű kérdésekkel. Hány kilós legyen a hátizsák? Mit tegyenek feltétlenül bele? Még egy gyakorlott természetjárónak is jól jönnek ezek a tanácsok, mert nem biztos, hogy vinne magával ruhaszárító csipeszt. Pedig ez nagyon fontos, mert a zarándokok gyakran rákényszerülnek, hogy útközben a zsákjukon szárítsák a ruháikat. De gyakran kérdezték azt is, hogy történnek-e csodák a Caminón.
Milyen emberekkel lehet találkozni az Úton?
A legkülönfélébbekkel. Bár ez egy ezer éve létező, alapvetően keresztény zarándokút, magam is találkoztam Izraelből érkezett zsidó fiatalokkal, holland gyémántcsiszolóval, japán zen buddhistával és még sokféle nemzet polgáraival, a világ minden sarkából. Igazából ez a különleges a Szent Jakab-útban, hogy mindenki megtalálja azt, amit keres. Bőrszíntől, nemtől, kortól, vallástól függetlenül. Ez már önmagában is egy csoda.
Egyedül vagy társaságban érdemes nekivágni ennek a zarándokútnak?
Azt tapasztaltam, hogy a zarándokok kilencven százaléka egyedül járja az utat, hiszen valamit önmagában keres. Házaspárok is gyakran zarándokolnak úgy, hogy különválnak napközben. Mindenki a saját tempójában mehet, s előre megbeszélik, hogy hol találkoznak majd este. Ez így is van jól. A sok milliárd ember közül a földön nincs két egyforma - még az egypetéjű ikrek is különböznek egymástól. Mindenkinek meg kell találnia a saját életritmusát, hogy ennek segítségével meglelje lelki békéjét, életcélját, boldogságát. Önmagában.
Hazánkban is egyre több zarándokúton lehet már vándorolni. Sikerült végigjárnod valamelyiket?
Igen, megadta az élet azt a lehetőséget, hogy kb. 4 éve a Magyar Zarándokút „próbazarándoka” lehettem. Esztergomtól Máriagyűdig gyalogoltam még az útvonal kijelölése, véglegesítése előtt, a két alapító, Bogdán Rudolf és Rumi Imre kérésére. Akkor még nem voltak útjelzések, a szállások rendszere sem alakult ki, így aztán aludtam parókiákon, bérlakásokban, ahol tudtam. Végül egy értékelést írtam arról, hogy szerintem min és hol kellene változtatni a jövőbeli zarándokok biztonsága érdekében. Örülök annak, hogy egyre több ilyen spirituális út van már Magyarországon, és annak is, hogy egyre többen vállalkoznak a teljesítésükre. A Magyar Zarándokutat két hét alatt végig lehet sétálni, és akár a Caminóra való felkészüléshez is kiváló. Egy zarándokút ráébreszt arra, hogy maga az életünk is egy zarándokút. Útjelzőkkel, próbatételekkel, folyamatos tanulnivalókkal. Ez a veled való beszélgetés is a Caminóm része.
Te magad istenhívő ember vagy?
Életem első harminc évében ez a kérdés egyáltalán nem foglalkoztatott. Bár sok ismert, szakrális helyre eljutottam. Jártam a gízai nagy piramis belsejében, Peruban a Machu Picchun, Rómában a Szent Péter-bazilikában, valamint taoista templomokban a Távol-Keleten. Ma már tudom, hogy van Isten, és nem egy külső személyként gondolok rá. Benned is, bennem is, mindenkiben megvan. Csak Isten van, végtelenül sok formában, megnyilvánulásban. Ezt az érzést elmondani nem lehet, csak megélni. Amikor sok csodát élsz meg, és elképzelhetetlen dolgok történnek meg veled, ráébredsz arra, hogy létezik valami a saját, egocentrikus tudatunkon, létezésünkön túl is. Mindenkiben ott van a jóság és a szeretet magja, amely törekszik a kiteljesedés, a fény felé. Segítsünk egymásnak ebben a növekedésben! Én is erre törekszem, próbálok embertársaimnak irányt mutatni, hogy megtalálják útjukat a fény felé. Ezt jelenti ez a szó, amely egyben a hitvallásom is: lélekkertész.
A cikk a Turista Magazin 2014. szeptemberi számában jelent meg.
Kapcsolódó cikkek:
Végig a Szent Jakab-zarándokúton - 1. rész - A sárga kagyló sárba vész
Végig a Szent Jakab-zarándokúton - 2.rész - Inak recsegnek a Gerecsében
Végig a Szent Jakab-zarándokúton - 3. rész - Éjszaka az erődben
Még több hír zarándokutakról
